2004 óta minden év júniusában megemlékezünk egykori szakosztályvezetőnkről, Georgiades Gáborról. Nagyon rövid nyugdíjas időszaka volt, korán távozott el az égiek közé. 1973-ban alakult meg vezetésével az elődünk, a DKSK Természetbarát Szakosztály. Élete végéig vezette a szakosztályunkat. A természetjárásban betöltött szerepéról már a korábbi években is megemlékeztünk, a honlapon is olvashatunk Gábor életpályájáról. A szombati kemény Mátra túránk után, vasárnap 1000 órakor került sor a megemlékezésre Százhalombattán, a Kálvin Parkban ültetett tölgyfánál. A túratársak által a Gábor emlékére 2018-ban ültetett tölgyfa szépen fejlődött az elmúlt év során, köszönhetően a gondos ápolásának, öntözésének. A sérüléseit kiheverte, túlélte, pár éven belül uralni fogja lombkoronája a parkot.
A megemlékezésre szép számmal jelentek meg az emberek, több mint 50-en jöttünk össze. A szakosztály tagjain kívül a család tagjai, ismerősök, barátok, a Pest Megyei Vadvirág Természetjáró Egyesületet vezetői, Sándor János és Bognár Márta, az abonyi természetjárók vezetője Nagy Sándorné Erzsike, valamint a szakosztályuk tagjai is eljöttek. Meglepetésképpen Gábor egy régi kollégája, a Láng Gépgyárból ismerték egymást, megjelent a megemlékezésen, az ottani természetjáró szakosztályból ismerték egymást. Farkas Ferenc hozott egy érdekes relikviát. Az interneten keresztül talált ránk, miután Gábor után kutatott. Ezúton alakult ki a kapcsolatunk. A valamikori Láng Gépgyár Természetbarát Szakosztály minden évben rendezett egy túravezetői versenyt. Az a személy, aki három évben megnyerte a versenyt, végérvényesen megkapta azt a bronzszobrot, mely kicsinyített mása volt a Gépgyár bejáratát díszítő nagy szobornak. 1972-ben Georgiades Gábor volt a nyertes, amint a bevésett szöveg bizonyítja!
Muskovics András szakosztályvezető köszöntötte a megjelenteket, megemlékezett Gábor munkásságáról, majd átadta a szót Farkas Ferencnek, aki Georgiades Gáborról ejtett pár szót, a régi kapcsolatukról, a bronzszobor történetéről. Ezután következett az ünnepi műsor, melyet Kutasi Zsuzsa szervezett a szakosztályi tagjainkkal. Ő is megemlékezett Gáborról, neki közvetlen munkatársa volt a Dunai Finomító Műszaki osztályán. Ezek után megkezdődött a rövid előadás.
Ebben a sorrendben hallhattuk a szavalatokat, énekeket:
A Honfoglalás c. Demjén Rózsi dalt közösen énekeltük el a műsor lezárásaként. A szakosztályunk, az Abonyi Természetjáró Egyesület, a Pest Megyei Vadvirág Természetjáró Egyesület kiskoszorúit még az ünnepi megemlékezés kezdete előtt elhelyeztük a tölgyfára. A megemlékezést Muskovics András szakosztályvezető zárta le. Örömét fejezte ki, hogy 20 év után is ennyien összegyűltünk Gábor megemlékezésére. Remélhetőleg jövőre is sokan eljönnek majd a tölgyfához, Gáborra emlékezni. Mindenkinek kellemes nyaralást kívánt, a rendezvényeink ősszel folytatódnak. Továbbá jó étvágyat kívánt a vasárnapi ebédhez.
|
|
© 2006-2025 természetbarátok.hu