2015 október 27, S sáv bejárása III. - Perbál környéke

Mivel mára is nagyon szép őszies idő mutatkozott, összeszedtük a nyugdíjas útvonal bejáró csapatunkat, hogy egy harmadik túrával befejezzük a Zsámbék - Perbál - Nagykovácsi szakasz bejárását. Kilenc óra előtt nem sokkal Tárnokról indultunk el hatan, két személygépkocsival. Zsámbékon keresztül érkeztünk meg Perbálra. A falu végén parkoltunk le. 950-kor már elindultunk, pár perc múlva már a mezőgazdasági területen haladó, egy lovardához vezető aszfaltúton gyalogoltunk. 90°-os bal kanyar után befordultunk a hegyek felé. Ezen a szakaszon földúton kell gyalogolni, mezőgazdasági területek, parlagföldek között. Jelzéssel nem igen találkoztunk, de talán felesleges is, szinte nyílegyenesen vezet el a hegyek alá a földút. Kereszteztük a kicsiny Békás-patakot, továbbra is a kopasz csúcsok felé haladtunk. 1030-kor elértük az erdő szélét. Csábítóan hívogatott a Meszes-hegy. A csúcson felállított kereszt messziről látható. Mivel igen jó kilátópontnak tűnt, úgy döntött a társaság, felmegy a 381 m magas csúcsra. Jelzetlen úton, kemény kapaszkodó után 1110-kor értük el a keresztet. A panorámában nem csalódtunk, szép volt a kilátás a Zsámbéki-medencére, a távolabbi Pilisre, a Gerecse vonulataira.

Negyedórát nézelődtünk a kereszt mellől, majd toronyiránt elindultunk kelet felé a Mária-völgybe, hogy ismét a sárga jelzésű Fehér úton gyalogolhassunk. Kemény ereszkedő volt a völgybe, szerencsénkre mindenhol járható volt az idős faállomány miatt. A völgyben Ági egy majd emberfej nagyságú óriás pöfeteggombát talált. Hazavitte, kirántotta, annyira megkedvelte, hogy azóta is ezt a gombafajtát keresi az erdőkben! A völgy után továbbra is tartottuk az irányt, majdnem négykézláb értünk fel 1215-kor a Fehér útra. Pihentünk egy keveset, majd elindultunk Nagykovácsi felé. Itt már sűrűbben voltak jelzések, de ezen a szakaszon egyébként is művészet eltévedni. 1255-kor értük el a Hármashatárt, melyet egy kőoszloppal jelölt meg Perbál, Budajenő, Nagykovácsi Képviselőtestülete. A Kutya-hegy előtt a kék keresztjelzéssel való találkozásnál meggondoltuk magunkat, nem mentünk el Nagykovácsiba, hanem elindultunk a Nagy-Szénás felé. Mintegy 20 percnyi gyaloglás után becsatlakozott balról az OKT kék jelzése is. Az 550 m magas Nagy-Szénásra 1400 órakor értünk fel. Hihetetlenül szép kilátásban volt részünk, köszönhetően a tiszta levegőnek. Még elsorolni is sok a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Gerecse csúcsainak neveit a körpanoráma végett! Az Esztergomi Bazilika kupoláját is láthattuk! A szélvédett oldalon negyedórára leheveredtünk.

1420-kor elindultunk lefelé a piros sávjelzésen, egy félkör megtétele után jobbára északi irányban. Elhaladtunk a volt turistaház romjai mellett, majd egy völgymenet végén a kék keresztjelzésen balra, nyugati irányba fordultunk. 15 perc után már az OKT kék jelzésén mentünk továbbra is a nyugati irányba. Nem akartunk feljönni az OKT jelzésen a Kutya-hegyi-nyeregbe, inkább a jelzetlen utat választottuk a József-liget felé. Kényelmesen járható, jó állapotú erdészeti földúton csodálhattuk meg az erdő szín orgiáját. A Zajnát csúcs megkerülése helyett azt találtuk ki, hogy felkapaszkodunk ismét a Fehér útra. Ezt az ötletünket később megbántuk, alig tudtunk kikapaszkodni a gerincre. Tetejében még az irányt is elvétettük, emiatt még egy völgymenet és egy kisebb gerincmászás következett. De ez már a Fehér út volt a sárga jelzéssel, melyet 1615-kor értünk el! Ismert úton jól kiléptünk, az erdő szélét 50 perc alatt értük el. Sietnünk kellett, hiszen fél hat körül már szürkület van. Hátunk mögött már vöröslött a Meszes-hegy. Jobbra a Nagy-Gerecse teteje is nagyon sötétedett. 1745-kor értünk le a parkolóba. Mindenesetre szerencsénk volt, hogy nem sötétben kellett befejeznünk a túrát, elemlámpákat se hoztunk magunkkal.

Ez a sárga jelzésű szakasz nem szorul különösebb felújításra, jó állapotban vannak a jelzések. Az idő szép volt, az erdő színei pazarak voltak. A mai bejáráson részt vett: Ferenczi Ági, Ferenczi Niki, Vlukovszki Sanyi, Lázár József, Kalauz Imre és jómagam.

A bejárt útvonal:

Útvonal: Perbál - Meszes-hegy - Kutya-hegy - Nagy-Szénás - József-liget - Szerdahelyi-vágás - Fehér-út - Perbál
Túratáv: 24km
Emelkedő: 860m
Minősítő pontszám: 36+17,2=53 pont



Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Ferency Nikoletta (FN), Kalauz Imre (KI), Muskovics András (MA) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

A túrát teljesítők névsora

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu