1992 augusztus 15. Utazás Itterbe
1988-ban volt az első ausztriai jutalomtúrája a szakosztálynak. Akkor Schneeberg, Raxalpe környékén, a hainfeldi kempingben volt a sátortáborunk. Ebben az évben ismét Ausztriába, közelebbről Tirolba szervezte meg Georgiades Gábor szakosztályvezetőnk a jutalomtúrát. Itterben, a tartomány közepén talált számunkra megfelelő táborozóhelyet. Utólag leírható, annyira megtetszett a hely, házigazdáink kedves fogadtatása, hogy a következő két évben is visszajöttünk ide. A szakosztály tagjai közül 36-an, plusz a jól ismert Tóth Misi sofőrünk és családja vett részt ezen a jutalomtúrán. A szokásos előkészületek után szombat reggel 6 óra után nem sokkal elindulhatott csapatunk Százhalombattáról. Visszaemlékezve ezen jutalomtúráinkra, igen olcsón megúsztuk az anyagi részét, hiszen a Dunai Kőolajipari Vállalat azzal is támogatott Bennünket, hogy az autóbuszt ingyen bocsátotta rendelkezésünkre. Tárnok, Érd, Székesfehérvár útvonalon Rábafüzesnél léptük át az osztrák határt.
Nem sokat foglalkoztak Velünk a határon, fél óra alatt átjutottunk. Graz után meglehetősen hosszú alagutakon keresztül vezetett az autópálya, azzal szórakoztattuk magunkat, hogy feljegyeztük az alagutak hosszát, tengerszint feletti magasságukat. (Pl. H1=9919m (tszf.: 358m), H2=800m (tszf.: 400m), H3=645m (tszf.: 410m), H4=1230m, H5=8320m, H6=400m (tszf.: 690m) stb.) Nem volt unalmas a buszozás, mivel nagyon szép, erdős-hegyes a vidék és hihetetlenül tiszta minden! Természetesen a házak ablakai muskátlikkal voltak tele! A H9 számú alagút után jobb kézre a Zell am See tavat csodálhattuk meg. Itt jobbra, észak felé fordultunk. Meglehetősen szűkek voltak az utcák a falvakban, de a városkákban is! Leogang után, jobbra, elég hatalmas, kopár, sziklás hegyeket láthattunk. Fieberbrunntól St. Johann még kb. 36 km-re volt. Gyönyörű, szép hegyvidék volt körös-körül. Egy hosszú völgyben ment az út, jobbra sziklás, meredek hegyek, balra füves, erdős, kevésbé meredek hegyek voltak. Scheffau-Itter után, nagy nehezen találtuk meg a kempinget, még Hopfgarten előtt, közvetlenül az országút és egy nagy patak mellett, egy szép kastély és egy templom alatti völgyben. Kb. 16 órára értünk ide. Hihetetlen rend és tisztaság volt mindenfelé. Egy nagyon szépen berendezett gyerekjátszótér is volt a kempingben. Rengeteg, számunkra akkor még szinte ismeretlen, új, pazar játékok! Ezt aztán nagyon élvezték a gyerekek, szinte elrángatni sem lehetett őket onnan. A mosdóban, a fürdőben, egyéb helyiségekben is hihetetlen rend volt, halk zene szólt, és mondhatjuk kempinghez képest fényűzően berendezve! Komótosan felvertük a sátrainkat, berendezkedtünk. Egész nap igen meleg idő volt.
© 2006-2024 természetbarátok.hu