A 2006. április 8-i túránk a Vértesbe vezetett. 46 túratársunk vett részt a tavaszi harmadik túránkon. Az idő szép napos volt, a levegő kissé csípős. A nagy túra mellett egy rövidebb túrát is lehetett teljesíteni. Ezt a rövidebb túrát 11-en választották.
Az alábbi útvonalat jártuk be:
Útvonal 1: Csókakő () - Ugró völgy () - Csákberény - Horog völgy () - Széna hegy - Géza pihenő (, ) - GántCsókakő falu északi részében szálltunk ki a buszból. Az Országos kéken 10 perc alatt elértük Csókakő várának romjait. Egyes falrészeket helyrehoztak az utóbbi időkben, a rom így már áttekinthető, na meg az állaga hosszabb időre biztosított. A panoráma kitûnő a várból, nem csak a falu, de a Móri-árok jó része is áttekinthető a romokból. Remélhetőleg az állagmegóvás tovább folytatódik a jövőben.
Negyed óra szemlélődés után visszaereszkedtünk a Vár-völgybe. 500m után elhagytuk az Országos kék jelzést, a zöld kereszt jelzésen folytattuk utunkat. Az idő továbbra is kitûnő volt, a természet is felébredt már, a sombokrok már virágoztak, kb. 8-10 növénnyel egyetemben. Az utunk Kató-hegyre vezetett fel, ahol is balról csatlakozott hozzánk a kék kereszt jelzés. Széles nyiladékon haladt a jelzésünk, a nyiladék végén 90 fokos irányváltást követően leereszkedtünk a Szappanos-völgybe, majd pár száz méter után az Ugró-völgy aljába. Látványos szakasz következett. Jobb és bal oldalt hatalmas sziklák nőttek ki az erdő fái közül. Most lombfakadás előtt még használható képeket is lehetett készíteni a sziklákról. A mintegy 3 km-es völgy bevezetett minket Csákberénybe.
A központban fél órás ebédszünet következett. A rövidebb túrázókat várta a busz, hogy átvigye őket a Gánt melletti Geológiai bemutatóhely megtekintésére. A társaság nagyobbik fele a zöld jelzésen indult el Horog-völgy irányába. Az út nem a köves völgyben levő úton haladt, melyen egyébként a Pátrácos bükköséhez vezet, hanem a jobb oldali gerincen. A gerinc több pontjáról szép kilátás adódott a völgyre. Az egyik szakaszon rengeteg tavaszi héricset lehetett látni, ilyen tömegben kevés helyen fordul elő ez a nagyméretû, kora tavaszi sárga virág. A Géza pihenőnél 20 perces pihenő következett. A panoráma innen is kitûnő.
Ismét jelzést váltottunk. A kék kereszt jelzésen értük el az Antal-árkot, ahol az Országos kék túra jelzésével futottunk össze. 1,5 km után a gánti legelő szélét értük el. Újabb 1 km után elértük Gánt szélső házait. A házak között még 1 km táv volt hátra a központ eléréséig. 20 perces szerelvényigazítás, valamint az esedékes szomjoltás után buszunk hazafelé indult. A túrakiírásban szereplő 20 km-es távot biztosan teljesítettük, egyesek izomlázról panaszkodtak.
Hiába, a lábakat a hosszú pihenés után ismét be kell járatni. Következő túránk a Villányi hegységbe vezet.
|
(A fényképeket Muskovics András készítette)
Muskovics András© 2006-2024 természetbarátok.hu