2015 július 11-18, Paring jutalomtúra - Erdély
-Beszámoló- -Mellékletek-
2015. július 11. Kiutazás
Az utóbbi három évben Szlovákiában került lebonyolításra a szokásos nyári Jutalomtúránk. A chata Baranecből bejártuk a Nyugati-Tátra gerinceit, völgyeit, párszor átrándultunk innen a Magas-Tátrába, az Alacsony-Tátrába. Talán nosztalgiából, de idén ismét Erdélyt, a Déli-Kárpátok egyik gyöngyszemét, a Paring hegységet vettük célba. Négy évvel ezelőtt már jártunk itt, azóta viszont tulajdonosváltás történt. A jelenlegi tulajdonossal, Romival még az ősszel felvettük a kapcsolatot. A Cabana Groapa Seacă motel egyik épülete már komfortos lett, a szobákban kiépítették a vizes blokkokat, a villamos energia ellátás is stabilabb, mint korábban. A motelünk Petrozsénytól 18 km-re, a Jieţ völgyében található. A Jieţ folyó választja el egymástól a Surján- és a Paring-hegységet. A Déli-Kárpátok középső szakaszának, az Olt áttörésétől, melyet Vöröstoronyi-szorosnak neveznek, a Zsil-völgyéig, a legjelentősebb hegység a Paring. A teljes Kárpát koszorúnak itt található a harmadik legmagasabb csúcsa, a 2519 m magas Nagy-Paring. A Paring hegységet északról a Surján-hegység, északkeletről a Szebeni-havasok, a keletről a Lotru-hegység, délkeletről a Căpătina-hegység határolja. Délen a Vulkán-hegység a határoló hegytömb, melynek a főgerince alkotta az ezeréves magyar határt. A hegység főtömegét kristályos kőzetek, palák alkotják, melyek kb. 800 millió éve keletkeztek. Fiatalabb keletkezésű üledékes kőzetekkel, konglomerátumokkal, homokkövekkel, mészkövekkel a hegység északi és délkeleti peremén találkozhatunk.
Szombaton hat órakor indultunk el, mintha csak egynapos hazai túrára igyekeztünk volna. Százhalombatta után, Tárnok, Érd, Budapest útvonalon szedtük össze a társakat. Az utaslistán 33 turistatárs, továbbá a gépkocsivezető és a barátnője szerepelt. Az M5-ös autópályán mentünk le a román határra. Szeged előtt félórára megálltunk egy MOL üzemanyagtöltő állomáson. Az országhatárt Nagylaknál léptük át. Előtte kellemetlen esemény történt. Egyik társunk bevallotta, hogy otthon felejtette a személyi igazolványát, pedig felszálláskor mindenkit megkértem, ellenőrizze az utiokmányát. Így gördültünk be a határra. Persze nem volt szerencsénk, a nagy migrációs nyomás miatt kissé komolyabban ránéznek a határon átkelőkre. Le is szállították a buszról társunkat, a nála levő TB kártya semmit sem ért. Az volt a szerencséje, hogy a fiam másnap délben indult utánunk, vele összehoztuk Katit és így csak egy túranapot vesztett el. Nagylak előtt az autópályán nagy volt a sürgés-forgás, jó pár fekete Volvót lehetett látni. Mint utólag megtudtuk, az autópálya hiányzó szakaszának volt az ünnepélyes átadása, mind a magyar, mind a román oldalon. Visszafelé már az új szakaszon jöhettünk, Budapest és Temesvár között teljes az autópálya összeköttetés. A román oldalon félórára megálltunk, ezen idő alatt, akinek nem volt Lei-e, az válthatott be forintot, vagy eurót. Négyen, akik személygépkocsival jöttek utánunk, beértek minket a határon. Eredetileg nyolcan a csapatból Petrozsény szélén foglaltak szállást maguknak, a kiutazást is egyénileg szervezték meg. Az idő múlásával változások következtek be. Orosz Józsiék kiesését még pótolták a veszprémi barátaikkal, Ők vasárnap jöttek le utánunk. A Gabiékkal már gond volt, Ő egy kellemetlen fertőzést szedett össze a túrát megelőzően, antibiotikumokkal tömték tele. Julist a kimenetel előtt egy héttel operálták, 1,5-2 év sorbanállás után. Helyét a sofőrünk barátnője foglalta el.
A DN6-os úton Lugos érintésével lementünk Karánsebesig, a DN68-as úton kelet felé fordultunk, majd Várhely (Sarmizetegusa), Hátszeg után értük el Petrozsényt. Négy éve már majdnem teljesen felújították a DN66-os műutat, kiváló az út minősége, a forgalom sem nagy. Kora délután már Petrozsényban voltunk, 1500 óra előtt pár perccel pedig a Jieţ-völgyében autóbuszoztunk a Cabana Groapa Seacă szállásunk felé. Ismerős volt az út, sokat buszoztunk errefelé négy éve. Megvolt a Cabana Mija, a méhészek is a szokott helyen voltak. Romit, mint régi ismerőst üdvözöltük, sokat beszéltünk illetve leveleztünk egymással a szállásfoglalás, az étkezés kapcsán. A szobák elosztása gyorsan ment, előzőleg már megegyeztünk, ki kivel és melyik szobában fogja a következő hét napot eltölteni. A vacsoráig még bőven volt időnk, nyugodtan komótosan berendezkedtünk. Páran ugyan méltatlankodtak, hogy nincs kisasztal a szobában, kicsi a szekrény, nem tudnak szétrámolni. Ezek a társaink még nem voltak négyen egy hétig egy sátorban, ott aztán tényleg kétszer is meggondolta az ember magát, mit vegyen elő a táskájából!
Bőséges vacsorát kaptunk, ez volt később is a jellemző, beleértve a reggeli mennyiségét is. Megbeszéltük a holnapi túra útvonalát, az eredeti kiíráshoz képest a Roşiile és a Verde tavak katlanjait céloztuk meg. Az egyezkedés vége az lett, hogy a Roşiile tavakhoz megy fel mindenki, majd aztán mindenki eldönti, elég-e a szint és a távolság a mai napra, vagy a jelzetlen úton, a Slivei-gerincen keresztül átmegy a Verde tavakhoz, majd onnan tér vissza a szálláshelyünkre. A vacsora után pár emberünknek még sétálhatnékja volt, a Jieţ-patak mellett tettek egy kisebb kört. Szürkület környékén mindenki visszavonult, hogy kipihenten kezdhesse meg a túrasorozatot.
|
|
|