2010 június 18-20, Barlang túra - Aggteleki karszt
2010. június 19, szombat
Szombat reggel már korán felébredt a társaság, fél hétkor egyesek már a mosdóban tébláboltak. A reggelit pedig csak 8 órára sikerült elintézni, a kenyér beszállítása miatt. Ilyen kényelmesen még sohasem tudtunk elkészülni az esedékes túrára! A reggeli főtt virsli volt mustárral, meleg teával. A kenyér viszont tényleg friss volt. ¾9-kor indultunk el Szögligetre, a mai napi túránk kiindulási helyszínére. Mindenki eljött, hiszen a rövid túra is innen indult. Két lehetőség volt felajánlva a résztvevőknek:
Útvonal: Szögliget, Szalamandra ház (200m,
, 
) - Szádvár romja (461m, ) - Derenk romközség (400m, 
, 
) - Szelcepuszta (510m, , 
) - Szelce-völgy ()- Tohonya tanösvény (, 
) - Jósvafő () - Jósvafő, ANP Ig. (210m, ) Túratáv: 20km
Emelkedő: 710m
Alternatív útvonal: Szögliget, Szalamandra ház (200m,
, ) - Szádvár romja (461m, ) - Szögliget, Szalamandra ház (200m, , )
Jósvafői középtúra Túratáv: 5km
Emelkedő: 400m
Kedvező idő mutatkozott a mai napra is. A Szalamandra házig el tudtunk jutni autóbusszal, bár egy hídnál, a falu közepén nem hajthattunk volna át súlykorlátozás miatt. Az út sem volt tökéletes állapotban, de szerencsénk volt. Kiszálltunk az autóbuszból, majd a tervtől eltérően, balra indultunk el a tanösvényen. Pár száz méter után elhagytuk az erdészeti utat, majd a sáros, csúszós úton elkezdtünk komolyan kapaszkodni a tetőn levő Szádvár romjai felé. Izzasztó kapaszkodó után, először tölgyesben, majd bükkösben, végül karsztos területen értünk fel a csúcsra. Alaposan széthúzta a társaságot a 400-es szint leküzdése. Háromnegyed órát töltöttünk el Szádvár romjainak megtekintésével, pihenéssel. Szádvár a szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos váraink közé tartozik, a XIII. század közepén említik először. A Kassa felé vezető út egyik ellenőrző erőssége volt. Leghíresebb tulajdonosai, a felvidéki Bebek család tagjai voltak, az 1400-as évek elején szerezték meg. A mohácsi csatavesztést követően Bebek Ferenc, és fia Bebek György átalakította a várat. Õk építették meg az ágyúrondellákat. Ekkor nyerte el végleges formáját a vár. Szádvár leghíresebb ostroma 1567-ben volt, Schwendi Lázár felsőmagyarországi főkapitány ágyukkal rombolta le a falak egy részét. A várat hősiesen védte Bebek György felesége, Patócsy Zsófia. Végül is a várat, szabad elvonulás fejében átadta Schwendi Lázárnak. Az 1600-as években többen is birtokolták a várat, 1682-en Thököly Imre kuruc serege foglalta el. A következő évben a kurucok Sobieski János lengyel király csapataitól védték meg a várat, mikor azok a Bódva-völgyén hazafelé vonultak Bécs melletti csatából. Mint általában a magyar váraknak, Szádvárnak is felrobbantás lett a végzete 1686-ban, a Habsburgok által. Az utóbbi években, köszönhetően a Szádvárért Baráti Kör ténykedésének, jól átláthatóak a vár falai, kirajzolódott az alsó-, középső- és a felső vár. A vár területét kitisztították, fákat, cserjéket vágtak ki. A falak néhol több emelet magasságban állnak. A környék szépen belátható a romok közül, kiváló kilátópont.
A várban kettévált csapatunk. A rövidtúrásaink még fennmaradtak egy darabig, a 16 fő hosszútúrás elindult lefelé a piros romjelzésen. A rövidtúrások visszamentek a kempingbe megtekinteni a Baradla barlangot. Bejárták az Aggteleki rövid túrát és a Vörös-tó Jósvafő közötti szakaszt. Pár száz méter után a várhegy oldalában rátértünk a kék romjelzésre, majd egy kis bizonytalankodás után az Országos Kék Túra útvonalára. Vidomáj-pusztánál kereszteztük a köves utat, majd eléggé vizes területen beértünk Derenk romközségbe. Az egykori házhelyeket táblával jelölték meg, feltüntetve a tulajdonos nevét, a helységet, ahova 1983-tól kezdődően kiköltöztették a családokat. Az utolsó család 1943-ban hagyta el a falut. A település középkori eredetű. Népessége elfogyott a török hódoltság, a Rákóczi-szabadságharc és az 1711-es pestisjárvány következtében. Az Esterházy grófok lengyel jobbágyokkal telepítették be újra. A népesség őrizte etnikai öntudatát, egészen 1943-ig nem asszimilálódott. A trianoni békeszerződés után Derenk választhatott, hogy Magyarországhoz vagy az újonnan alakult Csehszlovákiához akar tartozni. A lakosok Magyarország mellett döntöttek. 1938-tól Horthy Miklós - aki vadászterületet akart itt létrehozni - megkezdte a falu kiürítését a tulajdonosok teljes körű kárpótlásával. A lakosság zöme Borsod-Abaúj-Zemplén megye különböző falvaiba költözött. Jelenleg a felújított iskola épületében emlékkiállítás emlékezik a kitelepített derenki családokra, minden évben búcsúkor találkoznak a még élők, leszármazottak. Két Krisztus kereszt és egy kis kápolna látható továbbá. Saját honlapjuk is van, ahol tájékozódni lehet a történetükről, a jelenlegi eseményekről: www.derenk.hu
Majdnem dél volt, mikor tovább indultunk az OKT útvonalán. Továbbra is réteken keresztül haladt az ösvényünk, először felfelé, majd lefelé mentünk, elértük a Mocsolya-patakot. Átkeltünk, majd ismét kényelmesen felfelé kellett mennünk. Egy kisebb vízválasztón átkelve A Ménes-patakhoz értünk. Egyeseknek már nagyon ebédelhetnékjük volt, de úgy döntöttünk, elgyalogolunk Szelcepusztáig. 40 percet kibírniuk a megéhezetteknek. 1km után kettévált a völgy, mi a Patkós-völgyben haladtunk felfelé. Útközben pár tő turbánliliomot és piros madársisakot láttunk a ritkás erdőszélen. Szelcepuszta előtt 3 vaddisznót láttunk a réten lakmározni, kb. 30 méterre tőlünk. Ritka napközben találkozni ezen állatokkal. Mire rákészültem, hogy lefényképezzem a triót, kereket oldottak. Majd egy óra volt, mikor leheveredtünk a puszta közepén. Most már tényleg megebédeltünk. A bekerített területeken lovakat, dámvadakat, vaddisznókat láthattunk.
Húsz perc elteltével felszedelőzködtünk, folytattuk az utunkat, immár a piros jelzésen. A Szelce-völgyben, hatalmas kaszáló közepén haladt az ösvény. Némely helyen az elmúlt időszak esőzéseinek következtében majd bokáig süllyedtünk a mocsaras talajba. 1,5km után 90°-os bal kanyart vettünk. Meglepően jó menetsebességgel haladtunk, pedig kerülgetni kellett a térdig érő fűben a vizes helyeket. Jobbára a villamos oszlopok nyomvonalát követte az ösvényünk. Egyhangú volt a kaszáló, kevés virágot láttunk ezen a szakaszon. Újabb 1,5km után megváltozott a rét, Kuriszlán környékén már szemmel láthatóan szárazabb és sekélyebb volt a talaj, a virágok fajok és egyedek száma megnőtt. Hagymák, pillangósok, Zsályák, somkórók, margitvirágok, szegfűk, bogáncsok, ördögszemek virágjai tarkították a fűfélék zöldjét. Jósvafő előtt két víznyelőtöbör mellett haladtunk el. Jósvafő szélső házánál, bal kézre a mészkő kibúvásokon már ismét változott a növényzet.
½4-re beértünk a falu központjába, letelepedtünk egy büfé teraszán. Mialatt elfogyasztottuk a sörünket, telefonáltunk a buszsofőrünknek Aggtelekre, jöjjön értünk. Tippünk szerint 4 órakor még indul barlangi túra, úgy döntöttünk, lemegyünk a föld alá. Négy órára felértünk a jósvafői bejárathoz. Csak azt nem kalkuláltuk be, hogy évek óta innen nem indítanak rövidtúrát! A Vörös-tói középtúráról is lecsúsztunk, kissé szomorúan mentünk vissza a Baradla kempingbe. A hétórai vacsorához még bőven volt időnk rendbe tenni magunkat. Az ég eközben mindjobban elsötétedett, elkezdett szemerkélni, majd esni. Úgy tűnt, az eddigi szerencsés időjárásnak vége lesz. A kempingben folyó építkezés miatt sártengerré vált az aszfaltút, ahonnan a faházakat és a közösségi házakat meg lehet közelíteni. Nem hiányzott az eső, mostanában már bőven túltejesítette a szokásos mértéket!
|
|
|