2009 március 29, Városismereti verseny - Budapest

Az éves túratervünknek megfelelően március utolsó vasárnapján került megrendezésre a Pest Megyei Természetbarát Szövetség városismereti versenye. A verseny Budapest V. kerület Lipótváros egy részének megismerésére irányult. A start és a cél a Megyeháza (V. ker. Városház u. 7.) volt - amely szép épületével, udvarán elhelyezett szobrokkal, falain lévő emléktábláival, szinte kínálja magát egy kis ismerkedésre.

A Dunai Finomító Természetbarát szakosztályát két csapatunk is képviselte, DUFI (Reszler János és jómagam) és az Elek család (Elekné Irénke és Elek Szilárd). Indításnál térképet valamint képet és a hozzájuk tartozó kérdéseket kaptunk. A cél az volt, hogy ismerjük fel a képen lévő helyszínt, és a környékén találjuk meg a kérdésekre adandó válaszokat. Az útvonalat szabadon lehetett megválasztani, a beérkezés szint ideje 5 óra volt. Maximálisan 184 pontot lehetett teljesíteni. 90% felett már jutalom várt a csapatra

A verseny alattomosan csepergő esőben folyt, de lelkesedésünket nem lohasztotta le, élveztük a játékot és néhány új dolgot is felfedeztünk. Kossuth térnél éppen a Mentőszolgálat ünnepelte 100. éves évfordulóját, szirénával vonultak át. Valamennyi kérdésre megadtuk a választ, legalább is abban a hitben tértünk vissza a kiindulási pontra. Mindkét csapatunk szintidőn belül ért vissza a célba, ahol kérdéseinkre adott választ rögtön kiértékelték. Sajnos itt derült ki, hogy a néhány kérdést nem úgy értelmeztünk, ahogyan a kérdéseket összeállító gondolta, így néhány pontot levontak teljesítményünkből. Csapataink így is az elvárt 90%-os teljesítményt meghaladták. A DUFI nevű csapatunk 172 + 27, az Elek család csapatunk 168 + 13 pontot szerzett. Jutalmunk oklevél volt, és minden csapat tagnak egy nagy tábla csoki is járt.

A rendezés nagyon jól sikerült, köszönhetően Georgiades Gábornénak, Évikének. Reméljük, hogy fog még több ilyen versenyt rendezni, szervezni, mert ebben a játékban mindenki csak nyerhet, megismerheti szép hazánk egy-egy városát, fővárosunk kerületeit. Néha, nap mint nap elmegyünk házak, szobrok, emléktáblák mellett anélkül, hogy észrevennénk, meglátnánk. Hiányt pótol az ilyen verseny. Itt kell még megemlítenem, hogy szakosztályunk még egy tagja vett részt a rendezvényen, Orbán Zsuzsa segített Évikének az indításnál és az értékelésnél is. Köszönjük neki is.

A beszámolóhoz néhány képet mellékelek a pontokról, a teljesség igénye nélkül.



Ugrás az elsőre

(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsanna készítette)

Kutasi Zsuzsanna

© 2006-2024 természetbarátok.hu