Július 13-án jöttünk haza a Nyugati-Tátra jutalomtúránkból, két hétre rá elkezdtük a hazai nyári túráinkat. Mai napra a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék Túra egy részét terveztük be a Zalai-dombság déli részén. Visszajött a rendkívüli meleg, az eredeti túrakiírás módosításra került. A távot csökkentettük, a kitett helyen vezetõ szakaszok törlésre kerültek. Helyette a második szakasz a Budafai Arborétumtól Kistolmácsig vezetõ kék keresztjelzésû útvonal lett. Ennek köszönhetõen jobbára erdõs úton, fák árnyékában kellett gyalogolnunk. Pár visszamondás után, 32-en vettünk részt a zalai túrán. Hiába, nyár van, sokan nyaralnak ebben az idõszakban! A megtett útvonalak az alábbiak voltak:
Útvonal: Szentpéterfölde (180m, ) - Lasztonya (170m, ) - Budafai Arborétum (190m, ) - Kistolmács (180m, )Elõbb a 22 fõs hosszútúrázó csapat érkezett meg a kiindulási pontra, Szentpéterfölde központjába. A rövidtúrásainkat tovább utaztak a Budafai Arborétumhoz. Elég késõn, 10 óra után pár perccel kezdtünk el gyalogolni a DDKT útvonalán. A kéktúra pecsétjét nem találtuk meg, igaz, nem is kerestük annyira. A falu házait hamar elhagytuk, a vadászházhoz vezetõ aszfaltúton gyalogoltunk. Bal kézre elmentünk a falu temetõje mellett. 25 perc után a kisvasút megállóhelyénél balra fordultunk a vadászházhoz. Két kisebb tó is volt a környéken, nagyon algásak voltak! A vadászház és a környéke igényesen rendezett. A rövid réti szakasz után erdei szakasz következett, szerencsénkre, mivel erõsen tûzött már a nap. Gyertyánosban haladt az ösvényünk, egy elég mély vízmosás jobb oldalán. Késõbb nagyobb bükkösök is voltak. Nagy erdõirtások vannak a környéken, emiatt kitett helyeken is kellett gyalogolnunk, szerencsénkre nem sokszor. 1130-kor lepihentünk egy árnyékban levõ rönkrakásnál és tartottunk egy rövid ebédszünetet. Az erdõbõl 1220-kor értünk ki a Kámaházi vasúti megállónál. 10 perc sem kellett, az aszfaltúton beértünk a kicsiny Lasztonyára.
Talán ha 100-an laknak a kistelepülésen, ennek a fele kisebbség. A valaha szebb idõket látott falu szomorú képet mutat az ide vetõdõ vándornak. Több ház kirámolva, felforgatva, leégve. A zsák település minta példája lehet a mélyszegénységnek. A helyiek azt mondják, a régi olajos idõkben egészen más képet mutatott a falu. Buszra szálltunk, elmentünk a Budafai Arborétumhoz. Összefutottunk a rövidtúrásainkkal akik éppen indulóban voltak Kistolmács felé. Mi is bementünk az Arborétumba, rászántunk egy órát, hogy legalább benyomásokat szerezzünk az itt látható növényekrõl. Az Arborétum területe 1945-ig a Zichy család birtoka volt. 1926-ban épült a vadászkastély, amelyet leginkább õsszel, szarvasbõgés idején használtak a báró családtagjai és vendégei. A vadászkastély körül kis parkot és tavat alakítottak ki. 1945-ben az uradalmat államosították, és a Dél-zalai Állami Erdõgazdaság kezelésébe került. Az arborétum kialakítása 1954-ben kezdõdött meg egyrészt közjóléti célból, másrészt azért, hogy vizsgálják az idegen vidékekrõl származó fafajok termesztési lehetõségeit a hazai termõhelyi körülmények között. A régi kastélyparkhoz kapcsolódva újat alakítottak ki, a meglévõ kis tavat felújították és a Pajtafai-völgyben új víztározó épült. Az arborétum területének nagyobbik részét az egzóta fafajok állományszerû telepítései alkotják, melyek egyediségükkel Európán belül is ritkaságszámba mennek. A parkban 132 féle tûlevelû és 88 féle lomblevelû fát ültetettek el. A leglátványosabbak a jegenye-, mamut- és a mocsári fenyõk, valamint a május elején nyíló rododendronok. A kezelõ Zalaerdõ Zrt. az utóbbi években felújíttatta a vadászházat, tûzrakóhelyek, szobrok, emlékhelyek, valamint kilátó is épültek az arborétumban.
1410-kor folytattuk túránkat a kék keresztjelzésen, az Arborétum kerítése mellett elindultunk Kistolmács felé. Elhaladtunk egy kis tó mellett. Rengeteg gyöngyházlepke és szitakötõ repkedett a vízparti virágok környékén. Beértünk az erdõbe, elkezdtük az elsõ emelkedõre való felmenetelt. Elszórtan sokfelé láttunk virágzó cikláment. Érdekes az volt, hogy soknak csak virágja volt, levele nem. Talán a szárazság miatt. Jobbára keleti, délkeleti irányba kanyargott az út. Leereszkedtünk egy patakvölgybe, itt is volt egy kis duzzasztott tó, majd ismét felfelé gyalogoltunk idõs bükkösben. 1530-ra megérkeztünk a Csömödéri kisvasút Kistolmácsi végállomására. Innen már nem volt messze a túra végpontja, az aszfaltúton kellett begyalogolnunk a településre. Elhaladtunk egy Nepomuki Szent János faszobor mellett, melyet a tó forrása mellé helyeztek el. Közel 200-an laknak a Letenyéhez közeli településen. Fõ látnivalója a falu szélén levõ 11 hektáros víztározó, melyet horgászatra és strandolásra használnak. Az 1980-as évek közepén olaj és szénhidrogén kutatás következtében egy geológiai robbantás által nagy intenzitású forrásvíz tört a felszínre, melynek hozama eléri a 260 liter/perc mennyiséget. E lehetõséget kihasználva a Zalaerdõ ZRt. tervezése alapján, a letenyei Nagyközségi Tanáccsal és a gazdasági egységekkel együtt, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság segítségével épült meg a víztározó, melyet 1989-ban adtak át a településnek üzemeltetésre.
Sokan strandoltak a meleg idõnek köszönhetõen. Egy-ketten a mieink közül hoztak magukkal fürdõ szerelést, csatlakoztak a strandolókhoz. A többség hideg sörrel leöblítette a túra fáradalmait. Páran meglátogattuk Ibolya turistatársunk édesanyját, aki a tó mellett lakik. Szíves vendéglátásban volt részünk, ezúton is megköszönjük Neki. 1630-kor hazaindultunk. A forróság ellenére szép volt a túránk, nem kaptunk hõgutát. Legközelebb augusztus 10-én Cserhátban fogunk túrázni, remélhetõleg már nem ekkora kánikulában.
|
© 2006-2024 természetbarátok.hu