2010 augusztus 27, Régészeti Park, Százhalombatta

Rendszeressé vált, hogy nyár végén találkozót rendezünk a természetjáróknak Százhalombattán. A helyszín ismét a Régészeti Park bronzkori rekonstruált "közösségi" faháza volt. Gelencsér Misi és Kovi Pisti túratársunk vállalta el a bográcsos gulyásleves elkészítését. Az alapanyagot Misi szerezte be. A férfiak feladata volt a szükséges mennyiségű italok biztosítása, a hölgyek hozták a finom, otthon elkészített süteményeket. A helyszín bérleti díját, a főzéshez szükséges nyersanyagokat, a kenyeret közös kasszánkból rendeztük.

43-an jöttek el a nyárbúcsúztató rendezvényünkre. Olajozottan mentek a dolgok, négy órától gyülekeztünk a Régészeti Parkban. A gulyás már majdnem kész volt, szakácsaink dél körül kezdték el a főzést. Öt óra körül teljes volt a csapat, megterítettünk az asztaloknál. A szakács mesterek kiszolgálták a megjelenteket, mindenki étvágya szerint megkapta az adagját. Repeta is volt! Ízlelgettük a forró gulyást, a szakácsaink csak dicsérő szót kaptak az elkészített remekművükért. A kanalak okozta zörgés mellett megkóstoltuk egymás italát, ezek sem okoztak meglepetést, finomak voltak a saját készítési borok. Nem sok gulyás maradt elvitelre! Desszertként következtek a saját sütésű finomabbnál finomabb sütemények. Ezekből annyit hoztak a hölgyek, hogy a buli végén ezt is szétosztottuk egymás között.

Természetesen jutott idő megbeszélni az elmúlt félévet, meg a következő túráinkat. A júliusi erdélyi túránk még élénken élt a résztvevőkben, nagyon szívesen gondoltak vissza a hétfalusi csángók vendégszeretetére. Nyolc óra tájékában erős szél keletkezett, eső is esett. A meteorológusok kivételesen igen pontosan ráhibáztak az előrejelzéssel. A bronzkori faépületbe kicsit bevert az eső, de ez már nem tudta elrontani az esténket. Misi szerzett egy egyszemélyes zenekart, elkezdődhetett az össznépi tánc. A csúcspont, a vonatozás volt, senki se akart lemaradni a kanizsai gőzösről. A bemelegedés után énekóra következett. Mindenki elénekelhette a kedvenc nótáját.

Egy jól sikerült, nyárbúcsúztató találkozón vehettünk részt, a megjelentek létszámára sem lehetett panasz. Nemsokára megkezdjük az őszi túrasorozatunkat, először a Bükk hegységet fogjuk felkeresni szeptember 4-én.



Ugrás az elsőre

(A csatolt fényképeket Muskovics András készítette)

Muskovics András
szakosztályvezető

© 2006-2024 természetbarátok.hu