2007. július 9. Hagymás hegység, Pongrác-tető-Hágótő
A korábban megbeszéltek szerint reggel fél 7-kor volt a reggeli, 7-kor indult a busz Gyergyószentmiklóson keresztül Pongrác-tetőre, a túránk kiindulási pontjára. A mai cél megismerkedni a Hagymás hegység északi gerincével, feljutni a Vit-havasra. Mai napon is két túra közül lehetett választani:
Útvonal: Pongrác-tető (1255 m)-Nyerges-nyak (1375 m) - Likas havas csúcsa alatt (1385 m) - Vinkli puszta (1445 m) - Fügés-nyak (1395 m) - Vit-havas nyaka (1415 m) -Vit-havas (1609 m) -- Vit-havas nyaka (1415 m) - Gyergyóvárhegy legelője (1250 m) - Hágótőalja (795 m)Pár perc késéssel a kitûzött induláshoz képest elindult buszunk a mai túránk kezdeti helyszínére. A reggeli, a tegnap esti vacsora mindenkinek ízlett, úgy tûnt a tegnapi túra sem vette el a kedvét a társaságnak. Fél óra alatt felértünk Pongrác-tetőre. Az áfonyát, mézet és egyéb nyalánkságokat árulók is megkezdték portékájuk kirakását a jó üzlet reményében. Közösen indult el a csapat Nyerges-nyak felé. Az út jól volt jelezve, az is igaz, hogy jól használt erdei földúton gyalogolhattunk a kezdetekben. Füves pojánák, vihar pusztította, majd később kitermelt lucosok között gyalogolhatott a csapatunk. Nyugatra és északra majdnem folyamatos volt a kilátás a távolabbi hegyek, völgyek felé. A nyugati látóhatárt a Görgényi havasok gerince zárta.
Fél óra alatt elértük a Nyerges-nyakat, ahol kissé erőszakos kecskék fogadtak minket az ittlévő esztenánál. Alig hittük el, hogy ezen a pontnál már elválnak útjaink a rövid túrásoktól. Mi a kék jelzésen indultunk tovább, ők a kék kör jelzésen pár száz méter után jobbra eltértek, hogy megkiséreljék a Likas-kő megmászását. Mint utóbb kiderült, a Likas-kő nyergéig jutottak fel.
Az elválás után több kilométert gyalogoltunk a változatos útvonalunkon. Hol fenyvesben, hol írtások között, hol kisebb pojánákon keresztül vezetett az út. Az elválás után igencsak vad kutya falkával találkoztunk. Az indulásnál, Pongrác-tetőn előre figyelmeztettek bennünket, a körzetben ez a legvadabb kutya csapat. Bevártuk egymást, mikor már hallótávolságba értünk a tehén csordához, meg a csordát felügyelő kutyákhoz. 6-8 éves román gyerek volt a pásztor, nagyon jól szótértett a kutyáival. Füttyeivel, meg némelyik kutyáját kődobálással felrendelte a hegyoldalba, amíg mi átsétáltunk a 15-20m-re fejünk felett leült kutyák díszsorfala előtt. Persze ekkor is még dühösen ugattak ránk, minek zavarjuk a felségterületüket. Mindenesetre nagy kő esett le a szívünkről, mikor távolabbra kerültünk a csordától.
A térképen szereplő Vinkli pusztát fel sem ismertük. Így értük el a kb. 1400m magasan fekvő nagy pojánát, melyet a térképen Temetőnek neveznek. Az első világháború során errefelé nagy csaták voltak az oroszokkal szemben. Leültünk, mivel a kilátás is nagyon szép volt, távolban a Csalhó tömbje zárta le a keleti határt. Na meg ebédidőt is kellett tartani. Vagy fél órát pihengettünk, nézegettük távolban a birkacsordát, a csodálatos panorámát. A félórás kikapcsolódás után tovább folytattuk utunkat. A Fügés-tető után nem sokkal, balra kanyarodtunk, feltünt Vit-havas tömbje. Nagyon jó képeket lehetett készíteni Vit-havas gerincéről ebből a pozicíóból. Addig fotózgattam, míg a csapat elment a Vit-havas-nyakánál, ahonnan fel lehet mászni a csúcsra a kék kör jelzésen. Utánuk kullogtam, szerencsére a hegy túloldalán leültek pihenni. A Vit-havas oldalában rengeteg virágot lehetett látni, kosborokat, turbán liliomot, tárnicsot, harangvirágokat, haranglábat, szegfûket és számtalan más, általam nem ismert fajokat. Az elöl menőknek sikerült egy viperával találkozni, az út oldalában próbált nyugadalmas, hûs helyet találni magának e ritka hüllő. Egy kis szusszanás után vagy 15-en visszagyalogoltunk a Vit-havas-nyakáig, ezáltal majd 2km-el több utat kellett a mai napi tervezetthez képest. Visszafelé menet a vipera továbbra is az árnyékban pihent, így én is készíthettem róla egy fotót. A nyeregben a felvezető kék pont jelzést hamar megtaláltuk. Betyáros kapaszkodó következett! De aki leküzdötte a meredek felmenetelt, cserébe pazar panorámában volt része. A csúcsról, illetve a rövid gerincről teljes körpanorámában mutatkozik meg a közeli és távolabbi környék. A kis gerincen végig lehet sétálni. A Csalhót mai napon már többször láthattuk, de innen még inkább úgy tûnik, hogy a Keleti-Kárpátok e részét tejesen uralja. Pedig csak 200-300m-el magasabb a környező hegyeknél. Fél óránál többet is eltöltöttünk a hegyen, itt is sok virág volt, a csodálatos panoráma, na meg a kitûnő időjárás következtében.
A lemenetel gyors volt, a vártnál könnyebb. A már ismert úton visszamentünk a többiekhez, akik már bőven kipihenték a mai nap fáradalmait. Mi le sem ültünk, elindultunk lefelé. Itt már nem volt jelzésünk, de jól belehetett látni a levezető utunkat. Találtunk egy földutat, mely levitt minket a völgybe. Az út hihetetlenül meredek volt némely szaklaszon, az ember alig tudja elhinni, hogy ilyen utakon közlekednek lófogattal a pojánákon élő pásztorok. Nagyon szerpentinezett az út, sok helyen köves, sziklás, vízmosásos volt. Nagyon nem szeretem egy szakasz volt számunkra, de hát a hegyről valahogy le kellett jönnünk. Amint elértük Sötét-Putna patak völgyét, az út is megszelidült. Innen már csak egy km-t kellett gyalogolnunk, hogy beérjünk Hágótőbe, ahol már vártak ránk a rövid túrások.
Negyed óra kellett, hogy mindenki előkerüljön, és elindulhassunk hazafelé, a szálláshelyünkre. Az út Cengellér-tetőig pocsék köves út volt, most már értettük miért keltett olyan feltünést autóbuszunk a kis falu főterén. Nyilvánvalóan nem sok busz fordul meg itt évente. Az út minősége fokozatosan javult Gyegyóditróig. Innen már gyorsan hazaértünk, ma is maradt elég idő rendbe tenni magunkat a vacsoráig. A vacsorára ismét nem volt panasz készülhettünk a másnapi túránkra.
|
(A fényképeket Muskovics András készítette)
© 2006-2024 természetbarátok.hu