MOL Nyrt. Dunai Finomító Természetbarát Szakosztály honlapja

2018 május 26, Vértesi piros befejezése - Vértes

A korábbiakhoz képest csökkent a jelentkezők száma a vértesi Közép-Dunántúli Piros útvonal befejezésére kiírt túrára. Közelednek a nyári üdülések, az egyéb családi programok. 36-an jöttünk össze, nyolcan vonták vissza a jelentkezésüket. A meteorológusok meleg, napos időt ígértek a mai napra. Hat órakor indultunk Százhalombattáról, majd Érd és Tárnok következett. Oroszlányba buszoztunk, ahol először a pecsételést intéztük el, bár a többség ezt a pecsétet az előző túra során már beszerezte. A túra Oroszlány határában kezdődött el. Ebből a két túra lehetőségből lehetett választani:

Útvonal: Oroszlány vá. (180m, ) - Pusztavám (270m, ) – Mór (184m, )
Túratáv: 20km
Emelkedő: 280m
Minősítő pontszám: 30+5,6=36 pont

Alternatív útvonal: Pusztavám (270m, PT, ) – Mór (184m, )
Túratáv: 11km
Emelkedő: 180m
Minősítő pontszám: 16,5+3,6=20 pont

A rövidtúrások átbuszoztak Pusztavámra, Ők onnan kezdték meg a mai gyaloglást előttünk a KDP útvonalán. Harmincan 8 órakor a hétvégi házak között, az aszfaltúton kezdtük meg a túrát. Majdnem egy órát gyalogoltunk, mikor egy erdészháznál elértünk egy tavacskát, mely békanevelő gyanánt működik. Majd 4 km út volt mögöttünk, a következő pecsételési hely, a Pusztavámi Ipartelepek 10 km távolságra volt innen. Kilenc óra tájban elértük a volt Dobai külfejtés helyszínét. Egy szép tó emlékeztetett a régi szénbányászásra. Elnézelődtünk, egy halászó sas repülését és halászatát figyelhettük meg. Kellemes erdészeti földúton gyalogoltunk tovább. Kiértünk egy erdészeti aszfaltútra, szép bükkösök között kanyarogtunk. Elhaladtunk a Szakadék-cser mellett, majd a Tekert-Iharfa-tisztásnál haladtunk tovább. Találtunk piruló galócát ezen a szakaszon, majd egy majdnem virágzó turbánliliomot. 1020-kor, egy kidőlt fatörzsön 3 napozó zöldgyíkot fényképezhettünk. Egy hatalmas fenyőfarakásnál fenyőcincér fényképezésével töltöttünk el pár percet. 1050-kor egy ismeretlen magyar honvéd sírja mellett mentünk el. 1100 órakor tartottuk meg a hosszabb pihenőnket, egy tó partján, mely külszíni szénbányászás miatt keletkezett.

Mintegy félórát töltöttünk el a parton napsütésben, ezalatt az ebédünket is elfogyasztottuk. A tó vize igen sötét, vélhetően mély lehet a víz. Halak is vannak benne, egy 3-4 kg-os amurt láttunk úszni közvetlenül a vízfelszín alatt. Pedig stégnek, horgászhelynek nyoma sincs a parton. Egy magán trambulint épített valaki a tó túlsó oldalán. A pihenő után a Pusztavámi Ipartelepek felé vettük az irányt. A társaság nagy része elvétette az utat, nagy kerülővel keveredtek el a bélyegzőhelyre. Az is igaz, hogy semmi sem jelzi a Közép Dunántúli Piros útvonal pecsételő helyét, mely a Budalakk üzem portáján található. Januárban, egy maszek túra alkalmával mi sem találtuk meg a portát! Az Ipartelep eléggé elhagyatott, a portásra is nehezen leltünk rá. A bélyegzés után visszamentünk a piros jelzésre, majd a Bika-völgy felé vettük az irányt. Elhaladtunk a Lipa-kúti erdészház mellett, ahol csoportkép készült a társaságról. Az erdőben először nehezen haladtunk felfelé a letört, levágott ágak miatt. Később már jó minőségű lett az ösvényünk. Amint elértük a tetőt, rögtön lefelé indultunk a Meszes-völgyben, Mór felé. 1350-kor értük el a kisváros szélső házait. Még másfél kilométert gyalogoltunk, aztán beértünk a központba. Itt található a Lamberg és a Láncos kastély, a kapucinus és a Szent Kereszt templom.

A későbarokk Lamberg kastélyt Lamberg Ferenc Antal gróf építtette a család nyári rezidenciájául, Fellner Jakab tervei alapján. Az építkezés 1766-ban fejeződött be. 1803-ban a kastély körüli kertet angolparkká alakították át. 1810-ben földrengés rongálta meg az épületet, a kastély két oldalszárnyát újjá kellett építeni. A főépületet és a melléképületeket egy-egy íves, zárt folyosóval kötötték össze, így zárt udvar alakult ki. A kastély eredetileg igen gazdag falfestéssel volt díszítve, a feltárt töredékek jó kvalitású, későrokokó festő munkásságáról tanúskodnak. Jelenleg a kastélyban könyvtár és Művelődési Központ működik. A Láncos kastélyt a Luzsénszky család építette az 1790-es évek elején. Nevét az előtte húzódó lánckerítésről kapta. Kivitele egyemeletes, egytraktusos, 16 tengelyes, sátortetős épület. Az épület két végén U alakban hátranyúló rövid szárny helyezkedik el, a belső oldalon hengeres lépcsőtornyokkal. A hátsó homlokzat teljes hosszában a földszinten és az emeleten árkádos folyosó. Az épületben működik Mór Város Polgármesteri Hivatala. A város központja, fő tere a Kapucinus tér. A keleti oldalának magaslatán, rendházzal egybeépítve látható a dekoratív római katolikus templom. Homlokzatából félig kilépő gúlasisakos torony, mellette jobbról Szent Günther remete, balról Assisi Szent Ferenc fülkében álló szobrával, a szobrok lábazatán kettős családi címer látható. A templom kétszakaszos hajója tükör- és dongaboltozatos. A hajó alatt kripta van melyet 1807-ig használtak. A tér másik oldalán a Szent Kereszt templom kétfelől meredek, részben támfallal erősített magaslaton helyezkedik el. Épült 1887-88-ban, az ún. Magyar templom helyén, felhasználva annak nyugati tornyát. Az eredeti templom első említése 1484-ból való. A török korban református-templom, 1696-ban Hochburg János visszaadja a katolikusoknak. 1892-ben szentelték fel a ma látható templomot. Háromhajós, neogótikus, keletelt templom, az első emeleti középkori gúlasisakos toronnyal.

Számos köztéri szoborral is büszkélkedhet Mór városa, többek között a Nepomuki Szent János, Szent Flórián, Sárkányölő Szent György, az I. világháborús emlékmű, Boldog Gizella, Szent István, Wekerle Sándor szobrait láthatjuk a Kapucinus téren és környékén. Mivel a túrát korán befejeztük, maradt idő a nevezetességek megtekintésére, cukrászda felkeresésére. A bélyegzésért is kis kitérőt kellett megtennünk. Az itteni KDP-s bélyegző a Móri Bormúzeumnál található. A borkóstolást így nem úszhattuk meg. 1515-kor indultunk hazafelé. Mindenki korán hazaérkezett. Legközelebb, június másodikán Szabó Zsolti vezetésével kerékpáros túra lesz a Balaton körül. Gyalogolni legközelebb június 9-én fogunk a Börzsönyben, egyúttal megkoszorúzzuk Georgiades Gábor kopjafáját a Pest megyei turistákkal közösen Királyházán.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Muskovics András (MA) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

A túrát teljesítők névsora

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2018 természetbarátok.hu