2025 november 29, Budakeszi körtúra, őszi csatangolás - Budai-hegység

A két héttel korábban betervezett Budakeszi kirándulásunk az akkori kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt, pedig a túra kiindulási pontján megjelentünk, de az eső csak nem akart elállni. Némi tanácskozás után úgy döntött a csapat, hogy elhalasztjuk ezt a kirándulást, így került át november 29-re ez a program. Az idő ekkor sem volt ideálisnak mondható, de legalább nem esett az eső. Az elmúlt időszakot egyébként a szemerkélő eső, a ködös, párás, borús idő jellemezte. Ezek után nem volt meglepő, hogy hárman jelezték részvételi szándékukat a hét közepéig. Szerencsénkre a hét második felében már szárazabb és szelesebb idő alakult ki, így újabb jelentkezőkkel bővült a túrázni vágyó csapat, de így is csak öten lettünk. Két variáció is betervezésre került, de senki sem akart a rövidebb túrára elmenni. Ezt a túrát teljesítettük a szombati túra során:

Útvonal: Budakeszi, Dózsa György tér (219 m, ) – Budakeszi Erdészet (283 m, ) – Szarvas-árki sziklaeresz (310 m, , (-)) – Fekete-hegy (463 m, (-), ) – Tarnai-pihenő (430 m, , ) – Erzsébet eh. (297 m, ) – Budakeszi, Dózsa György tér (219 m, , )
Túratáv: 16km
Emelkedő: 230m
Minősítő pontszám: 24+4,6=29 pont

Az eredeti változathoz képest valamennyit rövidítettünk a hosszú túrán, mindenki erre jött el. A reggeli találkozópontunk Budakeszi buszpályaudvar mellett volt a Dózsa György téren, de mivel mind az öten személygépkocsival érkeztünk, senkit sem kellett megvárnunk. Mivel borongós volt az idő, a kiíráshoz képest fordított irányban kezdtük el a gyaloglást 845-kor. Bíztunk benne, hogy dél környékén már derűsebb idő vár ránk, akkor többet fogunk látni a Szarvas-árok sziklaereszéről. Budakeszit elhagyva rögtön rátértünk a piros Máriaútra. Egy bozótos, fiatal erdőn keresztül vezet a jelzett út, mely egy eléggé szűk ösvény, de hamarosan már erdészeti úton haladhattunk, kereszteztünk néhány vad kerítést, majd ligetes tölgyesben folytattuk az utunkat. Mellőztük a régi homokkőbányát, majd a Hosszú hajtás nevű részen nem sokkal ezután, egy nyiladékban megpillantottunk egy hatfős szarvas csordát. A szarvas tehenek érdeklődéssel tekintettek felénk, meglepően nyugodtan fogadták a megjelenésünket.

Hamarosan elértük a zöld háromszög jelzést, melyen a Hidegvölgyi erdészház felé kanyarodtunk. Ezen a szakaszon már változatosabb volt a terep. Erzsébetpusztát 1100-kor értük el. A kapu természetesen zárva volt. A Pilisi Parkerdő gazdaság területén található, ez a bekerített 4,5 hektáros zöldövezet, mely exluzív esküvők céljára lett kialakítva. Hamarosan elértük a Budakeszi Arborétum bejárati útját, majd kereszteztük a Telki felé menő aszfaltutat. Itt, a Hidegvölgyi Erdei pihenőhelyen tartottuk meg a déli ebédszünetünket. Az egykori erdészlak ma már büféként funkcionál, a környezete kellemes turista pihenőhelynek lett kialakítva. Miután elfogyasztottuk a szendvicseinket, rátértünk a zöld Máriaútra. Errefelé már több kirándulóval találkoztunk, volt egy csapat, akik még egy lovat is hoztak magukkal!

Nemsokára letértünk a turistaútról, a Szarvas-árok felé vettük az irányt. Ahogy haladtunk, úgy lett egyre mélyebb az árok. Mind több szikla képződményt láthattunk az árok oldalában, némelyik alatt egy népesebb csapat is kényelmesen elférhetne. Ezután, némi nézelődés után felmentünk a Szarvas-árok feletti sziklákhoz. Innen szép kilátás nyílt a környékre, nagy kár, hogy nem tisztább időben voltunk itt! Hiába kandikált ki párszor napközben a nap, de amikor itt voltunk felhős maradt az idő. Leereszkedve visszatértünk a Máriaútra majd rövid időn belül a zöld keresztjelzésen folytattuk az utunkat. Elhaladtunk a lovarda mellett, majd egy lovaspóló pálya következett. A Nádas-tavat jobbról kerültük meg, melyben vizet nem is láttunk. Ez egy elég sáros szakasz volt. Hamarosan, 1350-kor megérkeztünk a nevezetes mamutfenyőkhöz. A 2 db hegyi mamutfenyőt 1918-ban telepítették, kb. 120 évesek lehetnek mostanság. Az amerikai őshazájukban, a Sequoia Nemzeti Parkban láthatók a legnagyobb példányok. A General Sherman nevű fa tömege 1487 m3, törzskerülete 33 m, magassága 84 m! Ha a két fa továbbra is egészségesen fejlődik, magassága 2070-re eléri az 50 méteres magasságot! Miután kinézelődtük magunkat, elindultunk a túra hátralévő távjának megtételére.

Közel voltak már a házak, 1415-kor már a Dózsa György téren voltunk, a túra kiindulási pontján, ahol az autónkat leraktuk. Annak ellenére, hogy a hét elején reménytelennek tűnt ez a hétvége is, túrázásra végül is kellemes időben került sor. Persze ha sütött volna a nap, tisztább lett volna a levegő, még szebb túrában lehetett volna részünk. Nem ragadtunk bele a sárba, gyaloglásra, mozgásra alkalmas volt a szombati túra. Jól esett, bánhatják azok, akik megijedtek az előrejelzéstől. Mindenesetre kár, hogy ilyen kevesen jöttünk össze. Jövő szombaton az ez évi utolsó szakosztályi túra következik. Budaőrs környékén fogjuk megkeresni a Mikulást.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Szabó Zsolt (SzZs) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

A túrát teljesítők névsora

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2026 természetbarátok.hu