2022 február 26, Lángos túra a közelben - Százhalombatta

Eljött az idei év első gyalogtúrájának napja. Ez az év különleges, nem csak azért, mert a szokásos évzárónkat-évnyitónkat megelőzte, hanem a lecsengőben levő pandémia ellenére az éves túratervünk szerint kezdhettük meg a 2022-es évet. A korábbi két évben ezt nem tudtuk összehozni. Erre az évre az is jellemző lesz, hogy kevesebb autóbuszos túra került betervezésre, a költségeink kímélése végett, ezért kerültek képbe a közelebbi helyszínek, mint Százhalombatta és környéke. Ehhez nincs szükségünk autóbuszra, tömegközlekedéssel, személygépkocsival is megoldható a túra kiindulási pontjára való eljövetel. Nem is hirdettünk a mai napra kistúrát, aki úgy érezte, hogy hosszú neki a kiírt túra, bárhonnan visszafordulhatott. Ami a jelentkezéseket illeti, még csiszolódni kell a társaságnak. Meg kell szokni, hogy a túravezetőnél kell bejelentkeznie a tagoknak. Most alig a résztvevők fele jelentkezett be szabályosan, a többiekkel a túra reggelén találkoztam a start helyen. Ami a lényeg, kellemes, napos időt jósoltak, mely gyaloglásra kiváló. Az időjósoknak lett igazuk! Ez volt a tervezett útvonal, jelzetlen ösvényeken, földutakon gyalogoltunk a mai napon. Ez persze nem okozott gondot, a társaság jó része sokszor járt már errefelé.

Útvonal: Százhalombatta, Ebatta (120m) – Óváros (99m) – Dunapart (100m) – Sánc-hegy (157m) – Érd, Kakukk-hegy (172m) – Kálvária-hegy (156m) – Érd Ófalu (97m) - Százhalombatta, Ebatta (120m)
Túratáv: 20km
Emelkedő: 300m
Minősítő pontszám: 30+6+3=39 pont

Százhalombattán, az Ebatta kultúrkocsma elött volt a találkozó. Meglepően sokan jöttek, úgy látszik a turistatagjaink már kiéheztek egy kis mozgásra. Több telefont is kaptam időközben, új jelentkezők és későn észretérők szóltak, hogy jönnek. Persze olyanok is voltak, akik az Óvárosban szerettek volna csatlakozni a csapathoz, ami miatt kisebb késéssel indultunk neki a túrának. Először az Ifjúság útján, majd a Bara patak hídján átkelve, az Erőmű mellett elhaladva értünk le az Óvárosba. Itt páran csatlakoztak hozzánk, igy vált teljessé a csapat, amivel végül 23-an jöttünk össze! A Duna-part felé vettük az irányt, megnéztük környék legszebb ártéri erdejét. A téglagyár romjainál letértünk a part mellől, felkapaszkodtunk a Sánc-hegyre. Egy darabig a pár éve létrehozott Százlábú tanösvényen gyalogoltunk, megtekintettük a régészeti feltárást, a cserkész kálváriát, valamint az itt felállított Krisztus keresztet. Százhalombatta legszebb panorámája van a hegyről. Alattunk a Duna kanyarog, túloldalon a Ráckevei-sziget települései láthatók. Valamikor ezen a helyen, a kedvező adottságokat kihasználva kora bronzkori települést hoztak létre. Kb. Kr. előtt 1800 körül a települést sánccal, árokkal erősítették meg, földvárrá alakították át. A 300 m hosszú, 150 m széles, több 100 évig lakott településen az új házakat az előzőek romjaira építették. Így jött létre a 6 m vastagságú rétegsorból álló bronzkori telep.

Elhagytuk a hegyet, ettől kezdve már Érdi területen jártunk, a magasparton haladtunk tovább. Éritettük a Kakukk-hegyet, mely Natura 2000-es terület. Nem sokkal később elértük a Kálvária-hegyet, ahol megnéztük a Szenvedő Krisztus-kápolnát. Innen még egyszer ránéztünk a Dunai panorámára, majd leereszkedtünk Érd-Ófaluba. Igyekeznünk kellett, hogy még 12 óra elött elérjünk a piacig, különben lemaradunk a lángosról. Időben odaértünk, ahol hosszabb pihenőt tartottunk, mindenki elfogyaszthatta a lángosát. Némi felfrissülés után Érd-Ófalu utcáin folytattuk az utunkat, érintettük a Szent Sebestyén, Szent Rókus, Szent Rozália-kápolnát, majd a minarethez értünk. Magyarországon a török hódoltság idejéből öt minaret maradt fenn. Ezek Egerben, Pécsett, Érden, Szigetváron, és Esztergomban láthatóak. Csupán az egri és a pécsi az épen megmaradt minaret, az érdi minaretet azonban visszaépítették, a mecset mihrab fülkéjével együtt. A szigetvári és esztergomi minaretek csonka minaretek, az érdi minaret , vagy másképpen Hamza bég minaret a Magyarországon fennmaradt kisszámú törökkori minaretek egyike. Érd-Ófalu földszintes családi házakkal szegélyezett főutcájának térré kiszélesedő részén található. A feltehetően a XVII. században épült, majd a XIX. században elpusztult mecsethez tartozó, műemléki védettséget élvező imatorony. A hasonló magyarországi építményekhez képest zömökebb, alacsonyabb és dísztelenebb. Az 1960-as évek régészeti feltárásait követően 1970–1971-ben vasbetonból rekonstruálták a minaret körerkélyét, kasát és toronysüvegét. 2020-tól leromlott állapota miatt nem látogatható.

Itt Ófaluban megnéztük a nagy, 1838-as árvíznek állított emléktáblát. Tovább menve a Szent Mihály-kút kénes meleg vízét is megkóstolhattuk. A II. Lajos királyunk emlékművénél is megálltunk egy pillanatra. A mohácsi csatába tartó királyunk Ákosházi Sárkány Ambrus vendégeként 1526. július 24-én szállt meg Érden. Az 1926-ban felállított kőemlékmű felirata szerint a király július 20-án érkezett Érdre. Az itteni réven kelt át a Dunán, hogy a Csepel-szigeten búcsút vegyen feleségétől, Habsburg Máriától. Az emlékművet egy római korból származó oroszlán díszíti. Majd egy kis kapaszkodás következett a Római-úton, ahol a szépen felújított pincék között haladtunk a magaspartra. Érdre hagyományosan jellemző gazdasági ág volt a szőlőtermelés. Ez az 1870-es, 80-as évek filoxérajárványai következtében lehanyatlott, helyére az őszibarack-termesztés lépett. Innen már hazafelé haladtunk toronyirányt, pontosabban a Dunamenti Hőerőmű kéményei felé. A lovardánál el kezdett fogyni a csapat, az Óvárosból jövők nélkül folytattuk az utunkat. Páran átmentünk a Bara-patak feletti Római hídon. Hamarosan befejeződött a túránk, visszaérkeztünk a reggeli starthelyünkre.

Mindenesetre a mai túránk igazi tavaszi, napfényes időjárási viszonyok között tudtuk lebonyolítani. Mindenki végig gyalogolta a teljes távot, még azok is, akik korábban inkább a kisebb túrát szokták választani. Minden elismerésem Nekik! Nemcsak a kilométerrekke1, hanem élményekkel is gazdagabbak lettek. Remélhetőleg újat is tudtam Nekik mutatni és mondani. Legközelebb, március 19-én városismereti túrán lehet résztvenni. Budapesti kincsvadászat lesz, mini szobrokat fogunk keresni. Ez egy új próbálkozás lesz, ezzel is megpróbáljuk színesíteni a programjainkat.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Szabó Zsolt (SzZs) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

A túrát teljesítők névsora

Szabó Zsolt
túravezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu