Itt van a nyár és eljött a második kerekezés. Elég sok érdeklődő volt, de valahogy a jelentkezésig kevesen jutottak el. Így végül csak, négyen kerekedtük fel. Ennek az is lehetett a magyarázata, hogy többen megijedtek a tervezett 80 km-től. Ez első látásra soknak tûnik, de nem jelent többet 4-5 óra kerekezésnél. De az biztos, hogy aki még az idén nem bicajozott, annak nem ezzel a távval kell kezdeni. Már régi vágyam volt a Fejér megye, és Tolna körüli terület bejárása. Ez a rész valahogy mindig kimaradt az eddigi programokból. Így most, én is ismeretlenül mentem a területre. Ennek is betudható, hogy az előzetes tervekben szereplő 80km-ből, a végén 105km lett. De az időjárásra nem lehetett panasz, ugyan megijesztett néhány zivatar, de szerencsésen elkerültük mindegyiket.
Útvonal: Pincehely - Ozora - Simontornya - Igar - Mezőszilas - Dég - Kálóz - Soponya - Aba - Sárkeresztúr - Sárosd - Szababadegyháza - PusztaszabolcsAz eredeti terv az volt, hogy két vonattal megyünk Pusztaszabolcsra, és onnan tovább Pincehelyre, de a végén egyszerûbb lett, ha mi ketten százhalombattaiak megyünk át Érd-felsőre, ott várjuk be a csapat többi részét és a Pécsi vonatot, ami Pincehelyre visz bennünket. Jó utazásunk volt, mivel a vonaton kerékpárszállításra alkalmas vagon volt, így a kerékpárok melletti kupéban utazhattunk. 10 óra körül már Pincehelyen voltunk és indult a túránk.
Kellemes terepû út várt ránk, kisebb dombok, erdősávok és szántóföldek között vezetett az út Ozorára. A település fő nevezetessége a XV. századi gótikus vár, a mai külsejét XVIII. században érte el. A váron nem régen felújítást végeztek, így megújulva várja a látogatókat. Itt van a közelben született Illyés Gyula emlékmúzeum is.
A következő megálló Simontornya volt, itt is egy különleges XIII. századból való vár található, amely minden fontos korszak, így a gótika, a reneszánsz jegyeit is megőrizte. A városközpont meghatározója ma is a vár. Ugyan nem teljes állapotában látható ma már, de jó 60%-a rendben van. Bárcsak a többi várunkról is elmondható lenne ez! Bent a várról és Tolna megye történetéről látható kiállítás.
Simontornya után rátértünk a 64-es útra, az eddigi kellemes mellékutak után az itteni forgalom már nem esett annyira jól. Szerencsére nemsokára letértünk Dég felé. Itt egy remek állapotban lévő klasszicista stílusú Festetics kastély található. Az itt mûködött nevelőotthon 10 évvel ezelőtt költözött el. Azóta nem tudják hasznosítani az épületet! Védett parkjában egy tó szigetén található a Hollandi ház, amit annak idején azért építettek, hogy a gyógykezelésen ittlévő holland leány honvágyát csillapítsák. Mindenesetre egyedi hangulatot ad a helynek. A parkban eléggé ijesztgetett az időjárás, erős szél, és dörgés közepette közelített meg minket a vihar, de szerencsénkre végül elkerült bennünket.
A falut elhagyva elfogyott az út. Épp egy komoly útépítésbe futottunk, nagy gépek, és por fogadott minket. Nemsokára ismét jó úton haladtunk Káloz és Soponya felé. Soponyán egy szintén gyermekotthonként mûködött Zichy kastély található, ez sem a legjobb állapotban van jelenleg.
Soponyáról Aba felé vettük az irányt, itt található Fejér megye egyik legvonzóbb vadászterülete. A Sárvíz két oldalán természetes tavak találhatók, amik horgászok és vízimadarak számára is kedvező horgászati lehetőséget, illetve életteret biztosítanak.
Az utolsó szakaszt Sárkeresztúr, Sárosd, Szabadegyház, Pusztaszabolcs útvonalat egy huzamban teljesítettük. Így még simán elértük a 18:47-es vonatot, este nyolc órakor már otthon voltunk. Szerencsénk volt az idővel, az eső elkerült minket, és a nagy meleg sem nehezítette a programot.
A következő kerekezés szeptember 29-én lesz, az etyeki fesztivált fogjuk meglátogatni.
A túrát teljesítették:
Orbán Zsuzsa, Kovács Ida, Vörös János, Szabó Zsolt
|
© 2006-2024 természetbarátok.hu