Az első októberi gyalogtúra a Gerecse hegységbe vezetett. A tavalyi évben is ugyanez az útvonal került kiírásra, de akkor nagyon rossz passzban volt a társaság, háromszor is elvétettük az útvonalat. Most megpróbáltuk kiköszörülni a csorbát, végig követtük a betervezett útvonalat. Kellemes túraidőt jeleztek előre, ez be is jött az időjósoknak. Sajnos csak késő délután sütött ki a nap, egész nap felhős volt az ég, a párás levegő meglátszik a fényképek minőségén. Mára is két változat közül választhattak a résztvevők:
Útvonal: Agostyán, Arborétum (225m, ) - Meszes-bükk (, ) - Tatabánya, Turul szobor (360m, , , ) - Tuskó-rét (260m, , , , ) - Tarján (185m, , )32-en jöttünk össze a mai túrára, egy-két visszalépő volt csak. Az M1-en buszoztunk el a kiindulási pontunkra. Oda felé menet Tatán megálltunk a MOL üzemanyagtöltő állomáson közkívánatra. Buszunk motorja kissé rakoncátlankodott, de így is ¼ 9-kor megkezdhettük a túrát. A hosszútúrások az Agostyáni Arborétum bejáratától indultak. Az öt rövidtúrásunk a buszon maradt, Ők a tatabányai Turul szoborhoz mentek vissza. Pár száz métert kellett az eléggé forgalmas Agostyánt Tarjánnal összekötő műúton gyalogolni, majd jobbra elfordultunk az erdészeti murvás útra. Jelzés sehol, de most nagyon figyeltük a térképeinket, meg a GPS-t. Az erdészek ma is dolgoztak, vágták az erdőt, a fákat rakásba hordták a széles út mellé. Egy kisebb tavacska volt bal kézre, egy kisebb csermelyt duzzasztottak fel. Sok sötét trombita gomba volt az egyik helyen. A Baji vadászházhoz közel van a középkori Kovácsi falu templomának romja. A Szent Péternek felszentelt plébániatemplom a török hódoltság idején pusztult el. Eredetileg a 10 m magas rotunda belsejét freskók díszítették. Az 1530-as években, a déli oldalhoz csonttárat építettek, mivel a templom melletti temető betelt. Szükség volt a területet felszabadítására, hogy továbbra is működhessen a temető.
Rövid nézelődés után a sárga jelzésen elindultunk a Csúcsos-hegy irányába. Jobbára déli irányba vezetett az út, elhaladtunk a Meszes-bükk, a Kappan-bükk, a Kovács-hegy mellett. Ezen a szakaszon összefutottunk Józsi bátyámmal, aki velünk szemben gyalogolt, gyűjtögetve az évi kilométereit. Nem a szakosztály útvonalát választotta, jelzetlen úton a Pes-kő barlanghoz akart eljutni. Az Arany-lyuk barlang bejáratát 1020-kor értük el. A Vaskapu völgy látványos, hatalmas dachsteini mészkősziklák hevernek szerteszét, zöld mohával benőve. A völgy végén bal 90°-os kanyar következett, majd a piros háromszögjelzésen igen meredek kapaszkodón jutottunk fel a Csúcsos-hegyen épített kilátóhoz. A kilátót Razinger Vince bányamérnökről nevezték el, aki sokat tett a Tatabánya környéki szénbányák fejlesztéséért. Az impozáns acéltoronyból nagyon szép panoráma van a környékre. Nekünk ma nem volt szerencsénk, a párás levegő miatt alig láttuk az alattunk levő várost, a távolabbi Tatát. Nagyon sok gyereket hoztak el ma kirándulni, a kilátóban tumultus alakult ki. Miután szétnéztünk, 12 körül elindultunk a Turul szobor felé. Előbb azonban a Szelim barlangot kerestük fel. Tatabánya feletti Kő-hegyen, 289 tszf. magasságban van a bejárata. Több bejárattal, több beszakadással rendelkezik a barlang, melynek hossza kb. 45 m, a magassága 14 m. A triász korú dachsteini mészkőből oldotta ki a valamikori vízfolyás. Jelentős régészeti lelőhely, ősemberek tűzhelyének maradványait, elszenesedett fát, állati csontokat találtak a kutatók. A tatárjárás korából is találtak emberi csontokat. A barlanghoz számos monda fűződik.
A barlanglátogatás után a tanösvényen átmentünk a Turul szoborhoz. A szobrot a Milleneum emlékére Komárom vármegye és Komárom városának polgárai állíttatták. A felavatása 1907-ben volt, Árpád fejedelem halálának 1000 éves évfordulóján. 1992-ben újították fel Magyarország legnagyobb Turul szobrát. Itt tartottuk meg az ebédszünetet. Egy órakor tovább indultunk a szoborhoz feljövő aszfaltúton. 400 m után letértünk róla, a 90°-os bal kanyar után elindultunk a Kis-rét felé, majd 3km-es szakasz következett a piros keresztjelzésen Koldusszállásig, többnyire keleti irányban vezetett az utunk. Menetközben egy-két idős tölgy hagyásfát láttunk. Páran bementek Koldusszállásra megszerezni az OKT pecsétjét, a többség elfordult 1400 órakor az OKT jelzésére. Itt kaptunk egy telefonhívást az egyik társunktól, aki lemaradt, eltévedt. Nem akart utánunk jönni, lement Tatabányára, majd később vonattal tért haza Százhalombattára. 20 perc múlva elhaladtunk egy erdőirtás mellett, majd rövid időn belül elhagytuk az OKT útvonalát, áttértünk a kék keresztjelzésre. 1450-kor kiértünk egy kisebb rétre. Virágzott még az őszi kikerics, és az őszirózsa. Innen szép kilátás volt a Pes-kő vonulatára. 1530-kor értük el Tarján szélső házait. Begyalogoltunk a település központjába, autóbuszunk a római katolikus templomnál várakozott ránk.
Kellemes volt az idő, a közeli italboltban félórára leültünk a szabadban levő asztalokhoz. Mai napon nagyon figyeltük a jelzéseket, egyszer sem tévesztettünk, nem úgy, mint az előző évben. Most nem volt szüreti felvonulás, viszont a tökvásár még tartott. 1630-kor hazaindultunk, az autóbuszunk nem betegeskedett hazafelé. Úgy tűnik, allergiás a társaságunkra, hiszen ez a busz hagyott cserben bennünket a jutalomtúra során. Egy hét múlva a Visegrádi-hegységben fogunk túrázni, a Holdvilág-árkot, a Lajos-forrást, a pomázi Kő-hegyet fogjuk felkeresni.
|
© 2006-2024 természetbarátok.hu