Mint általában, minden év júniusának első felében megemlékezést tartunk egykori vezetőnkről, Georgiades Gáborról, aki 2004-ben távozott el az égiek közé. Alapítótagja volt a szakosztályunknak, mely 1973-ban alakult meg. Élete végéig vezette a turista szakosztályt. A természetjárásban betöltött szerepéról már a korábbi években megemlékeztünk.
A megemlékezésre Százhalombattán, vasárnap került sor, a Kálvin Parkban ültetett tölgyfánál. Az emlékére, 2018-ban ültetett tölgyfa szépen növekedik, erősödik, most már komoly fa alakja van. Szerencsére a 2019-ben szerzett sérüléseit kiheverte, túlélte. A megemlékezésre kb. 40-en jöttünk össze. Muskovics András szakosztályvezető köszöntötte a megjelenteket, röviden megemlékezett Gáborról. Előszőr egy zebegényi természetbarát ismerősünk levelét olvasta fel Kutasi Zsuzsa. Ennek ez volt az apropója:
Telefonon megkereste a PTSZ-t Molnár Viktor, hogy szerette volna Királyházán, Gábor kopjafájánál tiszteletét leróni, de az autóval való behajtásért 7.000.- Ft-ot kértek volna tőle. Mivel már csak 2 villanyoszlop közti távolságot képes legyalogolni, és ennyi pénzt nem volt hajlandó kifizetni a behajtásért, megírta ezt a levelet, hogy olvassuk fel a megemlékezésnél.
A bércre esett fa.
A favágók azt mondták, hogy amikor kijelölnek egy hegyoldalt tarvágásra, a tetőn egy nagyra nőtt fát meghagynak, mert ez lesz a mérvadó az utánuk jövőknek. Ez a fa adja az igazodást, irányt és nagyságot, a szívósságot, kitartást, a mérvet a sarjaknak. Ezt hívják úgy, hogy "a bércre esett fa". Ilyen fa volt Gábor a Pest Megyei Szövetség élén. Nagy, mackós, átgondolt, cselekvő. Hozzá lehetett, kellett igazodni, mert harmonikus és karizmatikus egyéniség volt. Hátán vitte a szakosztályát és a Pest Megyei Természetbarát Szövetséget is. Mestere volt a túraútvonalak kitűzésének. Sokoldalú szakmai felkészültség jellemezte, egy kicsit térképész, történész, irodalmár, felcser is volt, kitűnő kapcsolat teremtő. A felkészülés mellett fontos az emberi-vezetői magatartás, a szemlélet, a természet szeretete , ismerete, a szülőföldhöz való kötődés.
Emlékét megőrzöm.
Zebegény 2023.06.02.
Molnár Viktor
ezüstjelvényes túravezető
Ezután került sor a rövid műsorra, melyet a szakosztály tagjai adtak elő. Három dal hangzott el, melyek az alábbiak voltak:
A Honfoglalás dal szokás szerint az utolsó volt, melyet a jelenlévők közösen énekeltek el. A dalok között szavalatok voltak, melynek előadói Kérdy Zoltánné, Kutasi Zsuzsa, Gajdó Jánosné, Kovács István voltak. A Halom TV is kivonult erre az alkalomra, rövid összefoglalót készített a megemlékezésről. A megemlékezést Muskovics András szakosztályvezető zárta le. Remélhetőleg jövőre ugyanitt fogunk találkozni a tölgyfánál, mindenkinek kellemes hétvégét és jó étvágyat kívánt az ebédhez!
|
© 2006-2024 természetbarátok.hu