Torockó és környéke, jutalomtúra 2008
-Beszámoló- -Mellékletek-
2008. július 6. Gyulafehérvár, Nagyenyed városnézés, Székelykő megmászása
Az előző három nap láthatóan megviselte a társaságot. Pihentetőbb napot kellett beilleszteni az eredeti tervhez képest. Az önfényezésen túl, a túravezetőnek mernie kell változtatni az eredeti elképzelésein. Tulajdonképpen, szakosztályunk által szervezett havi egy túra kevés ahhoz, hogy a túrázók megfelelő állapotba kerüljenek a folyamatos, mindennapi túrák elviseléséhez. Ezen túlmenően figyelembe kell venni a társaság összetételét is. Persze a több napos túrák esetén nagyon sokat számít a bakancs, a zokni, sokan megfeledkeznek erről a szempontról. A kiírt túrákat a fiatalok simán teljesítik, az idősebbeknek viszont sokkal több erőfeszítésébe kerül ezen túrák megtétele. Mindezeket figyelembe véve, délelőttre városnézés került megszervezésre. Szálláshelyünktől nem túl messze levő Gyulafehérvár és Nagyenyed felkeresését céloztuk meg, utána pedig, hogy gyalogoljunk is egy kicsit, a Székelykő megmászása a délutáni program, mivel a társaság egy része még nem volt fenn a Székelykő tetején.
Útvonal: Torockó Vendégház (500m) - Torockó (530m,
) - Székelykő (1128m, ) - Torockó (530m, ) - Torockó Vendégház (500m) Túratáv: 12km
Emelkedő: 600m
Mai napra tényleg beállt a reggeli rend, így fél 8-kor elindulhatott buszunk Torda felé. Páran otthon maradtak, mivel tudomásunkra jutott, hogy Torockón, az unitárius templomban konfirmálás lesz. Ilyen alkalommal a híres torockói népviselet is előkerül, melyet egyébként csak a Néprajzi Múzeumban lehet megtekinteni.
Gyulafehérvárnak a történelme a vaskorban épült földvárral kezdődik. Később a rómaiak építettek itt castrumot. Ez volt Apulum városa, az ókori Dácia tartomány egyik legjelentősebb települése. A magyar államalapítástól kezdve innen kormányozták Erdélyt, a város volt az erdélyi vajda székhelye. Püspökségét Szent István alapította 1009-ben. A tatárjárás során elpusztult a város, virágkora a Hunyadiak és Bethlen Gábor idejére esik. A Szent Mihály székesegyházát a XIII. században építették, egy régebbi templom helyén. Az ország három részre szakadása után 1541-ben ide költözött Izabella királyné, itt is halt meg 1559-ben. Nagyon sok történelmi személyünk sorsa fonódott össze Gyulafehérvárral, többek között János Zsigmond, Báthory András, Székely Mózes, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, II. Rákóczi György, I. Rákóczi Ferenc, Apafi Mihály, II. Rákóczi Ferenc, Apáczai Csere János, Márton Áron püspök. 1715-ben újraszervezték a reformáció alatt megszûnt püspökséget. A most is látható erődítményt 1738-ban fejezi be a Habsburg VI. Károly német-római császár. 1785. február 28-án itt végezték ki a Horea-felkelés vezetőit. Az 1848-49-es magyar szabadságharc során ebből a várból irányították a magyarok ellen harcoló császári és román csapatokat. A románság történetében is jelentős szerepet kapott a város. 1918. december 1-én a román nemzetgyûlés itt mondta ki Erdély egyesítését a Román Királysággal, melyet az 1920-ban Trianonban aláírt békeszerződés erősített meg.
Egy órát szántunk a város rövid megismerésére. Ez persze rövidnek bizonyult, még akkor is, ha a látnivalók a vár belsejére korlátozódnak. A vár mellett szerencsére nagy parkoló található, így hamar bejutottunk a várba. A legtöbb időt a Szent Mihály székesegyház meglátogatására fordítottuk. A székesegyház építésében fontos szerepet játszott Hunyadi János. A kezdetben román stílusban épült székesegyházat a tatár és török támadásokat követően átépítették. A templom a Hunyadiak, majd az erdélyi fejedelmek, az itt tevékenykedő püspökök temetkezési helyéül szolgált. Itt található meg többek között Hunyadi János, Hunyadi László, Izabella királyné, Martinuzzi Fráter György, János Zsigmond, Báthori András, Márton Áron sírhelye. A székesegyház felújítása megkezdődött, ideje volt már, aggasztóan néztek ki Erdély egyik legrégebbi templomának falai. Az ortodox székesegyházra csak egy pillantást vetettünk, istentisztelet volt éppen benne. A Trianoni döntést követően építették, targovistei templom másolata. A Szent Mihály székesegyház mellett található a fejedelmek háza, jelenleg a katolikus püspökség a tulajdonosa. A túloldalon Vitéz Mihály szobra látható. Átsétáltunk a váron, a túloldali Szent György kaput is renoválják jelenleg. Az 1937-ben épített Horia, Closca, Crisan obeliszkjénél még készítettünk egy-két fotót, majd visszaindultunk a parkolóba. Még rá- pillantottunk egyet Gyulafehérvár szökőkutas fő terére. Rövid volt az egy óra, a Batthyaneumra nem jutott idő. gr. Batthyány Ignác erdélyi püspök alapította 1794-ben. Az 55 000 kötetes püspöki könyvtárnak kódexei világhírûek. Az egyik latin nyelvû kódexből került elő a harmadik legrégebbi összefüggő magyar nyelvemlékünk 1310-ből, Gyulafehérvári sorok néven ismert. A könyvtárban ásvány- és éremgyûjtemény is található.
Következő állomásunk Nagyenyed volt. Itt alaposabban a várat, a váron belül épített református templomot tekintettük meg. A tatárjáráskor elpusztult várost a szászok építették újjá. A város első írásos említése 1299-ből történik. Helyén egykor római castrum volt, de az ásatások eredményeképpen megállapították, hogy a kelták is lakták a környéket. 1437-ben Budai Nagy Antal seregei foglalták el, 1551-ben Martinuzzi ostromolta, 1601-ben Basta generális pusztította, 1658-ban a török-tatár seregek égették fel. 1704-ben Rabutin generális parancsára Tiege támadta meg a várost. A harcban kétszázan estek el, közülük 18 diák. Ezt örökíti meg Jókai Mór, A nagyenyedi két fûzfa címû mûve. 1849. január 8-án a várost az oláh felkelők porig égették, több mint 600 embert gyilkoltak meg, főleg aggastyánokat, nőket és gyermekeket. Nagyenyednek azonban voltak szép napjai is: 1658. február 10-én II. Rákóczi György minden lakost nemessé tett, így lett a három erdélyi nemesi város egyike. Gyulafehérvár pusztulása után (1658) I. Apafi Mihály ide helyezte át a Bethlen Kollégiumot, melytől a város élete fellendült. Az iskola tudományos pezsgést hozott a városba, sok nemesi család is ideköltözött. A nevezetes kollégium falai között tanult többek között Kőrösi Csoma Sándor, Áprily Lajos. A város fő látnivalója a vár, a tíz méter magas falaival, a falakon belül pedig a XIV. századi református és XIX. század második felében épült német evangélikus templom. A város főterén található a római katolikus templom, mely a XVIII. században épült barokk stílusban, mellette van a minorita rendház.
Egy busznak való parkolót találtunk a vár mellett, szerencsénkre üres volt. Először körbejártuk a várat. Az egyre erősödő török portyák elleni védekezésül, mint szerte Erdélyben, a nagyenyedi szász polgárok is erődfallal vették körbe az egyházukat. A szabálytalan ötszög alakú területet övező magas lőrésekkel tûzdelt fal, valamint a sarkokat tagoló tornyok és bástyák a XV. században épültek. Az egyes bástyákat a céhekbe tömörült kézmûiparosok voltak kötelesek védelmezni. A vár belülről is megtekinthető. Szerencsénk volt hogy délidőre járt az idő, a harangozó beengedett a református templomba, sőt ketten elmentünk vele harangozni is a toronyba. A templomot a XIII. században építették, következő 200 évben nyerte el mai alakját. Nincs túl jó állapotban sem a templom, sem a vár. Ráférne egy alapos felújítás! Elég keserûen beszélt új ismerősünk az egyházak támogatásáról, persze az ortodox egyház kivétel. A váron belül két emléktábla is található, Pápai Páriz Ferencé és Áprily Lajosé. A vár külső falán is van egy emléktábla, római számokkal felírva az 1849.01.08-i dátum. Sok száz meggyilkolt emberre emlékeztet, kiknek egy részét ide temették el a hajdani vizesárokba. A vár után szétnéztünk Nagyenyed főterén, páran benéztek a Kollégiumba is. A városnézésre szánt egy óra itt is gyorsan eltelt, visszaindultunk a szálláshelyünkre. Az ég kezdett beborulni, ez meglátszik az itt készített fényképeken is. Aggódni kezdtünk a délutánra szervezett Székelykő túránkért. Nem kellett egy óra sem hazaékezésünkhöz. Itt semmi jele se volt a borulásnak, 25 percet kaptak a túrára jelentkezők az átöltözésre. 25-en indultunk el Székelykő megmászására. Páran, akik otthon maradtak megnézni a konfirmálást, Torockó központjából, a Nagyárokban jutottak fel a csúcsra. Velük a nyeregben találkoztunk.
Térképet se vittünk magunkkal, elég jól ismertük már a környéket. Jó 2km-t sétálunk a kátyús országúton Torockó szélső házaihoz. Itt a piros jelzésen, kaszálók közepette elgyalogoltunk a Székelykő aljáig. Következett a kapaszkodó, a jelenleg száraz patak völgyben. Az árok érdekessége, hogy jobboldalt mészkő, bal oldalt viszont tenger alatt kialakult vulkáni kőzet, ofiolit van a felszínen. Igen meleg volt az idő, még jó hogy hamar beértünk az erdőbe. Itt egyesek kezüket, lábukat használták az előre haladás érdekében, annyira meredek a felvezető ösvény. Félóra múltán túl voltunk a nehezén, kiértünk a füves területre. Páran elmentünk az északi csúcsra, csodálatos panoráma adódott innen a környékre. A szálláshelyünket is be tudtuk azonosítani a patak partján. Jó időjárási viszonyok esetén állítólag a Kárpátok koszorúját is lehet látni, nekem személy szerint még egyszer sem sikerült, holott nem először jártam a csúcson. Gyönyörû látvány Torockó, Torockószentgyörgy, a vár látványa fentről, mintha csak kis játékszerek, modellek lennének a házak, az épületek, az utak. Pedig csak 1128m magas a Székelykő, igaz, Torockó több mint 600m-el van lejjebb. Mire visszatértünk a csúcsról, a lassabban jövők is felértek a nyeregbe. Innen közösen felmásztunk a fő csúcsra, ez már igazán nem volt megerőltető. Itt hosszabban elidőztünk, leheveredtünk a piros-fehér-zöld színû csúcsot jelző kőoszlop környékén. Legalább háromnegyed órát töltöttünk el uzsonnázással, a körpanoráma szemlélésével. Hazafelé ugyanazon az úton mentünk le. A füves részen nagyon sok virágot lehetett fotózni, igen szép volt a vegetáció július elején. A négykézlábas szakasznál lelassult a társaság, de mindenki gond nélkül átjutott a kritikus részen. Időben tértünk vissza szálláshelyünkre, a vacsora ismét jól esett, változatos, de élményekkel gazdag napot tudhattunk magunk mögött. Egy kicsit már mindenki az utolsó jutalomtúra napra gondolt.
|
|
|
(A fényképeket Muskovics András készítette)