2015 december 6, Keressük a Mikulást - Budai-hegység

Meglepő módon nem jöttünk össze sokan az év utolsó túrájára. 35-en voltunk az autóbuszon, ketten Budaörsön csatlakoztak a csapathoz. Pedig csak 1 fő vonta vissza a jelentkezését! Nem kellett korán elindulnunk, közel volt a mai túra helyszíne, ezért ráértünk hét órakor elindulni Százhalombattáról, az Ebatta Kultúrkocsma elől. Tárnokon, Érden csatlakoztak hozzánk a turistatársak, így vált teljessé a csapatunk, illetve ketten még Budaörsön csatlakoztak hozzánk. Nyolc óra előtt pár perccel indult el a mai túra. Kivételesen nem volt két variáció betervezve, a Mikulástúra az éves túrasorozat levezető túrájának lett kitalálva, mindenki által teljesíthetőnek tűnt. Ez volt a kiírás:

Útvonal: volt Csíki csárda (182m, ) – Huszonnégyökrös-hegy (288m, ) – Sorrento (275m, , ) – Makkosmária (335m, ) – Csillebérc (410m, , ) – Piktortégla üregek () – Budaörs, Városháza (143m, )
Túratáv: 16km
Emelkedő: 550m
Minősítő pontszám: 24+11+3=38 pont

Nyolc óra előtt pár perccel a már hosszú évek óta bezárt Csíki csárdánál voltunk, innen kezdtük meg a mai túránkat. Szerencsénkre a reggeli eső szitálás abbamaradt, nem kellett esőköpenyeket felvenni. Két emberünket előre küldtük a Huszonnégyökrös-hegyre az elkészített Mikulás csomagokkal. Őket neveztük ki Mikulásoknak. Budaörs házait hamar elhagytuk, a párás, ködös időben 910-kor már a Mikulásainknál voltunk. Egyet énekeltünk, majd megkaptuk a csomagjainkat. A mikulások is már hozzánk csatlakoztak, elindultunk a sárga jelzésű ösvényen Sorrento felé. A Csík-hegyet és a Ló-hegyet jobbról kerüli a jelzés, viszont a Szállás-hegyet és a Szekrényes-hegyet balról. A Sorrento látványos szikláinál megálltunk egy rövid pihenőre. A ködös idő miatt nem lehetett igazán jó képeket készíteni a sziklákról.

A köd néha besűrűsödött, az erő igen csak misztikusan nézett ki. Elhaladtunk Nagyszénászug szélső házai mellett, majd egy csomópontnál összetalálkoztunk a piros és a sárga keresztjelzésű utakkal. A piros jelzést választottuk, így útba ejtettük a Szent Mihály sziklát. Pár percet elidőztünk a sziklánál, majd negyedórai gyaloglás után a Makkosmáriai kegytemplom tisztásánál ebédszünetet tartottunk. Éppen 1200 óra volt, ekkor körülbelül a fele útnál tartottunk. Sokat nem lehetett ülni a kellemetlen ködös idő miatt, 20 percnyi pihenő után visszaindultunk Budaörs felé. A tisztáson egy idősebb turista csapattal is összefutottunk, Ők is a Mikulásukkal együtt jöttek el a templomhoz. A saját Mikulásainkon kívül ez már a második erdei Mikulás volt! Most a sárga jelzést választottuk. Negyedóra elteltével a Magas-kő felhagyott, apró kőbányájánál voltunk. Itt alakított ki a Budapesti Természetbarát Sportszövetség (BTSSZ) egy emlékparkot. Kopjafával, táblákkal emlékeznek az eltávozott turistatársaikra. Sajnos ismerős nevekkel is találkoztunk, köztük Törek Istvánnal, aki nem rég távozott el.

Az utak találkozásánál KFKI felé fordultunk a sárga keresztjelzésen. Kapaszkodó után a Wigner Jenő téren találtuk magunkat, akkora köd volt, hogy az orrunk hegyéig sem láttunk el. A KFKI-tól 1315-kor a piros négyzetjelzésen indultunk tovább a Frank-hegy felé. Félórai menetelés után jobbra elhagytuk a jelzésünket, mely a Frank-hegyi turistaházhoz vezet. Mi a sárga körúton, a Piktortégla üregek irányába indultunk el. A legtöbb üreg már eléggé beomlott, de pár üreget be lehet járni. Persze, ha van elemlámpa! Nekünk most nem volt, így elég gyorsan, 1355-kor befutottunk a piros jelzésbe. Ezen fordultunk el rövidesen balra lefelé, Budaörs központjába. Hamarosan beértünk az Odvas-hegy alatt völgybe. Elhaladtunk a Kő-hegy mellett. Két szikla között hosszú kábeleket feszítettek ki, ezen gyakoroltak éppen a jövő kötéltáncosai. 1450-kor értünk el a buszunkhoz. Nagyon régen volt már havas Mikulástúránk, most sem jött össze. A túra egyébként jól sikerült, jól esett a gyaloglás, igazából nagy hideg sem volt.

Nagyon közeledik az évvége. Ezúton, magam és Endi nevében minden kedves turistatársunknak Kellemes, Meghitt Karácsonyi Ünnepeket, eredményekben gazdag, Boldog Új Évet kívánunk. Természetesen jövőre is minél több, emlékezetes túrában legyen részetek!




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Ferency Nikoletta (FN), József László (JL), Kutasi Zsuzsa (KZs), Muskovics András (MA), Szabó Zsolt (SzZs) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

A túrát teljesítők névsora

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu