2007 április 28, Szekszárdi dombság

Az időjárás előrejelzés a mai napra meleg, napos időt jósolt. Ebben nem is csalatkoztunk. Az autóbuszunk 6 órakor indult az Érdi Vörösmarty Gimnázium elől. 46 fő jelentkezett és vett részt a mára szervezett Szekszárd környéki túrán.

Útvonal: Sötét-völgy () - Fazekas-völgy () - Grábóci erdészlak () - Gyurkó-völgy () - Grábóc () - Szálkai-víztározó ()

Túratáv: 14 km
Emelkedő: 200 m

Erre a napra is eredetileg két lehetőség közül választhattak a tagjaink, de a később leírtak alapján kiderül, hogy csak a rövidebb túrát tudtuk teljesíteni. Amint a buszunk átért Százhalombattára felvenni az innen jövőket, az autóbuszunk motortere füstölni kezdett. Az egyik gázolaj vezeték széthasadt. Sofőrünk szigszalag felhasználásával próbálta orvosolni a problémát, amely természetesen nem sikerülhetett. Mindannyiunk szerencséjére egy másik autóbuszsofőr a segítségére sietett, így több mint 1 órás várakozás után ismét el tudtunk indulni. Az Ercsiben felszállók el nem tudták képzelni, hol lehetünk. Kitartóak voltak, megvártak bennünket. Azt gondoltuk, mára már több problémánk nem lehet, de tévedtünk. Paks környékén, a 6-os főúton ismét füstölt a motortér. Most a másik gázolaj vezeték adta meg magát. Ismét szerencsénk volt, a 6-os út ezen szakaszán felújítási munkák folytak, az egyik teherautó sofőrje kisegített bennünket. Azon humorizáltunk, hogy már csak a harmadik cső van hátra, azt valahogy kibírjuk. E gondok miatt változtattuk meg a kiírt túránkat. 10 órakor kezdtük meg gyaloglásunkat Sötét-völgy bejáratánál.

Persze ahogyan kezdődött a napunk, úgy is folytatódott. A jelzésen ellenkező irányban kezdtünk haladni, hiába nézte GPS-ét egyik túratársunk. A tévedést hamar észrevettük, negyed órán belül már korrigáltuk is a hibát. Most már a betervezett kék jelzésen haladtunk, melyet egyúttal tanösvénynek is kialakítottak. A Szekszárdi dombság legszebb elegyes, lombos erdőit lehet megtekinteni az egymás után következő Sötét-völgyben, Fazekas-völgyben és a Gyurkó-völgyben. Hatalmas tölgy, bükk, kőris, hárs és gyertyánfák alkotják az erdő nagyobbik részét. Egyébként a táj mecseki hangulatot sugall, itt is nagy mennyiségben tenyészik a medvehagyma, illatos hunyor, szúrós csodabogyó, meg más mediterrán virágos növény.

A Fazekas-völgy elején meg a végén pihenőhelyek kialakítására került sor, bográcsozási lehetőséggel. A második pihenőhelyet 100 m-el elhagyva a Haramia-forrás mellett haladtunk el. 2 km után elértük a Grábóci erdészlakot, mely már igen romos állapotban van. A vele szemben levő vadászházat viszont még manapság is használják. Ezen a környéken szépen gondozott tölgyes alatt vezet a turistaút. A Gyurkó-völgyben megkezdtük kapaszkodónkat a dombhátra. A tető előtt nagyméretû irtás mellett vezetett el jelzésünk. A tető után lankás szakasz következett, mind szélesebb kaszálón keresztül. Az égen volt hogy egyszerre négy egerészölyv vitorlázását is szemmel követhettük. Grábóc előtt egy karámnál barátságos lovakkal is meg lehetett ismerkedni.

Grábócon áthaladva megérkeztünk a mûemléki védettséget élvező görögkeleti szerb templomhoz és kolostorhoz. Az épületegyüttes felújított állapotban várja a látogatókat. A belsejében szép ikonosztázban és freskókban lehet gyönyörködni. Nekünk igazán szerencsénk volt, Kriszta nővér élvezetes előadásban részesített bennünket, mind a templom és kolostor történetével, mind az élet egyéb dolgaival kapcsolatban. Észre sem vettük, majd egy óra elszaladt az ismertetéssel. Pedig még ebédidőt is kellett engedélyezni a társaságnak.

Jócskán elmúlt 1 óra, mikor elindultunk Szálka felé. Továbbra is a Dél-dunántúli kék túra útvonalán haladtunk. Az út szántók között, fasorok mellett vezetett. Lehetett vagy 25 fok Celsius. Az egyik tetőről Kelet-Mecsek hegyei látszódtak. Közvetlenül Szálka előtt használatban levő, löszfalba vájt pincék láthatók. Maga Szálka eléggé takaros kis falu, köszönhető valószínûleg a határában levő horgásztónak. Mielőtt a horgásztóhoz leértünk, két látványosság is akadt. Az egyik egy szarvasbika élethû bronz szobra, a másik egy szépen helyreállított Krisztus szobor. Szálka határában elejtett szarvasbika agancsa sokáig világelső volt. A tó mellett fél órát várakoztunk, míg mindenki előkerült. Sörhöz csak a nagyon jó szimattal rendelkezők jutottak, pár 100m gyaloglása által. A tó végében levő büfénél zártkörû rendezvény volt, pont a horgászverseny eredményhirdetésekor értünk ide.

A hosszú túra megkezdésére semmi esélyünk sem volt, helyette átbuszoztunk a Gemenci erdő kirándulóközpontba, Bárányfokra. A mai napi kellemetlenségek tovább folytatódtak. Félórát várakoztunk a busszal, útjavítás miatt. Majd a következő, a Bárányfoki bejáratnál közlekedési tábla: autóbusszal behajtani tilos. Az időnk pedig fogyott, kénytelenek voltunk 1 km-t begyalogolni az aszfaltúton, természetesen visszafelé is. Az illetékesek azért elgondolkozhatnának azon, hogy a privatizáció milyen vadhajtásokat is eredményezett. Tudniillik a kirándulóközpont privatizálásra került! Háromnegyed óra állt rendelkezésünkre. Van aki a kisvasútat, van aki a kiállítási pavilonban nem régen megnyitott 'Élet az ártérben' kiállítást kereste fel. Magát a pavilont a Milleneumi ünnepségekre építették. Később Szekszárdra került, az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállítással egyidőben Trófea Múzeum céljára hasznosították. Magát a múzeumot érdemes felkeresni, kis mérete ellenére is sok ismeretet közöl a látogatókkal. Egy kis aszfalt gyaloglás után a busznál összegyûltünk, és indultunk hazafelé. Visszafelé is várakoztunk az út javítása miatt. Elkönyveltük, ez ilyen nap volt! Más kellemetlenség hazáig már nem ért minket.

Következő túránk a Rám-szakadékba vezet!



Ugrás az elsőre

(A fényképeket Muskovics András készítette)

Muskovics András
szakosztályvezető

© 2006-2024 természetbarátok.hu