Elmúlt a tél, talán igaz ez a megállapítás, de még kellemetlen idő bekövetkezhet. A december 8-i Mikulástúra után először jött össze a csapat. A téli pihenő után jól esett találkozni a turistatársakkal. A megszokott helyen, az Óvárosi Közösségi Házban rendeztük meg a szokásos évzárót-évnyitót. A 16 órára meghirdetett találkozó előtt egy órával, a korábban érkezők elkezdték előkészíteni a termet. Az üdítők, és a hozott sütemények kikerültek az asztalokra. A lipóti kenyerekből, a zsíros kenyerek elkészítése is megkezdődött. Többfajta zsírunk volt, a hagymából is kétfajta volt, sőt paprikával is felszerelkeztünk.

Folyamatosan érkeztek meg a szakosztály tagjai. Fél öt környékén a szakosztályvezető elkezdte a beszámolóját. Visszaemlékezett a 2019-es évi túrákra, megemlékezett a Jutalomtúráról, mely Szlovákiában, a Nyugati-Tátrában volt. Ismert helyre tértünk ide vissza, a chata Baranecbe, hiszen itt már háromszor is voltunk a korábbi években! Kiváló hely, kedvesek a vendéglátók! Félpanziós ellátásban volt részünk. Az időjárással szerencsénk volt, csak egy napon áztunk ronggyá a túrasorozat során. A tapasztalatok alapján sajnos be kell fejeznünk a magashegyi túrázást. Mind kevesebben bírjuk a magashegyi gyaloglást! Hat, nyolc emberért ezt nem szabad csinálni. Ezen okulva, idén nem fogjuk szakosztályi szervezésben a magasabb hegyeket felkeresni. Helyette, két ötnapos hazai túra került megtervezésre. A két ötnapos túra részletes kiírását szétküldtük a tagjainknak. A szakosztályvezető kéri a társakat, minél előbb jelentkezzenek, hogy véglegesíteni lehessen a szálláshelyet. A sürgetőbb, a május végére tervezett Bakony sorozat szálláshelyének, a Bakonybéli Odvaskő Panzió lefoglalása. Kéri a megjelenteket, hogy aki részt kíván venni az Öreg Bakony bakancsosa jelvényszerző túrasorozatban, most jelezze, mivel egyben megrendeljük az igazoló füzeteket a túra szervezőjétől. 1000.- Ft az ára, ez az összeg a jelvény árát is tartalmazza.

A szakosztályunk anyagi helyzete továbbra is kiegyensúlyozottnak nevezhető, de a rendelkezésre álló pénzünk csökkenni kezdett. Megemlítette, hogy a második félév során kisebb részvétel volt a szakosztályi túrákon. Ezáltal az egy főre eső busz költség megemelkedett. Sajnálatos módon, a busz bekerülése is emelkedett, idén még a tavalyi árnál is drágábban tudják biztosítani a buszokat. Egyelőre nem emeljük a hozzájárulás összegét a tagok felé. A túráinkon átlagosan 38 fő vett részt. 2019-ben a Balaton-felvidék került a központba. Szakosztályi szinten bejártuk a Balatoni Kék Túra útvonalát, kiegészítve a „Végig a kéken, a Balaton-felvidéken” OKT-s kiegészítéssel. Tagdíjainkat nem emeljük, maradunk a korábbi díjaknál. Az ez évi túraterv már elérhető a honlapunkon, de az évzáró-évnyitó meghívóval is szétküldtük a tagoknak. A márciusi Budai-hegység túrára, valamint a két ötnapos túrára is lehet jelentkezni.

Következett az egyéni teljesítmények értékelése. Az átlagos, főre vetített teljesítmények valamelyest nőttek az előző évhez viszonyítva. Az átlagos legyalogolt táv 125 km/fő, a megtett átlagos szint 3826 m/fő, a megszerzett minősítő pontok száma 291 pont/fő volt. A szakosztályi túrákon egyébként 121 fő vett részt, az érvényesített tagok száma 112 fő volt. A legtöbb távolságot megtett túratársunk eredménye a következő:

név táv (km) szint (m) Minősítő pontok
Muskovics András 469 15895 1213
Szabó Zsolt 449 14645 1123
Tímár Józsefné 428 14795 1129
Kérdy Zoltánné 411 13205 996
Gajdó Jánosné 385 10735 856
Lázár József 356 12355 906
Ferenczi Albertné 355 12940 964
Győri Endre 354 12165 911
Geréd Gyárfásné 348 10520 825
Eszenyei Annamária 342 11685 851
Vlukovszki Sándor 342 11525 858
Kutasi Zsuzsa 319 9495 718

A szakosztályvezető emléklappal és egy sport csoki szelettel gratulált a fenti eredmények elérőinek. 2020-ra is hasonló eredményeket kívánt a turistatársaknak.

Jó pár minősítés is született. Sajnos, sokan nem vezetik az egyéni túranaplókat, ennél sokkal többen kaphatnának valamilyen fokozatot. 2019-ben az alábbi társaink kaptak új jelvényt a teljesítményükért:

Kiváló
Kiváló
Érdemes
Érdemes
Sefcsik Gergelyné K-506/2019 Kovácsné Takács Mária É-1150/2019
Kalauz Imre É-1151/2019
dr. Muskovits József É-1161/2019
Tímár Józsefné É-1174/2019
Arany
Arany
Ezüst
Ezüst
Szabó Zsolt A-1/2019 Muskovics András É-1/2019
Bagotai Istvánné A-2/2019 Szabó Zsolt E-2/2019
Kotálik Sándorné A-3/2019 Sefcsik Gergelyné E-3/2019
Szilágyi Bea A-4/2019 Kovács Viktor E-4/2019
Muskovics András A-5/2019 Huszta Dóra E-5/2019
Keresztényi Istvánné E-6/2019
Keresztényi Istvánné E-7/2019
dr. Muskovits József E-8/2019
Bronz
Bronz
Muskovics András B-1/2019
Sefcsik Gergelyné B-2/2019
Olár Zsuzsanna B-3/2019
Kraller Jenőné B-4/2019
Kovács Viktor B-5/2019
Huszta Dóra B-6/2019
Nagy Gyula B-7/2019
dr. Muskovits József B-8/2019
Mohos Gáborné B-9/2019
Zelenák Erzsébet B-10/2019

Egyébként a 2005-2020 közötti időszakban, a szakosztály 109 tagja szerzett valamilyen természetbarát minősítési fokozatot! Szépen gyűlnek a jelvényszerző túrák során megszerzett jelvények is. A tavalyi évben, a Balatoni Kék Túra és a „Végig a kéken, a Balaton-felvidéken” útvonalát 22-en, illetve 13-an jártuk végig. Az alábbiak szerint teljesítettek a túratársak jelvényszerző mozgalmakban. A hátsó falra felkerültek ezek a táblázatok:

OKT
Országos Kék Túra
# név Megszerzés dátuma Jelvény sorszáma
1. dr. Muskovits József 1983.11.07. 2266
2. Muskovics András 1984.09.13. 2325
3. Gyenes István 1986.02.06. 2546
4. Petró Magdolna 2009.10.10. 4527
5. Urbán István 2009.10.10. 4559
6. Urbán Zsuzsa 2009.10.10. 4560
7. Urbán László 2009.10.10. 4561
8. Urbánné Birkás Márta 2009.10.10. 4562
9. Muskovics András 2017.09.25. 6007
10. dr. Gombás Vilmos 2017.09.25. 6008
11. Tímár Józsefné 2018.07.02. 6185
12. Kovácsné Takács Mária 2019.07.08. 6543
13. Kovács István (Kovi) 2019.07.08. 6544
14. Gajdó Jánosné 2019.12.30.
15. Szabó Zsolt 2019.12.30.

Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát teljesítők névsora:

PMP
Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra
# név Megszerzés dátuma Jelvény sorszáma
1. Petró Magdolna 2014.01.17. 920
2. Muskovics András 2017.09.18. 1307
3. Sefcsik Gergelyné 2017.09.18. 1308
4. Ferenczi Albertné 2017.09.18. 1309
5. Gyenes István 2017.09.18. 1310
6. Geréd Gyárfásné 2018.06.18. 1432
7. Tímár Józsefné 2018.11.12. 1512
8. Muskovics András 2018.11.12. 1513

Az Alföldi Kék túrát teljesítők névsora:

AK
Alföldi Kék túra
# név Megszerzés dátuma Jelvény sorszáma
1. Kapuvári Mihály 2016.01.19. 549
2. Petró Magdolna 2016.01.19. 550
3. Papp Tibor 2017.09.18. 664
4. Gyenes István 2017.09.18. 665

A Közép-Dunántúli Piros útvonalát teljesítők névsora:

KDP
Közép-Dunántúli Piros
# név Megszerzés dátuma Jelvény sorszáma
1. Bagotai Istvánné 2018.10.18. 382/2018
2. dr. Gombás Vilmos 2018.10.18. 383/2018
3. dr. Muskovits József 2018.10.18. 384/2018
4. Ferenczi Albertné 2018.10.18. 385/2018
5. Gajdó Jánosné 2018.10.18. 386/2018
6. Geréd Gyárfásné 2018.10.18. 387/2018
7. Győri Endre 2018.10.18. 388/2018
8. Győri Endréné 2018.10.18. 389/2018
9. Kérdy Zoltánné 2018.10.18. 390/2018
10. Kovácsné Takács Mária 2018.10.18. 391/2018
11. Kutasi Zsuzsanna 2018.10.18. 392/2018
12. Muskovics András 2018.10.18. 393/2018
13. Nagy Gyula József 2018.10.18. 394/2018
14. Sefcsik Gergelyné 2018.10.18. 395/2018
15. Szabó Zsolt 2018.10.18. 396/2018
16. Tímár Józsefné 2018.10.18. 397/2018
17. Vlukovszki Sándor 2018.10.18. 398/2018
18. dr. Muskovits József 2018.11.29. 430/2018
19. Gyenes István 2018.11.29. 431/2018

A Pest Megyei Piros útvonalát teljesítők névsora:

PMP
Pest Megyei Piros
# név Megszerzés dátuma
1. Kovács István 2012.11.08.
2. Gyenes István 2013.01.24.
3. Gajdó Jánosné 2013.06.27.
4. Gajdó Judit Petra 2013.06.27.
5. Muskovics András 2015.06.10.
6. Győri Endre 2015.06.18.
7. Szabó Zsolt 2016.06.10.
8. dr. Gombás Vilmos 2018.10.04.

Vértesi Tájjáró Jelvényszerző túramozgalmat teljesítők névsora:

VT
Vértesi Tájjáró Jelvényszerző túramozgalom
# név Megszerzés dátuma
1. Muskovics András 2018.11.25.
2. Tímár Józsefné 2018.11.25.

A Balaton-felvidéki Kék-túra útvonalát teljesítők névsora:

BKT
A Balaton-felvidéki Kék-túra
# név Megszerzés dátuma Jelvény sorszáma
1. Muskovics András 2019.07.03. 944
2. Győri Endre 2019.07.03. 945
3. Győri Endréné 2019.07.03. 946
4. Szabó Zsolt 2019.07.03. 947
5. Tímár Józsefné 2019.07.03. 948
6. dr. Muskovits József 2019.07.03. 949
7. Gyenes István 2019.07.03. 950
8. Gyenesné Kajtor Éva 2019.07.03. 951
9. Kérdy Zoltánné 2019.07.03. 952
10. Eszenyei Anna Mária 2019.07.03. 953
11. Bagotai Istvánné 2019.07.03. 954
12. Kotálik Sándorné 2019.07.03. 955
13. Gajdó Jánosné 2019.07.03. 956
14. Nagy Gyula József 2019.07.03. 957
15. Kutasi Zsuzsanna 2019.07.03. 958
16. Olár Zsuzsi 2019.07.03. 959
17. Kartaly-Fodor Zsuzsa 2019.07.03. 960
18. Szabó Csilla 2019.07.03. 961
19. Sefcsik Gergelyné 2019.11.15. 1022
20. Vlukovszki Sándor 2019.11.15. 1023
21. Kovács Viktor 2019.11.15. 1024
22. Huszta Dóra 2019.11.15. 1025

„VÉGIG A KÉKEN, A BALATON-FELVIDÉKEN” túra útvonalát teljesítők névsora:

BKT+
„VÉGIG A KÉKEN, A BALATON-FELVIDÉKEN”
# név Megszerzés dátuma Jelvény sorszáma
1. Muskovics András 2019.11.18. 23
2. Tímár Józsefné 2019.11.18. 24
3. Szabó Csilla 2019.11.18. 25
4. dr. Muskovits József 2019.11.18. 26
5. Győri Endre 2019.11.18. 27
6. Gyenes István 2019.11.18. 28
7. Kutasi Zsuzsanna 2019.11.18. 29
8. Kérdy Zoltánné 2019.11.18. 30
9. Vlukovszki Sándor 2019.11.18. 31
10. Sefcsik Gergelyné 2019.11.18. 32
11. Gajdó Jánosné 2019.11.18. 33
12. Szabó Zsolt 2019.11.18. 34
13. Győri Endréné 2019.11.18. 35

Az idei évben az Öreg-Bakony alaposabb megismerése a cél. Az ötnapos Bakonybél környéki túrák során a résztvevők eljutnak a Zirci Arborétumba, a Kőris-hegyre, Szépalmapusztára, a környék 5 barlangjához, 4 forrásához, valamint több kilátópontjához. Ehhez ad segítséget az Ösvénytaposók Baráti Társaság által kiadott igazolófüzet. A találkozó előtt elkészített zsíros kenyerek, az asztalokra elhelyezett sütemények, italok lassan elfogytak. A tagdíjak rendezésére is sor került. A beszámoló közben, a háttérben képek kivetítése volt a Nyugati-Tátra tavaly megjárt útvonalairól. Hét óra körül összepakoltunk, eltakarítottuk magunk után. A túrák márciusban kezdődnek, bemelegítésképpen a Budai-hegységet keressük fel.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek felvételeiből kerültek kiválasztásra)

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu