2007 február 24, Budai hegység

Az idei év első túrája a Budai hegységbe vezetett. Tavaly ilyen időtájban még 20-30 cm-es havat tapostunk Nagyszénás környékén. Abszurdan enyhe telet hagytunk magunk mögött, a mai napon is kellemes időben mozgathattuk át az eltespedt izmainkat. A mai túránkon 38 fő vett részt. Ki autóbusszal, ki személygépkocsival jött el a megbeszélt indulási pontra. Senkire sem kellett várni, úgyhogy a túrát reggel 8 órakor megkezdhettük.

Útvonal: Budaörs - Piktortégla üregek - Frankhegyi th. - Széchenyi hegy - Normafa - Makkosmária - Végvári szikla - Sorrento - Lóhegy - Mária völgy - Budaörs

Túratáv: 17km
Emelkedő: 300m

A Kő-hegy és Odvashegy között vezetett a piros jelzésünk Farkas hegy irányába. Az előző napokhoz képest kissé hûvösebb volt az idő, éjjel pár fok mínusz volt errefelé is. A napnak nem nagyon akaródzott kisütnie, így kissé szürke időben gyalogoltun a kopár, málladozó mészkő sziklák között. Ez a borongós idő az elkészült fényképeken is tetten érhető. Nem lehetett mûvészi képeket készíteni. Az erdő elérése után nem sokkal egy földbe épített kunyhó romjait fedezhettük fel. Talán azoké az embereké lehetett, akik a közelben levő piktortégla üregekből bányászták ki a piktortégla alapanyagát. Jópár üreg ma is látható, biztonsági okokból az omladozókat vasráccsal zárták le a kalandkedvelő emberek elől.

A Frankhegyi Kolacskovszky turistaháznál tartottuk első pihenőnket. A turistaház még zárva volt, szombaton 10-kor nyit, mi pedig már fél 10-kor értünk ide. Egyesek bánatára nem vártuk meg a nyitást, tovább mentünk Széchenyi hegy irányába. Az Irhás-árok aljánál jelzés nélkül navigáltuk magunkat, míg el nem értük az Ördög-oromi kőfejtő felől jövő zöld háromszög jelzést. Következett a mai nap második komoly szintjének a leküzdése. Felfelé menet az út mellett egy új kis kápolna tekinthető meg. A Széchenyi-hegy TV adójánál bevártuk egymást.

A kis pihenő után folytattuk utunkat Normafa felé. A Gyermekvasút Széchenyi-hegyi végállomásánál egy nosztalgia szerelvényt is láthattunk, melyet nagy pöfékeléssel régi gőzmozdony vontatott. Normafánál nem időztünk, Makkosmária felé vettük az utunkat. Többször bejártuk már e szakaszt, legalább a jelenlevő túristák kibeszélhették magukat. A nap is erőlködött, egy kicsit melegedett az idő. Makkosmáriánál a tisztáson vagy 25 percet időztünk. A kegytemplom megtekintése után a piros jelzésen a Kavics-árok felé vettük útunkat. A Nagyszénászúg közelében szép mészkő sziklaalakzat található. Sajnálatos módon rengeteg szemét, építési hulladékot is kihordanak a környékbeliek, pedig a környék szigorúan védett terület!

A Sorrentonál mindig érdemes pár percet megállni a szél és csapadék alakította sziklánál. Többször jártunk már errefelé, de ez a rész a Budaörs környéki hegyek egyik legszebb része. A sárga jelzésről hamarosan áttértünk a sárga kereszt jelzésre. Az erdő elhagyása után ismét Budaörs panorájában gyönyörködhettünk. Háromnegyed három körül az autóbuszunknál voltunk, indultunk hazafelé.

Amikor írom e sorokat, be kell vallani, hogy kisebb izomlázzal bajlodok, ami arra utal, hogy a kiíráshoz képest kicsit hosszabb lett a túra, meg a szint is több lett a tervezettnél. Persze az is lehet, hogy az ember a téli időszakban elpuhul kissé. Mindenesetre alapos bemelegítő túrának tekinthető a szombati túránk. 21 km-t gyalogoltunk, 500 m körüli szintet teljesítettünk. Egy hónap múlva ismét találkozunk, irány a Vértes!



Ugrás az elsőre

(A fényképeket Muskovics András készítette)

Muskovics András
szakosztályvezető

© 2006-2024 természetbarátok.hu