Szlovákia, Nyugati-Tátra - jutalomtúra 2013
-Beszámoló- -Mellékletek-
2013. július 13. Hazautazás, Selmecbánya
Reggel igen csak felhõben volt az egész Liptói-medence. Az utolsó reggelink talán még bõségesebb volt, mint amihez hozzászoktunk. Hét órakor elkezdtük a bepakolást, mellyel negyed óra alatt végeztünk. Még egyszer elbúcsúztunk vendéglátóinktól, majd elindultunk hazafelé. Liptószentmiklós, Donovaly, Besztercebánya érintése után, Zólyomnál elfordultunk Selmecbánya felé. 10 órakor már leparkoltunk a városban. Két órás egyéni városnézés következett.
Selmecbányán valószínûleg a rómaiak is bányászták már az aranyat és az ezüstöt. A tatárjárás után IV. Béla telepítette be a német bányászokat, a városnak bányavárosi jogokat adott. Selmecbányát elsõsorban a kiváló minõségû ezüst nagy mennyiségû kitermelés tette gazdaggá, de aranybányái is rendkívül fontosak voltak. A bányajog kezdetben a városi polgárokat, a Waldbürgereket illette meg, a kincstár csak Károly Róbert idejében szerezte meg ezt a jogot. 1443-ban egy földrengés során teljesen lerombolódott a város, ám a bányái megmaradtak. A törökök többször sikertelenül ostromolták a települést. A Selmecbánya a XV. századtól a XVIII. századig élte virágkorát. A világon elõször itt alkalmaztak puskaport 1627-ben bányászati célra. 1762-ben Mária Terézia megerõsítette az udvari kamara döntését, így itt jött létre a világ elsõ bányászati akadémiája, melynek elõdje az 1735-ben alapított Felsõfokú Bányatisztképzõ Intézet volt. Az oktatási intézményt 1919-ben átköltöztették Sopronba. Az erdõmérnöki kar Sopronban maradt, de a kohó- és bányamérnöki karokat 1949-ben továbbköltöztették Miskolcra. Az Akadémia utódegyetemeinek hallgatói és volt diákjai a mai napig is ápolják és õrzik az ott kialakult hagyományokat, illetve szent városukként tisztelik és rendszeresen látogatják Selmecbányát. A bányászati tevékenység a XIX. század második felétõl lehanyatlott, a lakosság száma is csökkent. Selmecbányán keletkezett a híres Bányász himnusz, amely az egykori Magyarországon mindenütt elterjedt a magyar bányászok között. Selmecbánya történelmi belvárosát az UNESCO a világörökség részének nyilvánította 1996-ban. Nagy kár, hogy a belváros épületeinek egy része elhanyagolt állapotban van, köztük az Evangélikus Líceum is, ahol Petõfi Sándor és Mikszáth Kálmán is folytatott többek között tanulmányokat.
Az Óváros Fõ utcáján kezdtünk el ismerkedni Selmecbányával. Mindkét oldalán régi épületek vannak, némelyik középkori. Jobboldalt van a Terasz, a város korzója. Nevét onnan kapta, hogy átlagosan másfél méterrel az út fölé magasodik, az Óvárosának egyetlen sík területe. Végig üzletházak szegélyezik, amelyek egykor árkádosak voltak. Mai külsejüket az árkádok lebontása, átépítése során a Kiegyezés után kapták. Pár perc után megérkeztünk a Városházához és a mellette levõ Szent Katalin templomhoz. A Városháza korábban egyemeletes épület volt, mai alakját 1787-88-ban nyerte, a tornyot is ekkor építették. A torony nevezetessége az óra, melynek mutatói fordítva jelzik az idõ múlását: a kismutató jelzi a perceket, a nagy pedig az órákat. Ennek oka a monda szerint az, hogy a városon rendszeresen átutazó kereskedõk nem voltak hajlandóak hozzájárulni az óratorony építési költségéhez, így a selmeciek úgy döntöttek, hogy akkor ne is tudják leolvasni a pontos idõt az óráról. A templom egyhajós, késõ gótikus templom, 5 mellékoltárral, sekrestyével és déli elõtérrel rendelkezik. Az 1488-1491-es években épült, 1500-ban szentelték fel. Szlovák templomnak is hívják, 1658-tól kezdték a szentmiséket szlovák nyelven tartani. Nagyon szép a templom hajójának késõ gótikus hálós boltozata. 1776-ban építették a barokk Nepomuki Szent János kápolnát. A fõ oltár 1727-ben készült, amikor jezsuiták tulajdonában volt. Az oltárképet Johann Georg Grassmair tiroli festõmûvész festette. A festett üvegek 1907-ben készültek, a gazdagabb várospolgárok, mesterek és kézmûvesek adományából. A háromrészes orgona a XIX. században, neogótikus stílusban készült.
A templom megtekintése után a Szentháromság téren folytattuk sétánkat. Ez a tér volt mindig a város legfontosabb fóruma. Itt iktatták be a polgárokat jogaikba, de itt mondták ki azok elvesztését is. Itt tettek a bányászok fogadalmi esküt. A Szentháromság szobrot az 1710. évi pestis járvány megszûnésének emlékére állították. A szoborcsoport legfelsõ szintjén a szentháromság látható, míg az emlékmû tartóoszlopai között nyert elhelyezést a Szûz Mária-szobor. Az emlékmû hat oldalán további hat szent szobra található, köztük Szt. Borbáláé a bányászok védõszentjéé. A szobor együttes homlokzatán kétfejû sas tartja az eredeti Habsburg címert. Látható még rajta a város címere és a bányászjelvény is. Tovább haladva elhaladtunk a Líceum mellett, melynek falán Petõfi Sándorra emlékeztetõ márványtábla van elhelyezve. Következett az Óvár. Az óvár alapjául szolgáló templomot a XIII. században a templomos barátok építették, három hajós román stílusú bazilikaként. A román stílusú bazilikát elõször gótikus stílusúvá építették át, majd a török veszély hírére várrá alakították. A vár hatszögletû, négy sarkát kör, maradék két sarkát pedig négyzet alaprajzú torony védi. Fenntartották a török idõk után is, sõt tovább építették. A vártemplom harangtornyát barokk stílusban építették. Trianon után ide szállították át az 1848-as honvéd szobrot is. Sajnos zárva volt, nem tudtunk bemenni a várudvarba, csak egy gyors fénykép készült róla.
Innen látható a Leányvár, más néven az Újvár, mely szintén a török veszély idején, 1564-1571 között épült. A Kálvária szintén látható az Óvártól, város keleti oldalán emelkedõ Scharfenberg-, vagy Kálváriahegy város felé nézõ oldalára építették a jezsuiták. Három templom és sok apró kápolna alkotja. A felsõ templomot német, a középsõt magyar, az alsót tót templomnak is hívták, mert búcsú alkalmával ilyen nyelven miséztek bennük. Visszafelé felismertük a Fritz-házat, mely az Akadémia egyik legnevezetesebb épülete volt. Ez volt ugyanis még a fõiskola idejében is az Fõ épület, a rektori hivatallal. Az épületben tanácsterem, könyvtár, levéltár, géptani tanszék volt elhelyezve. Közel a parkolóhoz, felfedeztük a Glanzenberg akna lejáratát, mely Bányamúzeum jelenleg. Valamilyen komoly ünnepség lehetett ma Selmecbányán, már a Szentháromság téren nagy volt a kirakodóvásár. Lefele menet találkoztunk muskétásoknak beöltözött emberekkel, bányászokkal, akik ünneplõ ruhájukban sétáltak az utcán.
12 órakor elindultunk a határ felé, Szentantal érintésével, hol a híres Coburg-Koháry kastély látható. Nem egészen egy óra alatt Ipolyságra értünk, megálltunk az üzemanyagtöltõ állomáson, hogy elrendezzük az autóbusz után fizetendõ útdíjat. Következõ megállónk Rétság központja volt. Itt presszó, cukrászda is található. Délután 4 órára mindenki hazaért. Kellemes hetet töltöttünk el ismételten Szlovákiában a chata Baranecben, köszönhetõen a figyelmes vendéglátóinknak. Ezúttal tizenkettõnknek sikerült megmászni az Ostrý Roháè-ot, 26-an átjutottak a 2300m magas Lorenz-hágón! A hiányérzetet az Alacsony-Tátrai Chopok túra elmaradása okozhatja. Persze ne legyünk telhetetlenek! Négy szép túranapunk adatott, a magas hegyekben ez nem is olyan rossz arány. A Deményfalvi-völgy barlangjaival való megismerkedésünk tovább növelheti a megelégedettségünket! A kétévi túráink után még mindig maradt túraútvonal, amelyet jó lenne megjárni, a Magas-Tátra, az Alacsony-Tátra is közel van a chata Baranechez. Ha nem kerül elõ ennél jobb lehetõség, elképzelhetõ, hogy harmadszor is visszajövünk ide. Legközelebb otthon túrázunk július 27-én, Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék Túra egy szakasza került kiírásra a Dél-Zalai régióban. Meglátjuk, hányan jövünk össze, hiszen nyár közepe van, sokan nyaralnak.
|
|
|
Muskovics András
szakosztályvezetõ