2022 június 25, Zselic DDPT - Töröcske-Magyaregres

A túrát megelőző napokban hatalmas volt a szárazság, a környékünkön gyakorlatilag aszály van. A Zselicre nem ez a jellemző, itt a megelőző éjjel is komoly csapadék mennyiség eshetett, erre utaltak a nagy pocsolyák Töröcske környékén. Szombatra viszont kellemes kiránduló idő várt ránk. Ugyan délutánra jeleztek némi záport és zivatart, de ez nem jött be szerencsénkre az időjárás jósoknak. Idén másodszor szerveztünk túrát a Dél-Dunántúli Pirosra, Töröcskéről folytattuk a 2020-ban megkezdett sorozatot. Kaposvárig a Zselicben haladtunk, majd a Somogyországban folytattuk az utunkat. Ezen a napon Töröcske-Magyaregres közötti szakaszon gyalogoltunk, közben 4 ellenőrzőpontot ejtettünk útba. Ismét csak 19-en jöttünk össze a buszos túrára, mint 2 hete! Ilyen rövid időn belül ez a két részvételi adat már jelzi, hogy befellegzett a buszos túráinknak, nagyon megcsappant a túrázási kedv. Idén még egy buszos megmozdulásunk lesz, akkor Igalig szeretnénk eljutni. Az év maradék túráit tömegközlekedéssel, személygépkocsival kell majd megoldani. A szombati túrát megelőzően csütörtökön e-mail lett elküldve a jelentkezőknek, hogy a reggeli busz útvonala megváltozott az eredeti kiíráshoz képest. Egy ember kivételével mindenki más ezt tudomásul vette. Így Százhalombattáról öt órakor indult el az autóbuszunk, majd Érd, Vörösmarty Gimnázium, Tárnok, Baltás, majd Martonvásár következett. A 19 fő kényelmesen elfért a 49 fős buszon. Az M7-es autópályán, majd a 67-es országúton közelítettük meg a starthelyünket. Közben - akárcsak 2 hete - megálltunk rövid pihenőre a Sóstói MOL kútnál. Ez korábban AGIP üzemanyagtöltő állomás volt. A 67-es országúton 2019 végén készült el az első magyar zenélő út. A kb. 500 méter hosszú szakasz az út 59. kilométerénél (Mernye és Mernyeszentmiklós közötti szakaszon) lett kialakítva, ahol a külső sáv külső szélére ráhajtva a Republic együttes 67-es út című számának dallama hallható. A zenélő szakasz igénybe vételére ajánlott sebesség 80 km/h. Két útvonalból választhattak a túrán résztvevők, az alábbiak szerint:

Útvonal: Töröcske (165m, ) – Vackor tanya (167m, ) – Gyertyános Parkerdő (174m, ) – Kaposvár vá. (132m, ) - Toponár (140m, ) – Deseda, Vízisporttelep (135m, ) - Magyaregres (141m, )
Túratáv: 11+11=22km
Emelkedő: 170+80=250m
Minősítő pontszám: 33+5=38 pont

Alternatív útvonal: Toponár (140m, ) – Deseda, Vízisporttelep (135m, ) - Magyaregres (141m, )
Túratáv: 12km
Emelkedő: 80m
Minősítő pontszám: 18+1,6=20 pont

845-kor indult el a hosszútúra. Nem a település központjából, hanem a falu szélén levő autóbuszfordulóból indultunk el 13-an erre a szakaszra. A 6 fő kistúrás a buszon maradt, ők Toponárból kezdtek el gyalogolni Magyaregres felé a Deseda-tó mentén. A buszfordulót elhagyva földúton kezdtünk el gyalogolni a DDP útján, a Töröcskei-tó felé. Igen csak kerülgetni kellett az éjjel keletkezett tócsákat. A nagy gazos szakaszt hamar letudtuk, a réten már kaszált területen át vezetett a jelzésünk. A réten több volt a virág, mint a fű! Félórai menetelés után már a Töröcskei-tó mellett gyalogoltunk. A tavat a Töröcskei-patak elgátolásával, 1974-ben hozták létre. A tó 11,5 hektáros területű, 600 m hosszan és 200 m szélességben tölti ki a völgyet. Átlagos mélysége 2 m, de a mederviszonyok eléggé változatosak, találhatók 3-6 m közötti szakaszok is. Ponty, amur, compó, keszegfélék, ezüstkárász, harcsa, süllő, csuka, balin, feketesügér él a tóban nagy mennyiségben. A létesítés óta nem lett lehalászva, rekordjai közül megemlíthető a megfogott 113 kg-os harcsa, a 23 kg-os ponty, a 11 kg-os süllő és a 19 kg-os amur. Meglepően csend volt a rendezett tó környékén, a halőri háznál aztán kiderült, a délben kezdődő egynapos horgászverseny miatt volt ez. Pár szót váltottunk a rendezőkkel, majd megkerültük a tavat, hogy eljussunk a Vackor-tanyára. A DDP pecsétje itt található, két hete nem jöttünk el idáig, hiszen akkor ez 4 km többletet jelentett volna nekünk. A tanya a tó keleti oldalán, egy ligetes rész sarkában található. Ez egy ideális helyszín egyéni és csoportos üdüléshez, baráti összejövetelek rendezéséhez, erdei iskolai, oktatási programok megvalósításához. A vendéglátók nagyon kedvesek, a tulajdonossal mi is elbeszélgettünk. Teljes ellátással gondoskodnak a vendégek kényelméről, a táborban hideg-melegvizes zuhanyozó, melegítőkonyha, igény esetén napi háromszori étkezés és büfé áll rendelkezésre.

A bélyegzés után tovább indultunk Kaposvár felé. Elhaladtunk egy Turista emlékmű mellett, melyet a szervezett természetjárás megyei megalakulásának hetvenedik évfordulóján állítottak 1982-ben. A Töröcskei-parkerdőben haladt a jelzésünk. A 70 hektáros parkerdőt 1981-ben hozták létre Kaposvár déli részén, a Töröcskei-patak völgyének pere¬mén. A ritkán álló idős kocsánytalan és csertölgyek, vadkörték régi fás legelőt idéznek, a fák közti legelőterületen napjaink¬ban már nem legeltetnek, ezért megindult a visszaerdősödés. Szép ez az erdőrész, sok gombát, köztük jó pár vargányát találtunk. Igen sok, országosan védett lónyelvű csodabogyó és májvirág van az erdőben! 1045-kor elértük a Töröcskei országutat. Tíz percet ezen gyalogoltunk Kaposvár irányába, majd beléptünk a Gyertyánosi Parkerdőbe. Az 54 hektáros parkerdő Kaposvár déli határában, Zselickislak közelében található, a városközponttól 3 km-re, a 67. sz. főút mentén. A parkerdő már igazi Zselic, vízmosásokkal teli, dimbes-dombos szabdalt terület, melynek szűk völgyében apró tavacskákat alakítottak ki. A kulcsos turistaház, csónakázótó, a "Négy testvér" forrás és az avarkori ásatások kiváló célpontjai az erre kirándulók, az érdeklődők számára. A Gyertyános Parkerdő a városiak kedvelt kirándulóhelye. A piros jelzésünk jobbára csak keresztezi a parkerdőt, nekünk most nem volt időnk a turista látványosságait felkeresni.

Kaposvár vasútállomására Kaposhegyen, a Donner városrészen át jutottunk le. A vasúti síneket modern felüljárón át kereszteztük. Füzetünkbe az állomás pecsétjét kellett beszereznünk. A pénztáros hölgy nagyon kedves volt, készségesen lepecsételte a beadott füzeteinket. Szép maga az állomásépület is, de a tekintetünket a közeli Csíky Gergely Színház vonzotta. Szépen fel van újítva, maga a város is nagyon takaros. Mivel nem sok kedvünk volt a városon átgyalogolni, az iderendelt buszunkkal elmentünk Toponárba, ahonnan a Deseda-tó mentén folytattuk 1220-kor a túránkat. Ezt a következő szakaszt tették meg a rövidtúrásaink. A tavat a hasonló nevű patak völgyzáró gáttal történő elzárásával duzzasztották fel 1974-ben. A tó 8 km hosszú, 26 km kerületű, 245 ha a területe, 8,2 millió m3 víz tárolására képes. Vízgyűjtő területe 170 négyzetkilométer. A Deseda-tavat árvíztározóként hozták létre, de a kezdetektől fogva célpontja volt a kaposvári horgászoknak. 1974-től már horgászat folyt a vízen, amikor a Kaposvári Sporthorgász Egyesület lett a halászati jogok birtokosa. A tározónak és környezetének helyileg védett természetvédelmi területté való nyilvánítása megtörtént. Vízmélysége, mederalakulása változatos képet mutat. A gáthoz közelebb eső részeken 3 - 3,5 m, a tó felső részein (a 67-es sz. úttól északra) 1 m körüli a víz mélysége. A Deseda tó fantasztikus lehetőségeket rejt horgászati szempontból. De ezen felül lehet fürödni, csónakázni, kerékpározni, gyalogolni a környékén miközben megismerhető az itteni növény- és állatvilág. A Desedai arborétumot és a parkerdőt, valamint a Gombás parkerdőt 2015 áprilisában adták át a látogatóknak.

A strand büfénél sok ember tartózkodott, elvégre hétvége volt, az idő pedig kellemes volt. A közelben van a tó zárógátja. Az aszfaltúton gyalogoltunk, a kerékpárosoknak is kiváló ez az út. Az út mentét nagyméretű béka, teknősbéka és szitakötő szobrok színesítik. Hamar elértük a Fekete István Látogatóközpontot. Az épület hajót formáz, amely orrával a víz felé fordul. 2014-ben adták át, földszintjén és galériájában a "Békalencse, vízipásztor, fakopács - a Deseda élővilága" című kiállításon ismerhetjük meg a terület változatos élővilágát. Egy hatalmas akváriumban a Deseda-tó halfaunájába kapunk bepillantást. Csónakot és kerékpárt is lehet itt bérelni, nyáron pedig egy elektromos meghajtású kirándulóhajóval ki lehet futni a nyílt vízre. Beszereztük itt a Látógatóközpont pecsétjét, nagyon szép a lenyomata. A DDP pecsétjét is megtaláltuk 10 perccel később, a Vízisporttelep melletti tájékoztató táblára van kihelyezve. Ennek viszont olvashatatlan a lenyomata, ilyen pocsék állapotú bélyegzővel még nem találkoztunk a túráink során! Rövid pihenőt tartottunk itt, majd folytattuk utunkat a Deseda-tó partján. Igen meleg volt, szerencsénkre árnyas szakaszok is voltak. 1410-kor értünk el az első fahídhoz. Ezen jutottunk át a Répási-félszigetre. Erdei szakasz következett. 1,5 km megtétele után visszatért az utunk a part mellé.

1500-kor ismét egy fahídnál találtuk magunkat. Ezen átkelve hamarosan kereszteztük a Kaposfüred, Somogyaszaló közötti aszfaltutat. A Deseda-tó Egresi-ága mentén, a Gombási-parkerdő szélén haladtunk a túra végpontja felé. Már messziről láttuk a harmadik fahidat, mely a Deseda arborétumba vezet át. Terveztük, hogy meglátogatjuk az arborétumot, jelzetlen úton onnan megyünk majd Magyaregresbe. Nem volt szerencsénk, a hidat éppen felújítják, jelenleg nem használható. A kiírás szerint 09.30-án adják vissza majd az ide látogatóknak. A híd lábánál van a Deseda-forrás. Itt készítettünk egy csoportképet, majd tovább mentünk Magyaregresbe. Rövid ideig a 67-es úttal párhuzamosan vezetett a jelzés, majd egy aluljárón átmentünk a túloldalra. 1630-kor már a falu központjában voltunk. Itt meglepődve tapasztaltuk, hogy az autóbuszunk mozgásképtelen, becsúszott egy mély árokba. Bementünk a falu italboltjába, itt van a DDP pecsét, söröztünk, üdítőt ittunk. Majd háromnegyedórát időztünk itt, mire sikerült a sofőrünknek, segítőinek kiemelni a buszunkat. Ahogy általában szokott lenni, minden jó, ha a vége jó. Elindultunk haza. Kellemes volt a túra, szép helyeken jártunk. Legközelebb, július 9-én fogunk gyalogolni, folytatjuk a Dél-Dunántúli Pirost. A Somogygeszti-Igal közötti szakasz bejárása lesz a célunk.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Muskovics András (MA), Szabó Zsolt (SzZs) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

A túrát teljesítők névsora

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu