2006. november 11-én a Velencei hegységbe vezetett a Dunai Finomító Természetbarát Szakosztályának a túrája. 31-en vettünk részt a túrán.
Útvonal:
Sukoró, Néprajzi ház - Csöpögő völgy () - Csúcsos hegy () - Pákozdi Ingókövek (, ,) - Szûzvári volt fluorit bánya (jelzetlen) - Fenyves völgy
(jelzetlen) - Bodza völgy () - Nagylegelő () - Sorompó völgy () - Sukoró, Néprajzi ház
Kilenc órára beszéltük meg a találkozót Sukorón, a Néprajzi háztól nem messze levő parkolóban, a nevezetes református templomnál, ahol 1848-ban a Pákozdi csatát megelőző napon tanácskozást tartottak a Magyar Honvédsereg tábornokai. Kivételesen személygépkocsival szerveztük meg a túrát, hiszen a Velencei hegység a legtöbb tagunkhoz kb. 30km távolságra van csak. Az előző napokhoz viszonyítva napsütéses időben kezdhettük meg a novemberi túránkat. Az idei túra útvonala nagyban hasonlított a tavalyi évihez, csak ellenkező irányból jártuk be a hegységet. Nem nagy a Velencei hegység, mivel évek óta visszajárunk ide, nehéz új útvonalat megálmodni.
A zöld jelzésen indultunk ki Sukoró központjából. Negyed óra után elhagytuk az utolsó házat is. A betonutat az Angelika forrást jelző táblánál hagytuk el bal felé. Egyesek a nagy beszélgetésük miatt tovább mentek, ahelyett hogy a jelzést is figyelték volna. A mobil telefon ilyenkor nagy segítségére van az eltévelyedőknek, na meg a túravezetőnek, 10 perc után újra egyesült a csapat. Szép őszi idő volt, meglepően sok levél is volt még zölden a fákon. A Csöpögő-völgyben elhaladtunk a szépen foglalt Éva forrás mellett, a térképen Felső- Csepegő forrásnak van jelölve. A Csöpögő-völgy elhagyása után, jelzést váltottunk. A piros háromszög jelzésen értük el A Csúcsos hegyet, valamint a Polák hegyet. Rövid pihenőt a Barlang kútnál tartottunk.
Piros kör, piros kereszt és sárga jelzésen értük el a Gránit tanösvényt. Először a Pandúr-köveket értük el, ahol pihenőt is tartottunk. Akinek kedve volt, a sziklamászó tudományát is bemutathatta a többi túratársnak. Velencei hegységben a legnagyobb sziklaalakzat a Pandúr-kő, szép látvány a számos legömbölyödött alakú, egymáson fekvő gránit sziklák együttese. Az idő továbbra is szép volt, kissé ugyan fátyolos lett, a fényképeket készítők bánatára. Innen tovább menve útba ejtettük a Pogány-kövét, az Oroszlán sziklát, és a nevezetes Kocka-követ. Itt is pihentünk egyet, meg a becsomagolt elemózsiát is elfogyasztottuk.
A piros kereszt jelzésen folytattuk utunkat, majd jelzés nélküli úton próbáltuk elérni a Szûzvári volt fluorit bányát. Csődöt mondott a kísérletünk! A térképre berajzolt út nem létezett, kerítés is akadályozott a továbbhaladásban. Lehet, hogy már nem a HM kezelésében van ez a hatalmas bekerített vadászterület, de továbbra is jó állapotban tartják a kerítéseket. Nem volt mit tenni, egy szántóföld szélén visszatértünk a piros kereszt jelzésre. A Hurka-völgyön és a Bodza-völgyön keresztül hamarosan elértük az Angelika forrást. Itt bevártuk egymást, majd a Nagy-legelőn keresztül folytattuk utunkat a piros jelzésen. Mivel a rendelkezésünkre álló idővel jól álltunk a kihagyott Szûzvár miatt, úgy döntöttünk, meglátogatjuk a Meleg-hegyet, a Velencei hegység legmagasabb pontját, meg a közelében levő Likas-követ. Ez a szikla is a látványos alakzatok közé tartozik ebben a kis hegységben!
A bámészkodás után elindultuk vissza Sukoróra a zöld kereszt jelzésen. Nem kellett egy óra, máris a parkolóban voltunk. Az időjárás kegyes volt ma is hozzánk, mint ahogyan az egész évben megszoktuk. A betervezett túráink már csak a decemberi Mikulás túránk van hátra. Lassan kezdhetjük a 2007 évi programunk megtervezését.
|
(Megjegyzés: Más képekkel, ugyanezzel a szöveggel a Pest Megyei Természetbarát Szövetség honlapján is találkozhattok.)
Muskovics András© 2006-2024 természetbarátok.hu