2003 augusztus 19. Pihenőnap, városnézés
A két túra nap után pihenőnapot iktattunk be. Szokásunk, hogy a jutalomtúra közepe táján városnézéssel, mûemlékek felkeresésével tesszük teljesebbé az egy hét jutalomtúrát. Persze az első időszak fáradalmait is ki kell pihenni, szükséges a regenerálódás. Először Iglón álltunk meg, hogy megismerkedjünk a város főterével, az itt található építészeti emlékekkel.
Igló a Szepesség kulturális, gazdasági központja, fontos forgalmi csomópont. Régi település, első írásos említése 1268-ban történt. Az orsó alakú főteret uralja a római katolikus templom. Tornya a legmagasabb Szlovákiában (87m), az építése 1380-ban kezdődött gótikus stílusban. A templom kapuzata különösen szép mûvészi munka. A város 1772-ben került vissza a Magyar Királysághoz, mivel előtte 360 éven keresztül a lengyel királyok záloga volt. Ettől az időponttól lett a 16 szepesi város irányítója. A főtér házai mutatósak, nem rég renoválták a hajdani iparos és polgári házakat. Megtekintésre érdemes továbbá az evangélikus templom, a Polgármesteri Hivatal, a Szepesi Színház, a Szepesi Múzeum.
Következő megállónk Szepescsütörtök volt, ahol Magyarország egyik legszebb, legépebben megmaradt gótikus kápolnáját tekintettük meg. A románkori templomot Szapolyai István egészítette ki a gótikus kápolnával, temetkezési célok miatt. A család végül is a nem messze levő Szepeskáptalan templomába temetkezett. A kápolna karcsú pilléroszlopai, a hálóboltozat, a magyar szenteket ábrázoló festett üvegablakok, a karzat faragott diszítése maradandó emléket hagy az ide látogatóban.
Harmadik megállónk Szepesvár felkeresése volt. A Szepességet a várról nevezték el, a dombtetőn felépített vár uralja az egész környéket. Európa egyik legnagyobb vára, nemrég nyílt meg a nagyközönség előtt, mivel restaurálása több évtizedet vett igénybe. A XII-ik századtól a szepesi főispánok székhelye. 64 évig a Szapolyai család tulajdona volt, ebben a várban született az utolsó magyar király, Szapolyai János. Később a Thurzó és Csáky családok birtokába került. A vár az 1780 évi hatalmas tûzvész után romhalmazzá vált. A Csáky család tulajdona 1945-ig, de ők már a környéken épített kastélyaikban éltek.
|
(A fényképeket Muskovics András készítette)
© 2006-2024 természetbarátok.hu