A hosszabb téli szünet és az évzáró-évnyitó után a turista csapatunk tavasz első hétvégéjén ismét összegyűlt, hogy a téli állom után átmozgassuk kicsit a tagjainkat. Az idei első túránk helyszíne itt helyben, Százhalombatta és Érd közötti Duna-parton került megrendezésre. Tulajdonképpen lassan hagyományosnak tekinthetjük ezt a lángos túrát, az előző évet is ezzel kezdtük. Nehezen indult a jelentkezés, sok társunk az utolsó pár napban jelezte a részvételi szándékát. Ez betudható talán a bizonytalan időjárásnak. Ennek ellenére meglepően sokan jelentek meg az indulásnál, még olyan is akadt, aki nem is jelentkezett, csak megjelent. Mivel a buszos túráinkat a magas költségek miatt redukáltuk, ez nem okozott problémát. A résztvevők többsége ezen az útvonalon túrázott:
Útvonal: Százhalombatta, Ebatta (120 m, (-)) – Óváros (99 m, (-)) – Dunapart (100 m, (-)) –Érd Ófalu (100 m, (-)) – Beliczay-sziget (100 m, (-)) – Sánc-hegy 8157 m, (-)) – Százhalombatta, Ebatta (120 m, (-))A reggeli találkozót az Ebattához terveztük. Nemcsak a százhalombattaiak, hanem a környékbeliek nagyobb része is idejött a túra kiindulási pontjára. Mire végzetem az adminisztrációval, a csapat eleje már elindult az Óváros felé. Bele kellett húznom, hogy utolérjem a csapatomat. Hiába, a kényszerű téli pihenő után viszketett a talpuk, olyanok voltak, mint a huszárlovak, akik alig várják, hogy rohamra induljanak és legyőzzék az előttük álló kihívásokat. Nemsokára kereszteztük a Benta-patakot, majd a Dunamenti Hőerőmű elött haladtunk el. Százhalombatta Óvárost elérve, a focipálya mellett és a Duna-parton még páran csatlakoztak a csapathoz. Most már teljes lett a létszámunk, a parton 39-en indultunk el Érd felé. Még egy kutya is elkísért Bennünket! Errefelé szép az ártéri erdő, hatalmas nyárfák, fűzfák árnyékában vezet a jelzetlen ösvény. Rendszeresen találkozhatunk ugráló, mászó mókusokkal. Az egyik nyárfán az utóbbi évek nagyobb árvizeinek szintje van feljelölve. 900 óra magasságában elhaladtunk a Százhalombatta-Tököl közötti komp kikötője mellett, majd nem sokkal később elértük a város elbontott téglagyárát. Nem sok minden maradt belőle.
Innen már romantikusabbá vált az ösvényünk, összeszűkült az ártéri erdő. Jobbra a Duna, felettünk a Magaspart, a kettő között kanyarogtunk. Tulajdonképpen szerencsénk volt, magasabb vízállás esetén itt nem is lehet elgyalogolni. Errefelé még sok helyen látható az elbontott téglagyár selejt tégláinak maradéka. A 40-50 m magasságú lősz falakat kevés helyről lehet látni, az erdő fái takarják a Magaspartot. Érd-Ófalut az érdi volt téglagyárnál értük el. Ezt a gyárat is már régebben elbontották, a terepet rendezték. Itt a csapat kettévált, az egyik fele a Beliczay-szigetet célozta meg, míg a másik fele az Érdi Piac felé vette az irányt. A piac felé vezető úton elhaladtunk a gyógyforrás, illetve a II. Lajos királyunk emlékműve mellett. II. Lajos a mohácsi csatatérre tartva Sárkány Ambrus kúriájában szállt meg 1526 júliusában. A király érdi tartózkodását örökíti meg az emlékmű, melyet 1926-ban emeltek a mohácsi csata 400. évfordulója tiszteletére. A piacot elérve egyeztettünk, hol és mikor találkozunk a tovább induláshoz. A vásárteret mindenki egyénileg fedezte fel, a lángos beszerzése is egyénileg történt. Persze a lángos megvétele nem volt egyszerű, sok időbe tellett, sorba kellett állni érte. Némi nézelődés és pihenő után folytattuk az utunkat. Itt búcsúztunk el a csapat azon részétöl, akik innen busszal indultak haza.
Érd-Ófalu utcáin keresztül folytattuk utunkat, vissza a Duna-partra. Érintettük a Szent Sebestyén, Szent Rókus, Szent Rozália fogadalmi kápolnát, valamint a törökkorra emlékeztető minaretet. Az országban mindössze 3 db minaret maradt meg! A Sulák-patak mellett, a gáton át értünk a Beliczay-szigetre. A helyi természetvédelmi terület már a tavaszt idézte, rengeteg kikeleti hóvirágot, ligeti csillagvirágot láthattunk! Több helyen fehér és encián kék színű szőnyeg takarta az ártéri talajt. Kár, hogy az utóbbi idők fa kivágásai miatt sok volt az ág a földön, igy mesze nem volt tökéletes a látvány. Igaz, azt ígérik, hogy csak őshonos fákat fognak visszatelepíteni a szigetre. Összefutottunk azon társainkkal, akik a szigeten maradtak. Újra érintettük a volt érdi téglagyár területét, ahol most éppen aszfaltutat építenek, emiatt kordonokat kerülgetve indultunk fel a Magaspartra. Felérve a lőszfal tetejére, megcsodálhattuk a Duna menti panorámát. A folyónak jó hosszú szakasza látható fentről. Tovább menve a Sánc-hegy felé, a csapat harmadik részével is összetalálkoztunk. Így már együtt folytattuk utunkat a volt százhalombattai téglagyár, illetve az Óváros felé. Ahogy elértük a települést, ismét szétvált a csapat. Voltak, akik a Duna-parton hagyták az autóikat, Ők odamentek. Óváros főutcáján elhaladtunk a szerb templom, majd a football pálya mellett. Az Erőmű után hamarosan a központba értünk, ahol elváltunk egymástól.
Ezt a programot már második éve rendezzük meg, de kissé módosított útvonalon. A Százhalombattán lakóknak is sikerült ennek ellenére új látnivalót mutatni. Ráadásul remek, igazi tavaszi kirándulóidőt is kifogtunk. Hétágra sütő napon teljesítettük az év első szakosztályi túráját. Nem utolsósorban igen szép létszámban jöttünk össze. Legközelebb március 25-én városi sétán lehet részt venni. Budapesten lesz a kincsvadászat, a Margit-sziget környékét fogjuk felfedezni.
|
© 2006-2024 természetbarátok.hu