Ugyanúgy keltünk, reggeliztünk, majd 7 órakor elindultunk várlátogatásra. A kimerítõ túrák után szükségünk kissé regenerálni magunkat. Elsõ célpontunk szálláshelyünktõl a legtávolabb levõ Árva várának meglátogatása volt. Következõ programunk Likava várának a megtekintése. A harmadik program egy kis séta a Kvacsányi-völgyben. Eredeti terv szerint ez hosszabb lett volna, de hogy tényleg pihenõnap legyen a mai nap, a Prosiecká-völgy bejárását elhagytuk. Talán majd legközelebb felkeressük. Tehát ez volt a mai túraútvonal:
Útvonal: Kvaèany (630m,Buszunkkal átkeltünk a hegyeken, mintha a Rohácsi-völgybe mennénk, de elfordultunk Alsókubin felé, majd az Árva folyó völgyében elbuszoztunk Árvaváralja községig. Pár perc bizonytalankodás után megtaláltuk a vár alatti parkolót. Alig múlt el ½9, páran morogtak, minek jöttünk el ilyen korán, a vár még úgy sem lesz kinyitva. A vár 9 órakor nyit, mi voltunk az elsõ csoport, amelyik bemehetett. Meglepetésképpen a belépõjegyeket a közös pénzbõl vettem meg, 208,5 Eurot fizettem ki. Az elõzetes számításaim szerint maradt erre elég fedezet. Aki fényképezni szeretett volna a várban annak külön 3 Eurot kellett fizetnie. Amikor befejeztük a várlátogatást, akkor láttuk csak, milyen szerencsénk volt a korai jövetellel! Rengetegen várakoztak a várkapu elõtt, hogy beengedjék Õket! A csoportok korlátozott létszámúak, a csoportok között pedig félórai távolságot tartanak!
Árva vára a folyó szintje felett 112m-re magasodó sziklára épült. A középkorban fontos erõsség volt, Magyarország északi határát védte, ellenõrizte az itt áthaladó lengyelországi kereskedelmi útvonalat. A teljes épségben álló, mintaszerûen helyreállított vár megtekintése feledhetetlen élményt nyújt az ide látogatóknak. Három külön várrészbõl áll, melyek a hegy három szintjén, egymás fölé épültek. A bejárati kapu után újabb felvonóhídon át jutunk el a hosszú alagútba, amely patkó alakban kanyarodik be az alsóvár udvarára. Balról a várkápolna, amelyben a dúsgazdag Thurzó fõnemesi család sírboltját találjuk. Ezt visszafelé tekintettük meg. Tovább haladva a keskeny folyosókon, boltíves termek és szobák láncolatán, lépcsõkön keresztül mind feljebb jutunk a várban. Mindkét oldalról egy-egy kerek ágyúrondella védelmezte a fellegvárat, amelyet már a hosszúkás sziklagerincre építettek. A helyiségekben, üvegvitrinekben a környezõ vidék növényeit és állatvilágát mutatja be egy természeti kiállítás, valamint a birtokos fõúri famíliák hagyatékai is figyelemre méltóak. Egy kisebb udvar sarkában a sziklába vésték ki a 91 méter mélységû kutat. A vadászterem falát díszítõ freskókat még Corvin János, Mátyás király fiának megrendelésére készítették a XV. század végén. Akármerre járunk, a történelem ódon levegõje veszi körül a tárgyakat, felidézve a régmúlt századok históriáit. Hosszú lépcsõsor végén érjük el a Felsõvár patkó alakú emeletes tömbjét, melynek végén egy kis õrtornyot találni. Sajnos ezt zárva tartják biztonsági okokból, így a várlátogatónak nem lehet része a páratlan kilátásban. Itt tekinthetõk meg egyébként a régészeti ásatásokból elõkerült edények, fegyverek, egyéb eszközök, hogy ezeken keresztül mutassa be a környék évezredek óta tartó folyamatos lakottságát, az itt élt népek, népcsoportok kultúráját.
Története az Árpádkorban kezdõdik. Elsõ birtokosai valószínûleg a Balassa család õsei lehettek és - mint a legtöbb magyarországi várat - a tatárjárás után kezdték el építeni. Az Árpád-házi uralkodók 1301-es kihalása után anarchikus belháború tört ki a hatalom birtoklásáért az országrésznyi területeken parancsoló bárók között. A vár késõbb Csák Máté oligarcha birtokába került, azonban az 1312-es rozgonyi csata után Károly Róbert jutalmul adta az átpártolt Doncs mesternek. Doncs mestert kinevezte zólyomi erdõispánnak, amelynek területe ekkoriban magába foglalta a késõbbi Árva, Zólyom, Turóc, és Liptó vármegyéket. Nagy Lajos uralkodása idején békesség honolt a környéken, hiszen közös magyar-lengyel királyként volt uralkodó. Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt elzálogosította a várat a lengyel származású Stibor pozsonyi ispánnak, aki késõbb erdélyi vajda is lett. Legsötétebb korszakát 1454-tõl élte, amikor a lengyel származású Peter Komorowsky tulajdonába került. A környék lakóit fosztogatta a rablólovag. Jan Giskra cseh huszita zsoldosvezért támogatta ebben az idõszakban. 1462-ben viszonylagos nyugalom lett a környéken, mivel Hunyadi Mátyásnak behódolt Giskra. Mátyás király megkegyelmezett Komorowsky rablólovagnak is, aki megtarthatta árvai váruradalmát. 1471-ben azonban a magyar uralkodóval elégedetlen fõnemesek Kázmér lengyel hercegnek ajánlották fel a trónt, aki csapataival átlépte a határt. Csatlakozott hozzá többek között Komorowsky, de rajtavesztek. A pártütõ várúr ellen felvonultak a királyi csapatok, Liptóújvár és Likava bevétele után Árva következett. Az erõdítménybe bezárkózó Komorowsky nem bízott a védekezés sikerébe, így tárgyalásokat kezdeményezett a sereg vezérével. Végül a királyi megbízottak nyolcezer aranyért megvásárolták tõle a sasfészket, sõt még a harcedzett helyõrséget is az uralkodó zsoldjába fogadták. Árva a továbbiakban ismét királyi kézbe került.
Hunyadi Mátyás király törvénytelen fiának, Corvin Jánosnak adományozta a várat abban bízva, hogy az ország legnagyobb földesuraként majd esélye lesz megszereznie a koronát is. Ez nem következett be, mivel Jagello II. Ulászló került a trónra, sõt a Felvidéken hatalmas területeket birtokló Szapolyai István nádor kaparintotta meg a herceg legtöbb javait is, köztük Árva várát. 1556-ban Thurzó Ferenc fõúr jutott a vár birtokába. Ettõl fogva új, fényes korszaka kezdõdött a várnak. A család több tagja is magas állami méltóságokat ért el, tárnokmester, országbíró, királyi helytartó és két nádor is kikerült közülük. 1561-tõl Thurzó Ferenc utasítására megkezdõdött az erõsség reneszánsz stílusú átépítése, ami 1610-ig tartott. A Thurzó família végül 1621-ben Imrével halt ki férfiágon. Ezután a Habsburg császár és király által kinevezett Illésházy Gáspár igazgatta az árvai várbirtokot. Késõbb Thököly István került az árvai fõispán hivatalába, amellyel együtt megkapta a várat is. 1703 novemberében a befagyott Árva folyón váratlanul átkelt kuruc felkelõk megrohamozták az alsóvárat, amit elfoglalva a kezükre került a védõk élelem és lõszerkészletének nagyobbik része. Ezzel az ellenállás értelmetlenné vált, a bemenekült turóci nemesek csatlakoztak II. Rákóczi Ferenc táborához. Az utolsó hadi események 1709 tavaszán zajlottak a magas sziklacsúcsot koronázó erõdítmény körül, amikor Babocsay Ferenc várkapitány sikerrel támadta meg az ostromra felvonuló császáriak hadoszlopát, de végül a túlerõ elõl kénytelen volt a sasfészekbe húzódnia. Mivel azonban rövidesen elfogyott az élelmiszere, feladta a posztját. Szerencsére ekkor sem rombolták le, hanem visszakapták az Erdõdy és Pálffy fõúri családok, akik közül kerültek ki az árvai fõispánok is. A sok évszázados épületekben továbbra is laktak, így karbantartották. Az 1800-as évben kitört hatalmas tûzvész pusztítását is kijavították Zichy Ferenc gróf, az uradalom fõkormányzója utasítására. 1852-ben az a hír járta, hogy a várba fog látogatni maga Ferenc József osztrák császár is, erre a tulajdonosok sietve helyreállították a romladozó részeit. Az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legelsõ Vármúzeumát nyitották meg falai között 1868-ban.
Több mint 2 órát vett igénybe a várlátogatás. Nagyon kedves idegenvezetõ hölgyet kaptunk, bátyám nem gyõzte tolmácsolni, illetve pár helyen magyarul kapott ismertetõt felolvasni a társaságnak. A végén már nem is csodálkoztunk azon, hogy az idegenvezetõknek napi 4 csoportot kell vezetnie. Egyrészt nagyon sok mindent elmondanak, másrészt rengeteg lépcsõt kell megmászni a várlátogatókkal. A kápolnát visszafelé néztük meg. Itt is kedvesek voltak, megengedték, hogy fényképezzünk is, ami egyébként tilos. Háromnegyedórát még eltöltöttünk Árvaváralján, majd 1215-kor elindultunk visszafelé. A Rózsahegy közelében levõ Likava várromja volt a következõ megállónk.
Félórai buszozás után megálltunk Likavka falu szélén, majd jelzett úton elgyalogoltunk a romokhoz. Messzirõl látszik a meredek sziklagerincet koronázó erõsség. A földút egyre meredekebben vezet a magas hegyek elõtti sziklán álló, már messzirõl észlelhetõ Likava várához. A sûrû erdõvel benõtt Várhegyre érkezve az alsóvár nagyméretû kapuját pillanthatjuk meg elõször. A szabálytalan sokszögû területet övezõ udvarra belépve jobb kéz felõl egy helyreállított tornyot vehetünk szemügyre, más helyeken viszont még az 1670-es rombolás nyomai fogadnak. Az egykori írásos források alapján a déli oldalon elhelyezkedõ alsóvárat Pekry Lajos fõnemes építtette a XVI. század közepén. Az akkori haditechnikának megfelelõ védõmûve csak egy van, a félkörös ágyúrondella. A magasabb szikla felé haladunk, ahol a középkorban két szögletes toronytól védelmezve állt a felsõvár kapuja. Itt azonban - a császári rombolások miatt - hiányzik a felvezetõ út. A hosszúkás, elnyúlt alakú felsõvár több emelet magas palotaszárnyai, amik egységes terv alapján épülhettek meg a Thököly família birtoklása idején, teljesen a sziklapereméig érnek, közülük a nyugati restaurált, emeleteinek födémje is elkészült. Vele szemben a keleti szárny magán viseli a robbantások nyomait, ennek csak a külsõ, vastagabb fala áll még szinte teljes magasságáig. A két palotaszárny közötti igen keskeny várudvart több méter magasságig feltöltötte a leomlott falak törmeléke. A 657 méter tengerszint feletti magasságra jutva megcsodálhatjuk a középkori építõmesterek munkáját, a részben már restaurált Likava várát.
Története, a várat birtokló nemesi családok nagyban hasonlítanak az Árva várában leírtakhoz. Sajnálatos módon 1670-ben a Habsburgok felrobbantották, azóta lakhatatlan. Az utolsó két évtizedben sok mindent helyreállítottak, remélhetõleg egyszer teljes pompájában fog ismét tündökölni Likava vára. Itt is kellett belépõt fizetnünk, ami szintén a közös költségbõl lett rendezve. Idegenvezetõ is kaptunk, tolmácsunknak köszönhetõen sokat megtudtunk a várról, a birtokosairól, a mozgalmas múltjáról. A várlátogatás után ugyanazon az úton visszamentünk a buszunkhoz. 1420-kor indultunk tovább. A Liptói víztározó északi oldalán jutottunk el a Kvacsányi-völgy bejáratához, félóra alatt.
Meglepett, hogy a turistaút jóval a patak felett halad. Igen meleg volt, nem esett jól, hogy kb. 150m szintet kellett leküzdeni a kanyargós, köves úton. Tordai-hasadékhoz lehet talán hasonlítani a szûk patak völgyet. Igazából egy helyen lehet belelátni a völgybe, félelmetesek a függõleges mészkõ sziklafalak. A mész és dolomit következtében igen gazdag a völgy növényvilága és állatvilága. Mi is 4 kosborfélét láttunk az út mellett! Az út közepe táján egy Krisztus kereszt volt, úgy látszik, ezt az utat régen is használták az emberek. A völgy vége felé nyolcan tovább mentünk, hogy megnézzük a patakon levõ kis Raztocky vízesést. Ez további 100m szintet jelentett a vállalkozó szellemûeknek. A tegnap látott Fátyol-vízeséshez nem mérhetõ a szépsége, de azért érdemes volt megnézni. A vízeséshez közel 2 malom is mûködött valamikor, az egyiket szépen helyreállították, üzemel. Ugyanazon az útvonalon mentünk vissza a völgy bejáratához. A büfénél eltöltöttünk még egy félórát, majd 1715-kor hazaindultunk.
A vacsoránkat idõben megkaptuk. Talán ez volt az egyetlen egy alkalom, amikor a gombócokból pár darab ott maradt a tányéron. Holnapi napon az Alacsony-Tátrába terveztük a túrát, a Deményfalvi-völgybõl szeretnénk feljutni a Chopok környékére. Sajnos az elõrejelzések nem sok jóval kecsegtettek, esõs frontot jósoltak, meglehetõsen nagy százalékban.
|
|
© 2006-2025 természetbarátok.hu