2006. április 22-én a Villányi hegység volt a túránk célpontja. Nagyon régen nem jártunk hazánk e déli csücskében, a kicsiny mediterrán mészkő hegységben. 47-en foglaltunk helyet az autóbuszunkban, 4 fő pedig személygépkocsival jött utánunk, velük Máriagyűdön találkoztunk.
Az alábbi útvonalat jártuk be:
Útvonal: Máriagyűd, kegytemplom () - Csukma hegy () - Vokány vá. () - Kecske háti erdők () - Palackozó () - Teleki présház () - Csillag völgy () - Nemzetközi szoborpark
Túratáv: 22km
Emelkedő: 300m
Az autóbusz 5 óra 30-kor indult Érdről, a Vörösmarty Gimnázium mellől. A tárnokiak, százhalombattaiak után még összeszedtük az Ercsiben lakó túratársainkat. Szép, napsütéses idő mutatkozott. Máriagyűd volt a mai túra kezdőpontja. Mire leértünk, a kegytemplom már nyitva volt. Félórát szántunk a templom és környékének megismerésére.
Nagyon kellemes, tavaszias időben kezdtük meg a túránkat. Rögtön az elején az elsők elnézték a jelzést, így a Csukma hegy túloldalán kapaszkodtunk fel a gerincre. A füves gerincen a fekete kökörcsin virágaival, de inkább a termésével találkoztunk több helyen. Nem lehet túl ritka ebben a térségben. Déli irányban Siklós panorámájában lehetett gyönyörködni. A panorámát Siklós vára határozta meg. Egy kőkeresztnél tartottuk meg az első pihenőnket. A jelzésünk északkeleti irányban hagyta el a gerincet. Mély lösz úton haladtunk vagy 1 km-t. A Vokányi vasútállomás volt a következő pihenő helyszíne. Mivel az autóbusz ide lett rendelve, egy-pár emberünk itt abbahagyta a mai túrát, átmentek Villányba, majd a Szársomlyói Szoborparknál várták meg a nagyobbik csapatot.
Elhagyva Vokányt, az erdőszélen vezetett az utunk, a Hegyi-legelőn. Déli irányba fordultunk, hogy újra visszamenjünk a hegy gerincére. A Kecske-háti erdőt kereszteztük, ez a rész nagyon emlékeztetett a mecseki erdőkre. Rengeteg illatos hunyort, szúrós csodabogyót lehetett látni a fák árnyékában. Sajnos elég rövid volt az erdei szakasz, hamar felértünk a gerincre. Ez már a szőlő ültetvények területe volt, amerre a szem ellátott, öreg és újtelepítésű kordont lehetett látni. A csapat egyik fele a jelzésen, másik fele a szőlő ültetvények közötti betonúton érte el az új palackozó épületét. Innen már látszódott a Szársomlyó kőbánya által megsebzett tömbje.
Félórás pihenő következett, a csapat újra összeállt. Továbbra is szőlők között vezetett a jelzés. 3 km után értük el a Szársomlyó északi oldalában levő Csillag-völgyet. Ez a völgy ismét mecseki hangulatot árasztott, a bükkfák alatt kaszálni lehetett a medvehagymát. Kár hogy a Villányi hegység nagy részét az ember átalakította, kevés maradt meg az eredeti növénytakaróból. Egyszerűen félelmetes, hogy mekkora területen folyik szőlőművelés. Az ember csak csodálkozik, hogy lehet ezt a hatalmas mennyiséget értékesíteni.
A völgy elhagyása után kis szőlő parcellák között gyalogoltunk. 1 km után elértük a Szársomlyói Szabadtéri szoborparkot. A szoborpark egy elhagyott kőbányában került kialakításra, a nyaranta itt alkotó szobrászművészek egy-egy alkotásukat itt hagyják, gazdagítani a kiállított szobrok számát.
Félóra lett engedélyezve a szobrok megtekintésére, utána indultunk haza. Szép túrát teljesítettünk, szép időben!
|
(A fényképeket Muskovics András készítette)
Muskovics András© 2006-2024 természetbarátok.hu