- 2012 -

-Túrabeszámolók- -Éves kiírás- -Mellékletek-


2012 december 9, Keressük a Mikulást - Budai-hegység

A szokásos év végi utolsó szakosztályi túránk a Mikuláskereső túra volt. Ezt a túrát régóta a Pest Megyei Szövetség szervezi, a tavalyi évhez hasonlóan ismételten a Duna túloldalára, Csömör környékére buszoztunk. Elég nehezen született meg a kiírás de ennek ellenére szép számmal jelentkeztek a turistatársak...

2012 november 17, Túra a környéken - Biai-dombság

Novemberi túránk a közeli Biai-dombságba vezetett. Nem kellett korán felkelnünk, hét órakor indultunk el autóbuszunkkal Százhalombattáról. Az érdi gimnázium után a tárnokiak is felszálltak. Negyed óra alatt átértünk Biatorbágyra. A műemlék vasúti viaduktokat érintve az Iharosi futballpályánál...

2012 október 20, Késő őszi túra - Pilis

Októberi második túránk a közelbe vezetett, a Pilis volt a cél. Elég régen nem túráztunk országunk e részében, éppen ideje volt. Az időjárással ismét szerencsénk volt, kellemes őszi időt fogtunk ki. Az erdő már legszebb őszi formáját mutatta, nagyon sok színes levél fogadott minket. Az Országos Kék Túra egy szakaszát is...

2012 október 13, Őszi csavargás - Vértes

Októberi első gyalogos túránk a Vértes hegységbe vezetett, ismételten az Országos Kék Túra egy szakaszát terveztük bejárni. A létszám a megelőző túrákhoz képest emelkedett, 35-en jöttünk össze, a visszamondás is csökkent. Egész héten esővel riogattak az időjósok de szerencsére emiatt senki...

2012 szeptember 29, Szarvasbőgés - Gerecse

Szeptemberi, harmadik gyalogos túránk megint családiasra sikeredett, 30-an voltunk mindösszesen az autóbuszon. Tízen mondták vissza az előzetes jelentkezésüket a túrát megelőzően. Kellemes túraidőt jósoltak a meteorológusok hétvégére. Gerecse volt a célpont ahol jobbára az Országos Kék Túra...

2012 szeptember 22, Olár Péter kerékpáros emléktúra - Etyek

Itt van szeptember vége, eljött az idei év utolsó kerékpártúrája. A héten elég változatos volt az időjárás, hét elején még nyári meleg volt, hét közepére lehűlt a levegő. Ennek megfelelően a túrára jelentkezésben is látszódott ez a hullámzás. A megelőző héten, amíg jó idő volt, többen is jelezték szándékukat...

2012 szeptember 15, Rockenbauer DTK túra - Zselic

Szeptemberi, második gyalogos túránkra ismételten elég kevesen, mindössze 26-an jöttünk össze, nyolcan mondták vissza a jelentkezésüket. Ennek következtében ismételten egy családias túrában volt részünk. Nem jósoltak zavartalan időjárást a mai napra, de bíztunk benne, hogy eső nélkül megússzuk a túránkat...

2012 szeptember 1, Látó-kövek - Bükk

Szeptember első napján a Bükk hegységbe vezetett az utunk. Majd minden évben ellátogatunk Magyarország egyik legszebb hegységébe, a mostani cél pár Látó-kő felkeresése volt. A pompás kilátópontokon kívül természetesen más látnivaló is van bőven, a mai alkalommal a Bél-kő tanösvény...

2012 augusztus 24, Természetbarát találkozó - Régészeti Park

Hagyományos program lett a nyárvégi természetbarát találkozónk. Ezúttal - immár ötödik alkalommal - a Százhalombattai Régészeti Park Közösségi Házában tartottuk meg a vacsorával egybekötött nyárbúcsúztatónkat. Forgatókönyvszerűen zajlottak az események. 13 órakor Gelencsér Misi és Kovi Pisti...

2012 augusztus 11, Nyárvégi túra - Kelet-Bakony

Az egyhetes Nyugati-Tátra jutalomtúránk után, a nyári harmadik túránk következett, amikor is Keleti-Bakonyba vezetett az utunk. A hosszútúrásainknak Csőszpuszta, Tűzköves-árok, Kisgyón, Burok-völgy érintésével Bakonykúti volt a végcél, míg a rövidtúrások a Burok-völgy egy szakaszával ismerkedtek meg...

2012 július 28, Dél-dunántúli Kék Túra - Zalai-dombság

Egy hét elteltével ismét túráztunk. Most a Zalai-dombság volt a cél, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra egy szakaszát terveztük bejárni. Hétvégére kánikulát jósoltak, be is jött az időjárás előrejelzés. A nyári időszakhoz képest tisztes létszámban jelentkeztek a turistatársak, előzetesen 42-en voltunk a listán...

2012 július 21, Bazalt hegyek - Tátika, Kovácsi-hegy

A szlovákiai Nyugati-Tátra jutalomtúránk után a Balaton-felvidéki bazalt hegyekkel ismerkedtünk. Tátika és főleg a Kovácsi-hegy nem túlságosan ismert a turisták körében, pedig az Országos Kék Túra is érinti. A jelzések is eléggé elhanyagoltak, mind a Tátika, mind a Kovácsi-hegy környékén...

2012 június 30 - júlis 7, Tátra jutalomtúra - Szlovákia

Hét erdélyi jutalomtúra után, talán a nosztalgiának köszönhetően, Szlovákiába terveztük meg a 2012 évi egyhetes túránkat. Cél a Nyugati-Tátra, vagy talán jobban ismerős a Liptói-havasok megnevezése a hegységnek. Nagyon régen, 1991-ben bejártuk már ezeket a hegyeket, akkor a Račkova-völgy bejáratánál...

2012 június 17, Tanösvény avatás - Százhalombatta

Továbbra is tart a szokatlanul korán jött nyári kánikula. A vasárnapi ebéd után, délután 2 órára hirdették meg a Százhalombattai Százlábú tanösvény ünnepélyes megnyitóját. Az égen egyetlen egy felhő sem volt, keményen tűzött a nap, árnyék sehol! Mintegy 30-an jöttünk össze a nem túl szerencsésen megválasztott időpontra...

2012 június 16, Georgiades Gábor emléktúra - Börzsöny

Beköszöntött a kánikula, 30-35°C levegő hőmérsékletet ígértek a meteorológusok hétvégére. Újabban elég jól bejön az előrejelzésük, szélcsendes, felhő nélküli napsütés volt egész nap. Nagy társaság jött el a mai túrára, 45-en voltunk az autóbuszon. Mindössze 1 társunk mondta vissza az előzetes jelentkezését...

2012 június 2, PMP kerékpáros túra - Ócsa

Volt izgalom az elmúlt héten a változékony időjárás miatt, hol esett, hol erősen fújt a szél, a hőmérséklet is ingadozott. Csak a megelőző napokban kezdtek jelentkezni a túrára, de igazából szombat reggel derült ki, hányan fogunk kerekezni el Ócsára. Azért az érdeklődések alapján sejtettem, hogy többen leszünk...

2012 május 26, Mátra bércein - Mátra

Ismét nagy volt az érdeklődés, végül is 46-an jöttünk össze a Mátra bércein túránkra. Jó túraidőt jósoltak, és ez most be is jött. A százhalombattai hat órai indulás után Tárnok, Érd, Budapest érintésével, jobbára az M3-on értük el a túra kiindulási pontját, Domoszlót. Két túraútvonal került megtervezésre az alábbiak szerint...

2012 május 19, Fundoklia-völgy, Tárnoki Kőfejtő, Kőtár

Ezen a napon a Pest Megyei Természetbarát Szövetség és a Budapesti Természetbarát Sportszövetség turistáit fogadtuk Tárnokon. A túra első felét Georgiades Éva vezette, aki bemutatta a pár éve, az érdi civil szervezetek által kialakított Fundoklia tanösvényt a résztvevőknek. Az időpont kiváló volt...

2012 május 12, PMP - Péteri-Hosszúberek-Ócsa

Igen családias túránk volt szombaton, mindösszesen 16-an gyűltünk össze a Pest Megyei Piros Péteri-Ócsa szakaszára. 19-en mondták vissza, vagy esetleg elaludtak a túra napján. Mindent egybevetve régen nem volt ilyen alacsony érdeklődés a meghirdetett túrára. Az is igaz, az időjósok szombatra esőket, viharos szelet...

2012 május 5, Bazsarózsakeresés - Mecsek

Továbbra is nagy az érdeklődés a gyalog túráink iránt. Ismét sokan, 51-en jöttek el a Mecsekbe vezető bazsarózsakereső túrára. Ezen felül még 17-en jelentkeztek, Ők visszamondták a túrát, így szerencsémre nem kellett igazságot osztani, ki jöjjön, ki maradjon otthon. Elég régen voltunk már a déli országrészben...

2012 április 14, Kerékpártúra - Csepel sziget

Itt van április, eljött az ideje az első kerékpáros túránknak. Nem véletlen, hogy az április hónapot szeszélyes időszaknak tartják az emberek, egy hete még keményen fagyott, azóta is változékony az időjárás. Sokan érdeklődtek a programra, de többen az időjárástól tették függővé az indulásukat. Így Ők el sem jöttek...

2012 március 31, Tavaszváró túra - Kelet-Bakony

Nagy érdeklődés előzte meg a március végi Tavaszváró túránkat. Sajnos a busz férőhelyek korlátozott száma miatt páran otthon maradtak. Nagy a lelkesedés, kíváncsian várom, meddig fog tartani! Annak ellenére, hogy 12-en visszamondták a jelentkezésüket, 53-an jöttek el a Keleti-Bakonyba...

2012 március 25, Városismereti verseny - Budapest

A tavasz beköszöntével, a hosszú évek óta megrendezett Városismereti verseny időpontja is megérkezett. Igazi tavaszi idő fogadott minket a verseny napján. Reggel még hűvös volt, de mire rajtra került a sor, már látszott, hogy nem lesz csalódás az időjárásban. Az elmúlt években inkább a belvárosi résszel...

2012 március 10, Télvégi csavargás - Budai-hegység

A február 20-i évzáró-évnyitó után március 10-én került sor az első idei túrára, a Budai-hegység volt a célpont. A megelőző héten már 50 fő felett volt a jelentkezők száma, végül is 47-en jöttünk össze. Kellemes időt jeleztek előre a meteorológusok, ez bejött nekik. Százhalombattáról hatkor indult el az autóbusz...

2012 február 20, Szakosztályi évzáró - Százhalombatta

A hosszúnak tűnő tél után elérkezett az idei első, hivatalos találkozásunk időpontja. Azért is szeretjük ezt az eseményt, mert valahogy közelebb hozza a már nagyon várt tavaszt. Ilyenkor már mindenkiben előjön a szabadban mozgás vágya. Öröm volt nézni és átélni, ahogy örültünk egymásnak...

© 2006-2024 természetbarátok.hu