1993 Ausztria, Tirol

-Beszámoló- -Mellékletek-


1993 augusztus 20. Krimml-vízesés

Útvonal: Krimml (1082m) - Krimml vízesés (1420m) - Krimml (1082m)

Túratáv: ~9km
Emelkedő: ~500m

Igen elfáradt a társaság a tegnapi túra során! A mai napot akár levezető túrának is tekinthettük, komoly fizikai igénybevételt nem jelentett az embereknek. Reggel nyolc órakor indultunk el a kempingből. Kitzbühel - Pass - Thurn - Kaprun - Krimml útvonalon mentünk, Kaprun után jobbra kellett fordulni. Jó másfél óra volt az út, mire a vízesés parkolójába értünk. A felső vízesést már messziről is lehetett látni, a völgy letörésében. A belépőjegy 10 ATS volt. A tegnapi nap folyamán bokaficamot szenvedett társunk kivételével mindenki eljött megtekinteni Ausztria legnagyobb vízesését. Elindultunk a széles, jól járt úton felfelé. Rengeteg turista volt mindenfelé! Három szakaszból áll a vízesés, kb. 3x120 métert zuhan le a tekintélyes vízmennyiség. Nincs olyan pont, ahonnan a három szakaszt egyszerre lehet látni. A látványon kívül kisebb túrának is megfelel a vízesés bejárása. Jó meleg időt fogtunk ki.

A legalsó vízesés felett szép szivárvány volt látható az elporlódó vízcseppek miatt. A középső vízesésnél egy nagy ház volt a patak túloldalán, még e ház fölé is járnak kis buszok, ide hozzák azokat, akik nem szeretnek gyalogolni. A legfelső vízesés több mint 1400m tszf. magasságban volt. Az itt folytatódó völgy lapos, jó hosszan kell még gyalogolni, hogy elérjünk a patak vízhozamát biztosító gleccserekig. A felső vízesés után kb. még 1km-t sétáltunk a patakkal párhuzamosan haladó köves úton, majd visszafordultunk. Nagyon sok kép készült a vízesésekről, a környező hegyekről, köszönhetően a szép időnek. Lefelé menet, egy nagy kövön megebédeltünk. Jól elszöszmötöltük az időt, a végén már nagyon kellett rohannunk, hogy a megbeszélt félegyre leérjünk a buszhoz! Felfelé menet nem tûnt fel annyira, hogy ilyen sokat és meredeken kellett kapaszkodni a jól kiépített köves úton. Európai hírû látványosság, így nem csoda, hogy dél körül már tömött sorokban jöttek-mentek a látogatók! Nem sokkal fél egy után indultunk el visszafelé, ugyanazon az úton, melyen jöttünk. Kitzbühelnél, egy Quelle boltban megálltunk vásárolni, de vesztünkre, mert itt csak ennivaló-féle volt.

Kivételesen viszonylag korán hazaértünk, már négy órára. Nagyon szép napos időnk volt, kissé ugyan párás, talán még túl meleg is. Igazi látványosság volt a vízesés, méltóképpen zártuk az 1993 évi jutalomtúránkat Tirolban. A nap hátralévő részében a gyerekek kijátszhatták magukat, egyesek megkezdték a pakolást, kevesebb gondjuk maradjon a másnapi táborbontásnál.



Ugrás az elsőre

(A csatolt fényképeket Muskovics András (MA) és dr. Muskovits József (MJ) készítették)

© 2006-2024 természetbarátok.hu