Kárpát-kanyar, Erdély - jutalomtúra 2010

-Beszámoló- -Mellékletek-


2010. július 10. Kiutazás

Ismételten Erdélybe vezetett a jutalomtúra, immár hatodszor 2005 óta. Erdély délkeleti csücskébe, Brassó környékére szerveztük meg a szokásos, egyhetes nyári túrasorozatunkat. Ezt a környéket hívják Kárpát-kanyarnak, a Déli-Kárpátok itt fejeződik be, észak, északnyugatnak fordul a hegylánc, a neve ettől kezdve Keleti-Kárpátok. Négy hegységgel szerettünk volna közelebbről megismerkedni. A kb. 106 km2 kiterjedésű Nagy-kő havas a Keleti-Kárpátok végződésében, a Kárpát-kanyar belső ívén található. Északi határa a Brassói-medence, délen és keleten a Prahova és a Tarlung hegyekig terjed, míg nyugaton a Tömös völgye választja el a Keresztény-havasoktól. A 200 km2 kiterjedésű Csukás hegységet a környező Tatár- és Grohotis hegységektől a Bratocea (1263m) és a Boncuta (1078m) hágók választják el, melyeken az Erdélyt Havasalföldel, illetve Moldvával összekötő két fő útvonal halad át. A Bucsecs hegység a Déli-Kárpátok legkeletibb tagja. Területe kb.300 négyzetkilométer, legmagasabb csúcsa az Omul (Ember) csúcs. Keleten a Prahova völgye választja el a Baiului hegységtől, a Cerbului- és a Glajarie-völgyek a Predeáli hegyektől, nyugaton a Törcsvári-szoros a Királykő hegységtől. A Kárpát-kanyar egyik legismertebb hegyvonulata a Királykő. A főgerinc kb. 15km hosszú, észak-déli irányú. Nyugaton a Fogarasi-havasok és a Jézer-hegység, keleten pedig a Törcsvári-medence választja el a Bucsecs, illetve a Leaota hegységektől.

Tavaly ősszel kezdődtek meg a szervezési munkák. Miután a helyszín kiválasztásra kerültek, következett a szállás keresése. Ebben a térségben 40 főt befogadni képes panziót nem találtunk! Egy ismerősöm felhívta figyelmemet, hogy a Brassó melletti Négyfaluban családi házaknál van lehetőség családoknál elhelyezésünkre, reggelinket, vacsoránkat, vagyis a már szokásosnak tekinthető félpanziós ellátásunkat ott megkaphatjuk. Õk már kétszer is voltak itt, és nem bánták meg. Mivel 2005-ben Kalotaszentkirályon mi is kipróbáltuk a családoknál történő elhelyezést, ott nem csalódtunk a vendéglátóinkban, Négyfalu mellett döntöttünk. Kiss Csöpivel többszöri telefonálás és e-mail váltás után megegyeztünk a feltételekben. A buszra Makrovilággal kötöttük meg a szállítási szerződést, hat éve tart velük a jó kapcsolatunk. Az utasbiztosítás elintézése is a már megszokott módon történt.

Szombaton jó korán, reggel öt órakor indultunk el Százhalombattáról, az Ebatta kultúrkocsma elől. Tárnok, Érd, Budapest érintésével szedtük össze a résztvevőket, 33-an voltunk a buszon, na meg a sofőrünk. Négyfaluban még ketten csatlakoztak a társasághoz, Õk az előző hetet is már Erdélyben töltötték. Ilyen kis létszámú csapattal még nem jártunk Erdélyben, de az érem másik oldala az, hogy a túravezetőnek kevesebb gondja akadt a jutalomtúra loebonyolítása során. Nem a meghirdetett déli útvonalon, Arad, Déva Szeben, Brassó érintésével mentünk Négyfaluba, mivel olyan híreket kaptunk, hogy a Szeben Brassó közötti útszakasz pocsék állapotban van. Az M3-on Debrecen, Berettyóújfalu, Nagyvárad Kolozsvár, Marosvásárhelyen keresztül értük el a szálláshelyünket. Gyöngyös magasságában sofőrt cseréltünk, ne kelljen 2 ember napidíját fizetnünk a 8 nap alatt. A berettyóújfalui MOL töltőállomáson megálltunk egy fél órára, majd Ártándnál átléptük a határt. Aránylag gyorsan átmentünk, rutinszerű volt az okmányok ellenőrzése, csak az egyik külföldi állampolgárságú társunk útlevelének ügykezelése tartott egy kicsit tovább.

Nagyváradon nem álltunk meg, a város kinézete sokat javult az elmúlt időkben. Királyhágón, a történelmi Erdély kapujában ismét megálltunk egy félórára. A hágóból szép kilátás van a Sebes-Körös völgyére, a Bihar hegységre, a Királyerdőre, a Meszesre. Marosvásárhely előtt tartottuk meg az utolsó pihenőnket, egy kis motelnél. Következett az utolsó szakasz, két zivatar frontot is elkaptunk a hajdani szászok földjén. Menet közben pár várat, erődített templomot láthattunk a buszból. Esteledett, mikor áthaladtunk Brassón. Innen már nem volt messze Négyfalu, gyakorlatilag összeépült Brassóval. A háziak már vártak bennünket, az emberek átadása vendéglátóinknak gyorsan ment, előzőleg a kiosztás megtörtént. A messzebb lakók gépkocsival jöttek a megbeszélt helyre, hogy a súlyos csomagjainkat hazaszállítsák. Mindenki elfáradt a hosszú utazásban. Mint másnap kiderült, mindenkit alaposan megvacsoráztattak a vendéglátó családok.



Ugrás az elsőre

(A fényképeket Muskovics András készítette)

© 2006-2024 természetbarátok.hu