Megszokott idõben volt az ébresztés, meg a reggeli. Hét óra után nem sokkal buszra szálltunk, majd Petrozsény, Hátszeg érintésével elutaztunk Dévára. Hátszeg környékérõl a Retyezát magas csúcsait csodálhattuk meg, igazán szép reggellel kezdõdött a mai nap. A dévai MOL üzemanyagtöltõ állomáson megálltunk félórára, kipihenni a buszozás fáradalmait, üdítõt, kávét fogyasztani. A város fõútján nagyban folyik a 2x2 sávos út felújítása, mely visszafogja a forgalmat. Halvány emlékeimet felidézve aránylag könnyen eltaláltunk a nemrég megépített siklóhoz, melyen gyorsan fel lehet jutni Déva magos várába.
Kõmûves Kelemen székely népballadájából közismert Déva magos várának építése. Igazából a 371m magas Várhegyen már a dákoknak és a rómaiaknak is volt itt erõdítménye. A várat IV. Béla építtette újjá a tatárjárás után, 1264 után szerepel neve az oklevelekben. 1302-tõl az erdélyi alvajdák székhelye. 1550-ben, az Enyingi Török János hunyadi fõispán itt verte meg Kászim török pasa elõhadát. Itt raboskodott Dávid Ferenc Erdély elsõ unitárius püspöke, itt is halt meg 1579-ben. 1657-ben került török kézre. 1704-ben a kurucok is birtokolták a várat, majd a Habsburg katonaság költözik bele. 1784-ben a Horea, Cloºca, Criºan felkelés résztvevõit végezték ki ezen a helyen. Az 1848-49-es szabadságharc során magyar kézre került, de 1849. augusztus 12-én lõpor robbanás következtében a vár rombadõlt. Azóta romos a vár, bár többször elindultak a helyreállítási munkák, melyek nem vezettek eredményre. Jelenleg is a romos falakat több éve állványok borítják, igazából nem járható be a felsõvár. 2005 óta siklót helyeztek üzembe, csak sajnálni lehet, hogy 2005 óta abbahagyták a vár felújítását, állagmegóvását.
A magos várba ki siklóval, ki gyalog ment fel. Az ácsolt falépcsõn megközelíthetõ a várudvar, de az állványoktól nem sok minden látható. Nagy csalódást okozott a vár látványa! A Várhegy egyébként geológiai, botanikai szempontból védett, a 30 hektáros területen a szarvas vipera is! Táblák elhelyezésével is felhívják figyelmünket a veszélyes mérgeskígyóra! Volt, aki lefelé is siklóval közlekedett, a többség gyalog jött le a Várhegyrõl. Mivel a 12 órai induláshoz még maradt idõnk, elmentünk megnézni a Várhegy déli lábánál épült Magna Curiát, az erdélyi fejedelmek valamikori szállásházát, Déva másik jelentõs mûemlékét. Az épület elõdjét Geszti Ferenc dévai várkapitány építtette 1582-ben. 1603-ban Basta generális ebben az épületben tartott országgyûlést. Ezután az erdélyi fejedelmek használták szállásházként. 1627-tõl öt éven keresztül itt élt Bethlen István felesége Széchy Mária, akit "Murányi Vénusz" néven ismerünk. Bethlen Gábor idejében, 1621-ben reneszánsz stílusban kezdték meg az átépítését, de csak a XVIII. század elejére készült el. 1882-tõl kezdõdõen múzeumként funkcionál. Három éve fejezték be a teljes felújítását, jelenleg teljes pompájában látogatható a múzeum. A restaurálás során újra felépítették a valamikori hattyús kutat, mely a bejárat elõtt található a parkban. A régészeti kiállítás nagyobb részt a környék dák és római civilizáció leleteit tartalmazza.
A múzeumot nem volt idõnk meglátogatni, de legalább körbe fényképeztük a példásan helyreállított Magna Curiát. Az udvarán római kori szarkofágok, szobrok tekinthetõk meg. A megbeszélt idõpontra mindenki a buszon volt. Több mint 38°C volt a hõmérséklet, rendkívüli meleg volt. Nem volt véletlen, hogy nyugat felõl mind erõsebben dörgött az ég, jelezve a zivatar közeledtét. 20 perc alatt átértünk Vajdahunyadra, a központból elég nehézkesen jutottunk el a Hunyadi vár parkolójába. A kitáblázása, fõleg a buszokat figyelembe véve enyhén szólva nem tökéletes. Itt is mindenki maga rendezte a belépõjét, maga fedezhette fel a nagyszerû várkastélyt.
1409-ben Luxemburgi Zsigmond Vajk román kenéznek, Hunyadi János apjának adományozta a hunyadi birtokot. Az uradalomról vette fel a Hunyadi család nevét. A vár elõdjét birtokközpontnak építette ki a család. Hunyadi kormányzósága idején felesége, Szilágyi Erzsébet itt élt a várban. Ebben az idõszakban építtette ki Hunyadi János rangjához illõ várrá. A XVII. század folyamán Bethlen Gábor és Zólyomi Dávidné jelentõsen átépítette a várat. 1725-tõl kezdve a kincstári uradalom hivatalai kaptak benne helyet. Katonai célra igazából sohasem volt alkalmas a vár, bár 1784-ben a Horea, Cloºca, Criºan felkelés során a vármegye nemességének nagy része ide vonult vissza. I. Ferenc császár 1807 évi látogatása után elrendelte a vár felújítását, mely azonban 1818-ban abbamaradt egy villámcsapás okozta tûz pusztítása miatt. Az 1848-49 évi szabadságharc nem érintette a várat, de 1854-ben ismét tûz pusztította az épületeket. 1868-ban indult meg ismét a helyreállítási munka, közadakozásból. A renoválási munkákat elõbb Schulz Ferenc, majd Steindl Imre irányította. Mindketten egységesen gótikus stílusban igyekeztek helyreállítani a várat. A tudományos igényû helyreállítás, az I. világháborút megelõzõen, Möller István nevéhez kapcsolódik. Az utóbbi évtizedekben is történt helyreállítás, jelenleg egy tökéletes állapotú várkastély fogadja a látogatókat. A vas- és acélkohók elbontása után a levegõ tiszta lett a városban, a falak sem fognak rövid idõn belül megfeketedni, mint a 60-as években.
Több mint egy órába tellett, amíg bejártuk az emeleteket, a folyosókat. Megcsodáltuk a Lovagtermet, a tanácskozó termet, a Kapisztrán tornyot, a Mátyás loggiát, a Steindl Imre által épített loggiát. A termek nem teljesen üresek, szobrok, régi bútorok, régi fegyverek, a vár makettje, zászlók, fényképek tekinthetõk meg. A várból szép kilátás van a környékre. Vajdahunyad vára nem okozott csalódást, érdemes felkeresni. 1410-kor indultunk vissza a szálláshelyünkre. Hátszeg elõtt hatalmas zivatar kapott el bennünket, a városban sokan félreálltak lezúduló özönvíz és az utakon hömpölygõ áradat miatt. Petrozsényban már nem esett, megálltunk gázolajat tankolni, dinnyét vásárolni, meg az egyik Billa boltban költeni a nálunk levõ Leit. Emiatt csak 1700-ra értünk a Groapa Seacã motelünkbe. A Jieþ völgye azért okozott egy kis meglepetést. Ismét eleredt az esõ, a megelõzõ viharos zivatar folytán több fa bedõlt az útra. Az egyiknél nem fért el az autóbuszunk, kénytelenek voltunk kiszállni a zuhogó esõben, a letört gallyakat eltakarítani, a törzset arrébb vonszolni. De minden jó, ha a vége jó. A szállásunknál már nem esett, gyorsan átöltöztek a megázott emberek, a meleg vacsora pedig megvigasztalt bennünket. Az idõjárás megváltozása viszont fejfájást okozott nekem, milyen túrát kockáztassunk meg a holnapi napon? A válasszal reggelig adós maradtam.
|
© 2006-2024 természetbarátok.hu