Rákócziak földjén, 2007 június 15-17


A tavalyi év után ismét megszervezésre került a háromnapos zempléni túra. A szállásunk a Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola Kollégiumában volt. A szálláson kívül a befizetett hozzájárulás 2 vacsorát is tartalmazott. Jó érzés volt, hogy ismerősként fogadtak bennünket, emlékeztek ránk az előző évről. Nyugodtan elmondhatjuk, jól éreztük magunkat vendéglátóinknál, igazán semmi panaszunk sem volt. A háromnapos túrára 35 fő jelentkezett túratársaink közül.

Öt órakor indult buszunk Százhalombatta központjából, az eddigiektől eltérően korábbi időpontban, mivel a pénteki napra is túrát szerveztünk. Négy különböző helyen vettük fel a résztvevőket a többnapos túrához szükséges csomagjaikkal együtt. Az idő melegnek ígérkezett az előző napi tapasztalatok alapján.

Útvonal: Mogyoróska (K) - Fónyi-oldal (K) - Ravasz-lyuk (K) - Arka (K) - Boldogkőváralja (K) - Boldogkő vára (K)

Túratáv: 12 km
Emelkedő: 200 m

Tíz óra körül a túra kiindulási pontjára értünk. Az előző évben itt Mogyoróskán fejeztük be az egyik túránkat. Most folytattuk utunkat Boldogkőváralja felé az országos kék jelzésen. Mindenki eljött a túrára, kis túra nem is lett szervezve erre a napra. A falut hamar elhagytuk, egy gémorros rétnél elértük az Arka patak völgyét. Visszatekintve, a falu felett a Regéci vár sziluettje látható. Több kilométeren keresztül ebben a völgyben vezet az ösvény. Hangulatos a környék, főleg kánikulában esik jól a hatalmas égerfák árnyékában a gyaloglás. A patak jobb oldalán hatalmas kőmezők láthatók, vastag mohával takarva. A Ravasz-lyuk völgy szakaszt elhagyva nyitottabb területre értünk. Itt már kánikula fogadott bennünket.

1 km után beértünk Arkára. A falu előtti szakaszon hatalmas diófa ültetvény látható. Az összes fiatal hajtása elszáradva, termés egyáltalán nem mutatkozik. A tavaszi fagyok eredménye látszódik. Arka mély benyomást tett a túrázóinkra. Takaros kis falu, mindenhol faszobrok az út mentén, rengeteg virág kiültetve a köztereken, a porták udvarán. Teljesen úgy tûnt, mintha üdülőhelyen járnánk. A Polgármesteri Hivatal melletti kis füves téren tartottuk meg a pihenőnket, az ebédeléssel egybekötve. Italboltot, üzletet egyet sem talált a csapat, lehet hogy nincs is.

Jó félóra után, mikor is mindenki befutott már, tovább indultunk Boldogkőváralja felé. Arka végén, a faluszélen egy-pár szép zempléni típusú pincét lehetett látni. Aszfaltúton tettük meg a hátralévő 3 km-es szakaszt. A patakmederben viszont nagyon szép köveket lehetett gyûjteni, opálnak valamelyik fajtáját. Boldogkőváralja előtt az út mindkét oldalán felhagyott kőbánya látható, jól tanulmányozhatók a különféle vulkáni kőzetek. Alighogy beértünk a faluba, pár csepp eső esett. Itt viszont találtunk hûs italboltot, végre a szomjunkat is olthattuk. Nem sokat időztünk itt, indultunk fel Boldogkő várához. A meredek kaptatóról visszapillantva a falu panorámáját láthattuk. Messziről takaros településnek tûnik. A váron az utóbbi időben történt egy kis javítás, visszaépítették a vár őrhelyének megközelítését szolgáló járdát és a fabódét. A szépséghibája a dolognak, nem lehet kimenni rá, lakattal a kijárati ajtó le van zárva. A vár területén mindenhol magyarázó táblák kerültek elhelyezésre, a látogató belépőjegyének ellenében a vár kulturált bemutatását kapja. Vagy másfél órát töltöttünk el a vár bejárásával.

Fél három körül elindultunk Sárospatakra, elfoglalni a szálláshelyünket. Mint ismerősöket fogadtak itt bennünket. A vacsora este nyolc órára lett rendelve, így maradt bőven idő a város megismerésére. Idén sem jutottunk be a vár kiállításaira, már fél hatkor nem adnak belépőjegyet a megtekintésükre. Legalább annyi szerencsénk volt, hogy a vár udvarába be tudtunk menni. Maga a vár szépen helyre van állítva, méltán az észak-keleti tájunk egyik büszkesége. Csak ez a korlátozott látogathatóság érthetetlen személy szerint nekem a főszezonban. Bőséges vacsorát kaptunk a kollégiumban, mindenki elégedett volt a menüvel. Vacsora után volt aki lefeküdt, kipihenni az utazás, a túra fáradalmait, volt aki TV-t nézett, volt aki kártya játékkal múlatta el az est hátralévő részét. Éjjel hatalmas zivatar söpört végig a városon, másnap főleg a Bodrog partján lehetett látni a nem mindennapi pusztítás eredményét. Rengeteg egészséges fa esett áldozatul az esővel jött szélviharnak. Úgyhogy nem jó előjelekkel néztünk a másnapi keményebb túra elé.



Ugrás az elsőre

© 2006-2024 természetbarátok.hu