2017 július 1-8, Bálványosfürdő jutalomtúra - Erdély

-Beszámoló- -Mellékletek-


2017. július 08. Hazautazás

Megszokott időpontban megreggeliztünk, majd bepakoltunk az autóbuszba. Nagyon nem kellett magyarázni a bepakolási sorrendet, ki melyik oldalra helyezze el a csomagját. Ennyi év alatt mindenki megszokta, hogy a bepakolás vegye figyelembe a leszállás sorrendjét. A bepakolás 20 perc alatt megtörtént. Elbúcsúztunk a vendéglátóinktól, majd elindultunk hazafelé, Torján keresztül. Ugyanazon az útvonalon mentünk hazafelé, mint amelyiken nyolc nappal ezelőtt jöttünk Bálványosfürdőre. Kézdivásárhely, Brassó, Fogaras után Nagyszebentől az autópályán jutottunk el Déváig. Következett a régi műút, majd Marzsinától az A3-as autópálya. Lugos, Temesvár, Arad mellett elhaladva értük el a határt Nagylaknál. Vagy hat autóbusz állt már a határon, a vendégmunkások igyekeztek nyugat felé.

A lassú határátkelés után már a magyar autópályán buszoztunk hazafelé. Említésre való esemény nem történt, kétóránként megálltunk egy kis pihenőre. A mostani jutalomtúra nem volt nehéz, a korábbi évekhez képest megkockáztatom, talán a legkönnyebb volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem jártunk szép helyeken, nem szereztünk maradandó, kellemes élményeket. Nem mindenki járt közülünk ezeken a helyeken, nekik ez újdonság volt! Hazaérve már a következő túrákra kellett gondolnunk, az idő nem áll meg! Legközelebb, a jutalomtúra fáradalmait kipihenve, július 15-én a Zselicet fogjuk felkeresni, ahol a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék Túra egy szakaszát fogjuk bejárni. Nevezetesen a Gálosfa, Abaliget vá. közötti szakaszt.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Győri Endréné (GyE), Szabó Zsolt (SzZs) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu