2005. július 9-16, Kalotaszeg, Torockó
-Beszámoló- -Mellékletek-
Ez volt az az év, amikor ismét teljes túraévet tudtunk zárni 2004 után. Az úgynevezett jutalomtúra ismét megszervezésre került. Ebben nagy szerepe volt Olár Péternek, aki sajnos súlyos balesete következtében végül is nem tudott résztvenni a túrán. Ezúttal Erdély volt a cél. Több mint két évtized kellett ahhoz, hogy Erdély legyen ismét a jutalomtúra célja. Énmagam pár évvel ezelőtt 2 évet dolgoztam itt a MOL Rt. kúthálózatának fejlesztésén. Az itt szerzett tapasztalataim alapján nyugodt szívvel szerveztem meg a nyári túránkat. A résztvevők nem is csalatkoztak a végén, nagy fejlődésen esett keresztül Románia és Erdély a Caeucescu időszak után.
2005 július 9-én indultunk neki a jutalomtúránknak. Nagyváradon rövid pihenőt tartottunk. Ez arra volt elég, hogy a Szent László székesegyházat megtekintsük. Bánffyhunyadon ismét egy rövid pihenőt tartottunk, ez idő alatt a református templomot lehetett megismerni. Három éjszakára a kalotaszentkirályi családok adtak otthont a jutalomtúra résztvevőinek. Nagyon kedvesek, vendégszeretők voltak, nagyon sok pozitív élménnyel távoztunk el Tőlük. Van valami varázsa a családoknál eltöltött napoknak, hiszen óhatatlanul az ember a mindennapi dolgokról is véleményt cserél, így sokkal jobban meg lehet érteni egymás problémáit, és sokkal közelebb lehet kerülni egymáshoz, ha már a történelem lassan egy évszázad elmúltával komoly falat állított a magyarság közé.
Másnap a Havasrekettyei vízesés felkeresése volt a fő cél. Nem volt egy nehéz túra, tulajdonképpen sétának lehet tekinteni. Maga a vízesés igen látványos, még kis vízhozam esetén is. Nagyon kedves kalotaszentkirályi pedagógusnőt szereztünk idegenvezetőnek, aki a vízesés megtekintése után megismertetett Bennünket a környék régi magyar templomaival. A mellékelt képek is bizonyítják, hogy ezek a templomok a történelmünk részei. Magyargyerőmonostor, Magyarvalkó, Körősfő hiába közeli települések, a templomaik berendezése, diszítése mégis elüt egymástól. Az itt élő emberek másképp látták a világot, a népi ihletettségük alapján másképp ábrázolták a valóságot. A templomokban látható hímzések valóban egyediek. Ezen a napon Sebesvár romjának megtekintése is belefért a programunkba. Látványos várrom, kár, hogy a területet benőtt bokrok, fák nincsenek eltávolítva.
Július 11-én a Vigyázó meghódítása volt a cél. 22-en vállalkoztak a Vigyázó meghódítására. A többieknek rövidebb túra került megszervezésre, a Havasrekettyei völgyet kellett ismét felkeresni, viszont el kellett jutniuk a Fehér-kövekig. Székelyjó után 2 km-rel szállt ki a buszból a vállallkozó 22 fő. A busz kímélése miatt nem vállalkoztunk a túra Havasrogoztól való megkezdéséhez, mivel az út gyalázatos állapotban volt a mi szemünkkel nézve. Persze ez itt megszokott dolog, személygépkocsival a helybeliek természetesen minden további nélkül közlekednek a köves, kátyús úton. A Mogyorós patak mentén hamar elértük Havasrogozt. Falunak tulajdonképpen nem tekinthető, mivel a házak sokszor több 100 méterre vannak egymástól. Szemnek mindenesetre szép, a füves domboldalakban látszólag kaotikusan elhelyezkedő házak látványa. A mi szemünkkel furcsa lehet ez az életmód, mely az itt élőknek természetes. Havasrogoz után komolyan elkezdődött a kaptató. Az ösvény is elég sáros, csúszós volt. Mindenesetre aránylag szép idöben értük el a Vigyázó menedékházat. Szép a panoráma innen, az erdőhatár környékéről, igaz még nem tudtuk, hogy mai napra több ilyen kilátásban már nem lesz részünk.
Félórai ejtőzés, táplálkozás után indultunk fel a Vigyázóra. A kapaszkodó ellenére nem tekinthető nehéz túrának a csúcs meghódítása. Ahogy mind feljebb értünk, az idő annál jobban romlott. A Vigyázó tetején már 10 méterre sem lehetett ellátni. Rövid ideig tartózkodtunk itt a hideg, párás, szeles idő miatt. Még annyi szerencsénk volt, hogy a Meteorológiai állomás két csaholó kutyájával el tudtunk szórakozni 10 percet. Ez azt jelentette, hogy megetettük a két vad kutyát, akik az etetés után egészen normálisan viselkedtek. Az ég viszont elkezdett dörögni. Ez arra sarkallt bennünket, hogy azonnal induljunk. Az orrunk hegyéig sem láttunk, vagy 10 perces keresgélésünkbe tellett megtalálni a levezető utat a dörgések közepette. Mire elértük a lucost, az eső is megeredt. Hiába, akármilyen időben indul el az ember a túrára, az esőköpenynek a hátizsákban van a helye. Mire a Fehér-kövekhez értünk, az eső is elállt. Elhagyva a sziklákat, hamarosan elértük a Havasrekettyei vízesés patakját. Pár percre megálltunk a vízesésnél, most jóval több víz zúdult le a sziklákon, mint előző napon. A már megszokottnak nevezhető úton értünk le Havasrekettyére, ahol már vártak Ránk a rövidebb túrát teljesítők. Az eső, villámlás, dörgés ellenére szép napot tudhattunk magunk mögött.
A mai napon elbúcsúztunk a kalotaszentkirályi vendéglátóinktól. Nehéz volt a búcsú, tényleg kitettek magukért, hogy elégedetten távozzunk el tőlük, és jó szívvel emlékezzünk rájuk a jövőben. A mai napra Nádasmente és Kolozsvár felkeresése volt a célunk. Nem sok szerencsénk volt az időjárással, a tegnapi nappal bejött front ma is éreztette a hatását. Szemerkélő esőben próbáltuk felkeresni Nádasmente gyöngyszemeit, egy kolozsvári nyugdíjas pedagógusnő segítségével. Ahogyan beszélt Magyarvista, Nádasdaróc régi templomairól, az itt élő emberekről, történelmükről, elfeledtette velünk az esős idő okozta kellemetlenségeinket. Kincses Kolozsvárt is meglátogattuk természetesen a szemerkélő eső ellenére. Megnéztük Mátyás király szülőházát, a Fő téren levő híres gótikus templomot. Rövidre sikeredett a kolozsvári sétánk, de reméllhetőleg aki közülünk visszatér ide, alaposabban fog szétnézni a következő alkalommal. A kolozsvári séta után elbúcsúztunk idegenvezetőnktől, elindultunk Torockóra elfoglalni az új szálláshelyünket.
Ez a szerdai nap időjárás szempontjából nem különbözött az előzőtől, kitartott az esős front. Ezt a napot Torockó megismerésére szenteltük. Pár km-re fejünk felett volt a Székelykő, de ezidáig semmit sem láttunk belőle. Itt Torockón is szereztünk egy szakképzett idegenvezetőt, így alaposabb ismeretek birtokába juthattunk. Valóban megérdemli a védettséget a falu, hiszen ilyen homogén épületegyüttest nem sokat lehet találni Európában, a világban. Ezen a napon az idegenvezetésen túl szabadfoglalkozás keretében mindenki kiélhette saját elképzelése alapján a kreativitását a program alakításában. Múzeum megtekintése, a legrégebbi restaurálás alatt lévő ház felkeresése, kocsmalátogatás, ismerkedés a helyiekkel mind belefért a mai napba. Tulajdonképpen pihenő nap volt a mai, különösebb táv és szint teljesítése nélkül. Az idő is mintha javulni kezdett volna délután.
A túraterv szerint csütörtökön Torda felkeresése volt a cél. A városba már napsütéses időben értünk be. Egy órát szántunk a város megtekintésére, utána a Tordai sóbánya felkeresése a cél. A tordai főteret érdemes megszemlélni. Az ipari üzemek jó részét bezárták, a mûködőket korszerûsítették. Ennek eredményeképpen össze sem lehet hasonlítani a 20 évvel ezelőtti városképet a ma láthatóval. Mindenképpen megtekintésre érdemes a római katolikus és az evangélikus templom, na meg a fejedelmek háza, amelyet kívül már szépen felújítottak. A rövid városnézés után megkerestük a sóbányát. Jelenleg már nem mûvelik, pedig szemmel láthatóan bőven van még kitermelni való só. A római kortól kezdődő bányászat megszûnt, a bányából látványosság lett, illetve asztmás gyerekeket kezelnek benne. Érdemes volt felkeresni a bányát, látva hatalmas méreteit, a jelenleg is kikristályosodó só-cseppköveket. A tüdőnknek is jót tett a bányában való tartózkodás.
A mai napon a harmadik célunk a Tordai-hasadék felkeresése volt. Azok az emberek, akik Erdélybe eljutottak, nagy többségben felkeresték a Tordai hasadékot. Legalább olyan látványosság, mint a Szent-Anna tó, vagy a Békás-szoros. Szinte hihetetlen, hogy a kis patak évezredek során képes volt kettéfûrészelni a hegyet. Persze ez azt jelenti, hogy a hosszú idő alatt a hegy kiemelkedésével a patak lépést tudott tartani a maga eróziós képességével. Nagyban ilyen a mi Dunakanyarunk létrejötte is. Az autóbuszunk megszenvedte az idevezető utat. Félelmetesen pocsék köves úton lehetett megközelíteni a hasadék bejáratát. A vízfolyással szemben, a több mint 200 m-es sziklák alatt jártuk be a hasadékot. Sok védett és bennszülött növény található a mészkősziklák között, de most nem volt időnk ezek felkutatásával foglalkozni. Az előző napi esők után igencsak sötét színe volt a pataknak. Egyébként belépődíjat is szednek már a hasadék bejárásához. Remélhetőleg a beszedett pénzt a Tordai hasadék karbantartására, a turista utak felújítására fordítják. Hogy fentről is láthassuk e nagyszerû természeti látványosságot, a patak bal partján, a hasadék bejáratánál felkapaszkodtunk a hegytetőre. A jó 200 m-es emelkedő okozta fáradtságot kárpótolta a látvány. Fentről is csodálatos a hasadék. Negyedórai pihenő után visszaereszkedtünk a kiindulási pontunkra, majd felsétáltunk az autóbuszunkhoz. Amikor a szálláshelyünkre visszatértünk, végre láthattuk a Székelykőt. Itt is kiváló vendéglátásban volt részünk, a vacsora után ki aludni tért, ki a vendégház udvarán beszélgetett még egy kicsit.
Az időjárás most már tényleg kegyeibe fogadott Bennünket, szép nap virradt ránk. Ideje volt megismerni a szûkebb környezetünket. Busszal átmentünk Torockószentgyörgyre, először is az itt lévő várromot indultunk felkeresni. Az elmúlt napok csapadékos időjárása után még most is mindenütt folyott a víz, mintha a patakok természetes medre lenne az utca közepe. Maga a Torockószentgyörgyi vár kisméretû, de mindenképp érdemes felkeresni a fekvése végett. Szép időben, melyben részünk volt, át lehet tekinteni az egész Székelykőt a maga nagyszerûségében. Majd egy órát töltöttünk el a romok között. Visszamentünk a faluba, a társaság két részre oszlott. Aki befejezte a mai napra tervezett túrát, meglátogathatta az itteni sajtgyárat, utána visszagyalogolhatott Torockóra. A kitartóbbak elindultak a Székelykő meghódítására. A jelzés hamar eltûnt, így a szokásos turista megérzése alapján haladtunk a cél felé. Egy kis patak völgyében kapaszkodtunk fel a hegy mögötti gerincre. Ahányan voltunk, jóformán annyi utat próbáltunk ki a felmenetelnél. Végül is összeverődött a csapat a gerincen. Jó izzasztó felmenetel volt, pihentünk is utána vagy 20 percet. Innen már nem okozott gondot eljutni a Székelykő villás gerincébe. A csúcsra való felmenetel sem okozott problémát. A csúcsról feledhetetlen a két falu látványa a szûk völgyben. Élvezetes volt fenn tartózkodni a lapos csúcson. A napsütéses idő különösen jót tett az ember lelkivilágának. Ez volt az itt tartózkodásunk utolsó túranapja, a hegy és az időjárás mindent megtett, hogy szépen búcsúzzon tőlünk. A lemenetel első szakasza meredek volt, a korábbi esős időjárás következtében csúszos volt a turista ösvény, de időben leértünk a szállásunkra. Katalin a házigazdánk bőséges vacsorával tette emlékezetessé az itt tartózkodásunkat. Vacsora után éjjeli tábortûz mellett emlékeztünk az eltöltött napokra, egyesek már a következő évi túráról álmodoztak.
Másnap reggel mindenki frissen kelt fel, a reggeli után gyors bepakolás következett a buszunkba. Hiába, a 'mindenhol jó, de legjobb otthon' mondásnak biztosan sok a valóság tartalma. Ha az ember elindul hazafelé, akkor mielőbb otthon szeretne már lenni. Elbúcsúztunk vendéglátónktól, Katalintól, annak reményében, hogy egyszer még visszajövünk Torockóra. Maradt még látnivaló a környéken, ezeket is fel kell keresni más alkalommal.
Egy órát megálltunk Csucsán, hogy a pihenőidőnket tartalmasan kihasználjuk. Megtekintettük a Goga-Boncza kastélyt. Ady emlékének egy kis épületrész van szentelve. Látványos a Goga mauzóleum és egy régi ortodox fatemplom, melyet ideszállítottak, itt építettek fel újra. Más említésre méltó esemény nem történt velünk a hazafelé vezető úton. A határon nem volt probléma, aránylag gyors volt az átkelésünk. Erdéllyel való ismerkedésünk olyan jól sikerült, hogy a jövő évi jutalomtúra Székelyföldre lesz megszervezve.
|
|
|
(A fényképeket Muskovics András készítette)
Muskovics Andrásszakosztályvezető