1996 Ausztria, Schneeberg, Veitsch Alpe jutalomtúra

-Beszámoló- -Mellékletek-


Ebben az évben ismét Ausztria volt a jutalomtúra helyszíne. Az elutazás előtt 1 héttel a már megszokott módon előkészítettük a sátor-táborozáshoz szükséges eszközeinket. Mindössze 29-en vettünk részt a jutalomtúrán. Az indulás reggelén a százhalombattai társaink bepakolták az előkészített holmikat az autóbuszba, majd átjöttek a tárnokiakért. Kb. fél 8-kor indultunk Székesfehérvár, Bakonygyepes, Szombathely, Kőszegen keresztül a hainfeldi kempingbe, ahol természetesen már jóval előbb lefoglaltuk a szálláshelyünket. Ezt megelőző évben is itt kempingeztünk a Schneeberg, Raxalpe közelében. Induláskor még sütött a nap, de Ajka magasságában már esett is. Sajnos egész nap ilyen esős, borús időnk volt. A határátlépés gyorsan lebonyolódott, mivel a kempingünk nem volt túlságosan messze a határtól, kulturális programként megálltunk Léka váránál.

1996 augusztus 15. Utazás Hainfeldbe, Léka várának megtekintése

Léka vára a XIII. század elején épült királyi várként a nyugati határ védelmére. 1242-ben említik először, a vár egyike volt azon erősségeinknek, mely a tatárjárás idején ellen tudott állni a tatár seregnek. Mint annyi vár és birtok a nyugati országrészben a Németújvári család birtokába került. Károly Róbert idejében ismét királyi vár, majd Zsigmond király a XIV. század végén a Kanizsai családnak adományozta. 1535-ben Kanizsai Dorottya hozományként a Nádasdy család birtokába kerül a vár. A várost a török többször feldúlta, de a várat elfoglalni nem tudták. 1605-ben is sikerrel ellenállt a vár a török ostromnak. 1636-ban Nádasdy felépíttette az alsóvárat, amely ma szállodaként funkcionál. Nádasdy Ferenc országbírót, a Wesselényi-összeesküvésben való részvételéért, fő- és jószágvesztésre ítélték, elkobzott birtokait 1676-ban herceg Eszterházy Pál vette meg. A XX. század elejéig volt az Eszterházyak tulajdona. 1968-ban Paul Anton Keller osztrák író vette meg, ma az általa létrehozott alapítvány kezeli a várat amiben ma szálló és múzeum is mûködik. Jó állapotban van, bár eredeti berendezése nincs meg. Két tornya közül a keleti, a négyszögletes Kápolnatorony a XIII. században épült. Faragott ablakai kora gótikusak. A kápolna ablakmélyedéseiben korai falfestmény-maradványokat is találtak. Az ötszögletû Öregtorony földalatti részében volt a vár börtöne. A lovagterme is XIII. századi eredetû. A kéthajós csarnok gótikus boltíveit hat darab nyolcszögletû oszlop tartja. A vár alatti Szent Miklós-templomot Nádasdy Ferenc építtette, Pietro Orsolini itáliai építész tervei alapján, 1655 és 1669 között. A templom alatti kriptában középen látható Nádasdy Ferenc vörös márvány szarkofágja, a jobb oldalon Nádasdy Tamás és Kanizsai Orsolya reneszánsz stílusú síremléke látható. Magyaroknak mérsékelt árú a belépődíj!

A vár megtekintése után, szemerkélő esőben indultunk Hainfeldbe, ahová 5 óra körül érkeztünk meg. A félreértés tisztázása után - előző napra vártak bennünket - gyorsan berendezkedtünk a kempingben. Éjjel is esett az eső, két sátrunk be is ázott, közte a mienk is. Másnap következett a bemelegítő túra.



Ugrás az elsőre

(A csatolt fényképeket Muskovics András készítette)

© 2006-2024 természetbarátok.hu