2009 augusztus 15, Pest megye turistája - Gödöllői dombság

A Pest Megyei Piros túraútvonalán idén másodszor túráztunk. A júliusi Radnai-havasok utáni csendesebb időszak után, bemelegítő túrának lett szánva. Nagyon sokan még szabadságukat töltik, tetejében Százhalombattán a Summerfest 2009 Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár programjai zajlanak. Valószínűleg, ennek köszönhetően csak 22-en jöttek el a túrára, az idei évünk negatív rekordja született meg a részvétel tekintetében. Jövőre kihagyjuk az augusztust, tanulva ebből az esetből. Jó időt jósoltak a szombati napra, ez okozott csalódást. Az eredeti kiírást menet közben módosítottuk, mivel a hosszú túra meghaladta volna a 30km-t, erre nehéz lett volna rávenni a társaságot. A ténylegesen megtett útvonal:

Útvonal: Vácegres () - Háromház () - Margita () - Máriabesnyő () - Gödöllő ()

Túratáv: 22km
Emelkedő: 350m


Alternatív útvonal: Vácegres () - Háromház () - Margita () - Máriabesnyő ()

Túratáv: 17km
Emelkedő: 300m

Hat órai indulás után, Tárnok, Érd Budapest érintésével buszoztunk el Vácegresre, ahol a busz elhagyása után rögtön beszereztük a pecsétet. Kissé furcsa volt, hogy ilyen kevesen vagyunk, viszont a csapatot könnyen át lehetett tekinteni. Visszafelé, a műúton felgyalogoltunk a kanyarig, majd mezőn keresztül lefelé haladtunk az Egres-patak felé. Félóra múltán értük el a patakot, melyen egy bedőlt fa segítségével átkeltünk a túloldalra. A patakot idős állományú égeres kísérte. Mi az égeres mellett, sárga ökörfarkkórósban gyalogoltunk Erdőkertes felé, a homokos területen. A megmaradt gödrökből, műtárgyakból következtetve valamikor katonák használták a rétet. Újabb 2km után kiértünk az Erdőkertesbe vivő aszfaltútra, majd elhaladtunk a Háromháznak nevezett italbolt mellett. Hát lehet hogy valamikor csak három ház volt a környéken, de mostanság rengeteg házat építettek ide! Az italbolt után balra kanyarodtunk, még 400m-t gyalogoltunk a házak között.

Innentől kezdve következett a hosszú erdei szakasz, kb. 8km-t gyalogoltunk a jobbára tölgyes erdőben. Az idő kellemes volt, kissé párás. Ezt igazából akkor érzékeltük, mikor a Gödöllői-dombság legmagasabb pontján, a 344,2m magas Margitán épült geodéziai toronyból körbenéztünk. A toronyhoz érve, a szokásos, nemrégen felmázolt feliratot olvashattuk: A toronyba felmenni életveszélyes! Van is ennek alapja, hiszen a szintekről kilopták a vaslemezek nagy részét! Egyszerűen hihetetlen, ami az országunkban történik! A torony mellett, egy 2009 évi friss megemlékezés utal egy tragikus sorsú kislányra, nem ír konkrétumot, de kitalálható a története. Ezek miatt csak pár ember saját felelősségére mehetett fel a toronyban. Nagy kár, mert teljes körpanoráma van a tetőről, jó messzire el lehet látni. Nem tudom mi lesz a kilátóinkkal, ha így megy tovább, lassan a vasbetont is eltüntetik, elvégre az is hasznosítható anyag.

Mintegy 20 perc után tovább mentünk a piroson. A Babati tavak előtt elhagytuk az erdőt. A felső tavakat nem használják, a természet visszafoglalta ezeket a vizes helyeket, a környezetvédők örömére. A tavak és a környéke a Szent István Egyetem tulajdona. Lehet lovagolni, állatokat nézni, ha igaz, akkor horgászni is a területen. Kb. félórás pihenőt tartottunk itt, majd a nevezetes Grassalkovich Istállókastélyt vettük szemügyre. Sajnos nagyon rossz állapotban van, csak sejteni lehet a régi szépségét. Kb. 4km-t kellett még gyalogolnunk Máriabesnyő kegytemplomáig. Az M3-as autópályát aluljárón kereszteztük, majd a Pap Miska forrásnál, amely jelenleg kiszáradt, felkapaszkodtunk a tölgyesben. 90°-os kanyar után lefelé haladt a jelzésünk, elhaladtunk egy új lakópark mellett, majd leértünk a máriabesnyői temetőhöz. Itt megtekintettük gróf teleki Pál sírját. A temetőlátogatás után pár perc múlva a nevezetes kegytemplomhoz értünk.

Máriabesnyő középkorban jelentős település volt. A premontrei szerzetesek a XIII-ik században építették fel első templomát. A török időkben teljesen elnéptelenedett a falu, a templom romossá vált. A romok helyén építtetett Grassalkovich Antal fogadalomból egy barokk templomot a XVIII. század második felében. Magyarország legtöbbet látogatott zarándokhelye, két kegyszoborral is rendelkezik. Az egyiket a templom építése során, a romok között találták meg, 11 cm magas elefántcsontból faragott Mária szobor. A másik a lorettói Mária szobor cédrusfából faragott másolata, a kapucinusok hozták el gyalogosan Lorettóból. Nagy szerencsénk volt, egy önkéntes idegenvezetőnek köszönhetően bejárhattuk, megismerhettük a kegyhely történetét. Az altemplomban levő Grassalkovich családi temetkezési helyet is megnyitották számunkra. Az ország egyik legszebb síremléke található benne. Egy órát töltöttünk itt el, az öt rövid túrásunk felszállt az autóbuszunkra, mi még tovább gyalogoltunk, hogy megtegyük a maradék 4km-es távot.

Áthaladtunk a templom székely kapuja alatt, majd a 3-as úttal párhuzamosan Gödöllő felé mentünk pár száz métert. Kereszteztük a 3-as utat, majd áthaladtunk a vasúti aluljáróban. Gödöllő új részén jobbra, balra haladtunk az utcákon. Kb. 2,5km után betértünk az erdőbe. A strand körül lyukadtunk ki, majd a Szent István Egyetem főépülete előtt, annak parkjában gyalogoltunk. A nagy állomás felüljáróján kereszteztük a vasutat, az állomáson beszereztük a mai nap harmadik pecsétét. Kellemes túra volt a mai napon, hat órára mindenki hazaérhetett. A gyalogláson kívül megismerhettük a Máriabesnyői kegytemplomot, annak történetét. Az útvonalon jók a jelzések, az előző években Notter Béla és társai kiváló munkát végeztek a PMP felújításával. Az őszi első túránk a Bükk hegységbe vezet 2009.09.05-én. Már most is annyi a jelentkező, hogy teltházas busz várható.



Ugrás az elsőre

(A csatolt fényképeket Kovács István (KI), Kutasi Zsuzsa (KZs) és Szabó Zsolt (SzZs) készítette)

(Megjegyzés: Más képekkel, ugyanezzel a szöveggel a Pest Megyei Természetbarát Szövetség honlapján is találkozhattok.)

Muskovics András
szakosztályvezető

© 2006-2024 természetbarátok.hu