Reggel hat órakor, a már megszokott időpontban megreggeliztünk, majd bepakoltunk az autóbuszba. A bepakolás félóra alatt megtörtént. Búcsút vettünk házigazdáinktól, Anettától, Sándortól, még egyszer köszönetet mondtunk a szíves vendéglátásért. Hét órakor elindultunk hazafelé a Visó völgyében. Máramarossziget után maradtunk a Tisza mellett. Megtapasztaltuk, hogy ez jelenleg jobb minőségű út, jobb, mint átmenni Nagybánya felé a Gutin-hágón. Az Avas- és a Kőhát-hegység közötti 583m magas Huta-hágón keresztül érkeztünk meg a Szatmári-síkságra. Szatmárnémetin keresztül értük el a határt. Most sem volt több szerencsénk az átkeléssel, ugyanolyan lassan ment az ellenőrzés, mint idefelé. Pedig senki sem volt előttünk, ebédidő, váltás sem volt a határon! Az embernek már tényleg az az érzése, hogy visszacsöppentünk a 30 évvel ezelőtti világba!
Hazafalé menet röviden kiértékelésre került a jutalomtúra. A társaság hihetetlenül jól teljesített, ilyen átlagteljesítmény még soha nem jött össze az elmúlt 12 év során. A legnagyobb táv 110km, a legnagyobb szint 5300m, a legtöbb minősítő pont 503 volt! Az átlagos táv 92km, az átlagos szint 3942m, az átlagos minősítő pont 399 volt. Csak dicséret illeti ezt a csapatot! Jó páran saját lábukon először jutottak fel ilyen magasra. Szerencsénkre az időjárás is nekünk segített, nagyon sokat láttunk a Radnai-havasokból és a Gutinból. Nagyon szép oldalukat mutatták meg most Nekünk ezek a hegyek! Persze sok fénykép is készült a jutalomtúra során, lesz mire a későbbiek során visszaemlékezhetünk! Egy-egy csokoládéval mindenki meg lett jutalmazva a teljesítményéért, beleértve Feri sofőrünket is, aki hibátlanul látta el a feladatát. Hat óra körül minden gond nélkül hazaértünk. Most egy kis pihenő következik. Augusztusban folytatódnak a hazai túrák. 13-án a Bükkbe, 27-én a Bakonyba fogunk túrázni. Mindkét alkalommal az Országos Kék jelzésen gyalogolunk majd!
|
© 2006-2024 természetbarátok.hu