Magyar idő szerint 6 órakor volt a reggeli. Kissé korainak tűnt az időpont, de a román időszámítás szerint már hét óra volt. A Medve Panzió alagsorában volt az étkező helység. Mindenki időre megérkezett. A busz indulását ½7-re terveztük, ez majdnem teljesült, 10 perccel később indultunk el a megbeszélt időponthoz képest. Bőséges reggelit kaptunk, habár első ránézésre kevésnek tűnt, mégsem tudtuk az összes elkészített reggelit elfogyasztani! Kellemes idő mutatkozott mára, napos-felhős időt jósoltak. A Visó völgyében mentünk lefelé, a tegnap már megjárt úton. Máramarossziget után viszont Nagybánya felé fordultunk. A Gutin-nyereg volt a cél, ahonnan indult a bemelegítő túra. Összességében több mint háromórás buszozás várt ránk. A Gutin-hágóra való felmenetel nehézkes volt, mivel elkezdték az út kiszélesítését, felújítását, így több helyen lámpák segítségével lehetett csak tovább haladni. 945-kor értünk fel a hágóba. A Hanul Pintea Vitezaul panziónál szálltunk ki az autóbuszból. Mindenki eljött a mai bemelegítő túrára. Eredeti kiírás szerint a Gutin főgerincén gyalogoltunk volna végig, majd a Neteda-hágóban fejeztük volna be a túrát, de mivel rossz híreket hallottunk az út minőségéről, megváltoztattuk a tervet. A mai terv a Kakastaréj elérése, illetve ha az időnk engedi, a Nagy-Gutin megmászása lett a cél, az alábbiak szerint:
Útvonal #1: Gutin-hágó (987 m, ) - Ökör tisztás (1000 m, ) - Masa Domnilor (1100 m, ) - Kakastaréj (1300 m, ) - nagy-Gutin (1443 m, ) - Kakastaréj (1300 m, ) - Gutin-hágó (987 m, )10 óra előtt pár perccel indultunk el a hágóból a piros jelzésen. A Gutin hegység része a Kárpátok belső vulkanikus vonulatának, ami Szlovákiában a Vihorlát hegységgel kezdődik. Kárpátalja után, Erdélyben az Avas-hegységgel, a Ciblessel, a Gutinnal, a Kelemen-havasokkal, a Görgényi-havasokkal, a Hargitával folytatódik, majd a Persányi-hegységgel végződik. Európa leghosszabb vulkanikus hegységcsoportja ez a vonulat! A hegység kialakulása a miocénban kezdődött, a fő szakasza a pliocénban fejeződött be. A hegység nagyobbik részét a piroxénandezit alkotja, de azért más kőzeteket is előfordulnak. A keményebb kőzetek jobban ellenállnak az eróziónak, így a jelenlegi szint fölé emelkednek. Ilyen a biotitos andezitből álló Gutin főgerinc és a Kakastaréj. A Kakastaréj erózió során felszínre került függőleges telér, a Gutin vulkáni kráterperemének a maradványa. A Kakastaréj sziklafalának hossza kb. 200 méter, magassága a Máramarosi-medence felől eléri a 150 métert. Az időjárási viszonyok okozta erózió következtében a sziklafal függőleges repedésekkel tagolt, emiatt ténylegesen egy kakastaréjra emlékeztet.
Jól járt ösvényen, egy bükkösben indultunk el meredeken felfelé déli irányban. Megkerültük a Magura 1123m magas csúcsát, majd bal kanyar után elértük az Ökörmezőt. Félórát gyalogoltunk idáig. Az Ökörmezőről már látszott a Kakastaréj. A mező keresztezése során több iható vizű forrást érintettünk, a legnagyobbnál jobbról becsatlakozott a Nagybánya felől jövő kék jelzés. A rét vizesebb helyein sok ujjaskosbort láttunk. Jobbra fölöttünk a Szekatura andezit sziklái magasodtak, előttünk mind közelebbről a Kakastaréj tömbje emelkedett a horizont fölé. A rét elhagyása után újra bükkös következett. Itt már meredeken kellett gyalogolni a Kakastaréjhoz. A csapat nagy része 1150 körül érte el a Kakastaréjt. Pihenő, ebédidő következett, úgyhogy leheveredtünk a fűre. Kellemes volt az idő, bár kissé felhős. A bátrabbak sziklamászó tudományukat kipróbálhatták a Kakastaréj szikláin, ahonnan pompás panoráma volt. Alattunk a Máramarosi-medence, a déli oldalon a Kapnik völgye, délnyugatra a Fekete-hegy a Rozsállyal volt látható. Elidőztünk kb. 25 percet a Kakastaréj alatti réten. 29-en úgy gondoltuk, tovább megyünk a Nagy-Gutin 1443m magas csúcsára. Szorított az idő bennünket, ezért úgy döntött a csapat, 1300 órakor mindenképpen visszafordulunk, hogy a vacsorát ne késsük le.
1215-kor elindultunk a csúcs felé. Az indulás után egy felégetett törpefenyvesben vezetett az ösvény. Ezután kellemetlen szakasz következett, borókabokrok között kellett gyalogolni. A csúcsig gyakorlatilag ilyen ösvényen haladtunk, a rövidnadrágot viselők levők megszenvedték ezt a szakaszt! A főgerinc mindkét oldalára szép volt a kilátás, a felhős idő ellenére. Az 1443m magas csúcsra 1305-kor értünk fel. Láttuk a Kis-Gutint, melyre eredetileg szerettünk volna gyalogolni. Pár perc nézelődés után visszafordultunk. A már megjárt ösvényen gyorsabban haladtunk, mint idefelé. 1430-kor a Kakastaréjnál épp csak hogy összeszedtük az itt maradtakat, rögtön indultunk is lefelé. Jó ütemben haladtunk a piros jelzésű ösvényen, egy és egy negyedóra elteltével az utolsó emberünk is leérkezett a Gutin-hágóba. Most már láttuk, hogy a megbeszélt időhöz képest egy órát fogunk késni, emiatt SMS-t írtunk Anettáéknak a vacsora idejének áthelyezéséről. A már megismert útvonalon érkeztünk vissza Borsafüredre. A vacsora magyar idő szerint 7 órakor volt. Bőséges adagot kaptunk ismét!
Jól sikerült a bemelegítő túra, mindenki elégedett volt a mai nappal. Most igazán a szép arcát mutatta meg a Gutin, nem úgy, mint 7 évvel ezelőtt! Másnap a Radnai-havasokba megyünk, a Nagy-Lála-tó környékére. Kellemes, napsütéses időt jeleztek előre! A reggeli magyar idő szerint 6 órakor lesz!
|
© 2006-2024 természetbarátok.hu