2010 március 28, Városismereti verseny - Budapest

Az éves túratervünknek megfelelően, immár hagyományosan, március utolsó vasárnapján a Pest Megyei Természetbarát Szövetség megrendezte városismereti versenyét. Idén a verseny Budapest VIII. kerület Józsefváros egy részének megismerésére irányult. A start és a cél a Corvin mozi épületében volt, mely épület és környéke szinte kínálta a feladatokat. A verseny területe 3 részre lett osztva, melyet egy vaktérképen ábrázoltak, piros színnel megjelölve. A kérdések is e szerint lettek csoportosítva: belső Józsefváros, Baross utca és környéke, Üllői út és környéke. Ez a csoportosítás egy kis könnyebbséget jelentett a keresésben. A holtverseny eldöntésére kapott plusz kérdések már bárhol lehettek az utunk során. A szakaszokat tetszőleges sorrendben járhattuk végig. A beérkezés szintideje 5 óra volt.

Szakosztályunkat két csapat képviselte, DUFI 1. (Reszler János és jómagam) és DUFI 2. (Kovács István). Indításnál térképet és feladatlapot kaptunk. Maximális pont, holtverseny elbírálásához max. 5 pontot lehetett összegyűjteni. A szintidőn belül beérkezetteket értékelték. A verseny kicsit szeles, hűvös időben indult, de lelkesedésünket nem hűtötte le, és kitartásunkért a napocska is előbújt, ragyogó tavaszi idő lett. Élveztük a játékot, a sok szép látnivalót, néhány új dolgot is, amit felfedeztünk, amire rácsodálkoztunk. Valamennyi kérdésre megadtuk a választ, bizakodva értünk be a célba. Mindkét csapatunk szintidőn belül teljesített. Beérve a célba, ahol rögtön értékelték adott válaszainkat. Sajnos kiderült, hogy nem voltunk elég figyelmesek, két kérdésre adott válasznál a felírat első sora lemaradt (mivel benne volt a kérdésben, úgy gondoltuk, hogy nem kell megismételni), így 2 pontot levontak teljesítményünkből. Csapataink így is szép teljesítményt nyújtottak.

DUFI 1. csapat 69+5 (VI. helyezés), a DUFI 2. csapat 66 + 3 (XVII. helyezés) pontot szerzett. Jutalmunk oklevél volt, és minden csapattagnak egy nagy tábla csoki is járt. A versenyen összesen 20 csapat indult, a maximális pont 71+5 volt. Ezt egyik csapat sem érte el. Georgiades Gábornénak, Évikének őszinte köszönet jár a nagyszerű rendezésért, és köszönet jár segítőjének, Orbán Zsuzsának (aki szintén szakosztályunkat képviselte.) Reméljük, hogy ezt a hagyományosan jó szokását megtartja Évike, és további versenyeket rendez Budapest más kerületeiben és Pest megye kis városaiban, településein. Ezeken a versenyeken, amit inkább játékos vetélkedőnek neveznék, csak tanulni lehet, rácsodálkozni, hogy mennyi szépség, érdekesség, emlék van szép hazánkban, megyénkben, fővárosunkban. Lehet, hogy nap-nap elmegyünk mellette anélkül, hogy észrevennénk, meglátnánk. Hiányt pótol az ilyen verseny.



Ugrás az elsőre

(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa készítette)

Kutasi Zsuzsa

© 2006-2024 természetbarátok.hu