Torockó és környéke, jutalomtúra 2008

-Beszámoló- -Mellékletek-

---

2008. július 7. Torockói hegység, Szolcsva-Torockó

A tegnapi nem túl megerőltető nap után frissebben keltek a túratársak. A reggeli jóga után, mely az itt létünk alatt egyeseknek hozzátartozott a napi programjához, megreggeliztünk, majd mindenki beszállt a buszba. A Torockói hegység volt a cél, a rövidebb túrát választóknak egy jó kis séta került megrendezésre. A hosszabb túrára 19-en jelentkeztek. Az időjárás továbbra is igen kecsegtető volt. Egy óra alatt megérkeztünk Szolcsvára az Aranyos folyó völgyében. A két túra lehetőség az alábbi volt:

Útvonal: Torockói hgysg. Szolcsva (400m, ) - Szolcsvai búvópatak bg. (500m, ) - Bedellő (1150m, , ) - Havas-patak-völgye (750m) - Ordaskő-Vidalykő-nyereg (950m, ) - Vidalykő (1285m, PO ) - Ordaskő-Vidalykő-nyereg (950m, PO) - Torockó (550m, KO) - Vendégház

Túratáv: 20km
Emelkedő: 1200m


Alternatív útvonal: Torockói hgysg. Szolcsva (400m, ) - Szolcsvai búvópatak bg. (500m, ) - Torockói hgysg. Szolcsva (400m, )

Túratáv: 8km
Emelkedő: 150m

Kiindulási pontunkat hamar megtaláltuk. A kék keresztjelzésünk az Aranyos felett kifeszített függőhíddal indult. A jobb partra való átkelés több mint egy negyedórát vett igénybe, a 46 fő közül sokan még nem keltek át függőhídon. Persze 2-3 embernél nem is célszerû többnek egyszerre használni az ingó, hullámzó hidat. Áthaladva a kaszálón, majd Szolcsva házait elhagyva a Malom patak menti földúton értük el a búvópatak kiömlési helyét. Itt ismét egy nem túl bizalomgerjesztő függőhídon kerültünk át a túloldalra. Félórát szántunk az impozáns barlang kapu megtekintésére, melynek magassága kb. 30m, a szélessége kb. 4m. Sajnos beljebb közönséges halandó nem tud eljutni, csak barlangászok tudják bejárni a több mint 2km hosszúságú barlang rendszert. A barlang felső szintje az aktív, itt folyik keresztül a patak, miközben a hegy gyomrában tavakat alkot. Valamikor az első teremig híd vezetett, sajnos egy nagyobb áradás ezt tönkretette, a maradványai még most is láthatóak. A barlangban érdekes módon meleg van, kb. 200C a hőmérséklet. Ferde cseppkövek is találhatóak az egyik teremben. A barlang és környéke természetvédelmi terület.

Itt elváltak útjaink a rövid túrásoktól, ők visszasétáltak a várakozó buszunkhoz az Aranyoshoz, mi pedig tovább gyalogoltunk a kék kereszt jelzésen. Több mint 200m-es kapaszkodó következett a bükkök árnyékában, míg felértünk a gerincre. Szép a panoráma innen az Aranyos völgyére, a Bedellői havasokra. Az útjelző oszloptól a balra levő zsúpfedeles házhoz sétáltunk át, ahol árnyék volt, és kipinhettük a kapaszkodás fáradalmait. Nagy hibát követtünk el, utólag világosodott meg, hogy a búvópatak víznyelőjét nem kerestük fel. Ott volt 300m-re a gerinctől! A gerincről készített fényképeken látszódik az a sziklafal, amelynél három patak vize tûnik el, hogy egy km föld alatt megtett út végén a már látott barlangnyílásban ismét a szabadban folytassa útját. Pedig még a víznyelőre vonatkozó táblát is láttam a kaszáló közepén! Utólag sem értem, miért gondoltam, hogy bal oldalt fogunk elhaladni a ponor mellett. Ehelyett interneten nézhettem meg a ponor képeit, amint a kis patakok a vízesésük után eltûnnek a barlang szájában. Na se baj, lesz indok ide is visszajönni!

Az utóbbi gondolatok csak a beszámoló írásakor jutottak eszembe, ott akkor a tovább haladás foglalta el az ember agyát. A kék jelzésre váltottunk, elindultunk a Bedellő platója felé. Az egyik tisztáson elvesztegettünk majd fél órát a jelzés megtalálásával. Tényleg komolyan figyelembe kell venni a domborzati viszonyokat, mert a jelzések nagyon régiek és rapszódikusan vannak felfestve! A téblábolásunk után ösvényünk fokozatosan felfelé vezetett, találkoztunk a piros jelzéssel, mely a Remetei sziklaszorosból csatlakozott be utunkhoz. A tisztások tele voltak virágokkal, a ritkábbakhoz tartoztak a kosbor félék, a zerge virág, a réti kardvirág. Ember nem járta területen haladtunk, pedig talán nem is oly régen ezeken a havasokon is állatokat legeltettek. Hegyek, völgyek között vezetett az út, az emberben mindvégig volt egy bizonytalansági érzés, jó felé megyünk-e. A nap sütött, igen meleg időt fogtunk ki a legelőkön való gyaloglásra. La Rogoaze környékén összeakadtunk egy pásztorral, aki Torda melletti faluban lakik, az egész nyarat itt tölti el a kezdetleges házikójában, őrizve a rábízott szarvasmarhákat. Egyszerûen nem lehetett elutasítani a vendéglátását, meg kellett kóstolni a szilvapálinkáját. A mi felfogásunkhoz képest egészen más életszemlélete van ezeknek az embereknek, egészen másképp állnak az élet dolgaihoz. Még az összegyûjtött kömény magokat is nekünk adta volna! Ha komolyan belegondol az ember az ilyen megnyilvánulásokba, bizony lenne mit tanulni ezektől az egyszerû emberektől. Talán neki is jól esett, hogy elbeszélgettünk vele magyarul. Elhagyva a pásztor szállást, kereszteztük a piros keresztjelzést, mely szintén Szolcsváról indul és Bedellő faluba tart.

Továbbra is a ritkán jelzett kék, piros jelzésen haladtunk a kietlen füves területen. Balra a Bedellői havasok gerincét láthattuk, jobbra a Ragadozó-tetőt, majd a Várkertet hagytuk magunk mögött. Itt a kék jelzés levisz Torockószentgyörgyre. Egy termetes bükkfa árnyékában megpihentünk egy kicsit, majd a piros jelzésen elindultunk Ordaskő felé. Alig hogy negyed órát gyalogoltunk, ismét az érzékeinkre kellett hagyatkozni, hogy megtaláljuk a jelzett utat. Nemsokára beértünk egy erdőbe, melyben egy kis patak mentén, Ordaskő irányába vezetett az út. Nagyon sok szintet veszítettünk, míg leértünk a Havas-patak völgyébe, mely Torockószentgyörgy felé vezet. A völgy elérésekor pihentünk pár percet, a fáradt társaság elindult az Ordaskő, Vidalykő között levő nyeregbe. Elég pocsék út vezetett fel a nyeregbe, több helyen a víztől csúszós, sáros volt. A nyeregben, ránézve az óránkra, lemondtunk a Vidalykő megmászásáról. Még hátra volt a lemenetel, a vacsora ideje is kötött minket. Az Ordaskő oldalában bükk erdőben haladt a jelzés, hol felfelé, hol lefelé. Igen fáradt volt a csapat, Torockó, Székelykő látványa villanyozott csak fel bennünket. Megszaporáztuk lépteinket, a Torockó felett levő kaszálókon most már gyorsan elértük Torockó szélső házait. Egy sör erejéig megálltunk a talán Búfelejtőnek nevezett kocsmánál, majd az aszfaltúton haza poroszkáltunk szálláshelyünkre. A vacsorát lekéstük negyed órával, de annál jobban esett a búcsú vacsora.

A vacsora után még tábortüzet gyújtott Ilku Józsi barátunk, ahol az alkalmi énekkórus elszórakoztatta a többieket. Persze az éneklésbe mindenki besegített, vendéglátónkat is beleértve. Így búcsúztunk Torockótól, Katalintól, a vendéglátónktól. Összegezve az elmúlt egy hetet, nagyon jó időt fogtunk ki. Annak ellenére, hogy a betervezett túrákat 100%-ban nem tudtuk teljesíteni, nagyon sok szépet láttunk a Torockói hegységben, a Gyalui havasokban. Mindenesetre az efféle túrák arra jók, hogy az emberben tudatosodjon, a környéken még mit kellene megnézni, felkeresni.

Ugrás az elsőre

(A fényképeket Muskovics András készítette)