2018 március 3, Tavasz kezdet - Gerecse

A szombati - idei második - túránkkal megkezdtük a Közép-Dunántúli Piros útvonal módszeres bejárását. Ezt az útvonalat Fejér, Komárom-Esztergom és a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség hozta létre. Ma is közösen felügyelik a 296 km hosszúságú turistautat. A túra bejárásával megismerhetjük a Közép-Dunántúli régiót, a Bakony, Vértes, Gerecse kevésbé ismert tájait. A megelőző hét a tél leghidegebb hete volt, enyhülés csak a túra napján kezdődött el. Hó is esett bőven, hiszen a magasabb hegyekben több mint félméteresre hízott a hótakaró. Gerecse nem szerepelt az időjósok beszámolójában, bíztunk benne, hogy errefelé kisebb lesz a hó mennyisége. Péntek éjszaka is szállingózott még egy keveset. Az influenzajárvány sem veszített az erejéből. Mindezeknek köszönhetően rekord mennyiségű volt a túra lemondása, 14-en visszakoztak! Ilyen előzmények után még így is 33-an jöttünk össze az autóbuszon. A busz most hat órakor indult el Százhalombattáról, az Ebatta Kultúrkocsma elől. Érd, Tárnok után, Zsámbék felé jutottunk el a túra kiindulási pontjára. A részletes túrakiírásunk 2 változatot tartalmazott, az alábbiak szerint:

Útvonal: Piszke vmh. (113m, ) – Pusztamarót (345m, ) – Vízválasztó (395m, ) – Héreg (195m, ) – Tarján (195m, )
Túratáv: 22km
Emelkedő: 530m
Minősítő pontszám: 33+10,6=44 pont

Alternatív útvonal: Héreg (195m, ) – Bánya-hegy (440m, ) – Pörös-hegy (364m, ) – Vértestolna (295m, ) – Tamás-kő (260m, , ) – Tarján (195m, )
Túratáv: 14km
Emelkedő: 300m
Minősítő pontszám: 21+6=27 pont

A Piszkei vasúti megállóhoz nem jutottunk el a buszunkkal, nagyon keskenynek tűnt az odavezető út. Emiatt visszafordultunk és a Gerenday Arborétum közelében álltunk meg. 24-en választották a hosszútúrát, Ők itt szálltak le az autóbuszból. A 9 fő rövidtúrásunk átbuszozott Héregre, Ők innen kezdtek el gyalogolni. Az első KDP-s bélyegzőnket itt kellett beszereznünk. A leírások szerint a Gerenday Arborétum bejáratánál levő KDP-s tájékoztató táblán kellett volna lennie, Rákóczi és a Jókai utca sarkán. Mint kiderült, a Jókai utca megnevezés hibás. Ilyen utca egyáltalán nincs Lábatlanban. Helyesen József Attila az utca neve. A pecsétet tartalmazó doboz a Holcim Emlékházban van, mely 10 órától van kinyitva. A sokadik megszólított helybéli után összeakadtunk egy hölggyel, aki a szomszédos Gerenday Közösségi Házban dolgozik. Ő hozzáfért a Holcim Emlékház kulcsához. Látva a népes turistacsapatunkat, kinyitotta az Emlékházat, és a havas bakancsaink ellenére szívesen invitált az épületbe, ahol elvégeztük a bélyegzést. Ez a macerás kezdés háromnegyed óránkba került! Végül 9 óra előtt pár perccel elkezdtünk gyalogolni a piroson.

Hamar magunk mögött hagytuk a Holcim Emlékházat, a Városházát. Egy lőszmélyúton haladtunk felfelé, az itteni szőlőhegy felé. Visszatekintve a Duna szalagja látszott homályosan alattunk. Minél feljebb jutottunk, annál nagyobb volt a hó. Kisebb vízszintes szakasz után ismét egy lőszmélyút következett. 950-kor kiértünk a mélyútból, erdei szakasz következett. Itt már 30 cm-es volt a hó, szerencsénkre egy terepjárós autó két sávban összenyomta a havat. Így is nehéz volt haladni, a hideg következtében porhó volt, mely kicsúszott a bakancsunk alól! A nap időközben kisütött, pazar volt a télies erdő látványa, errefelé már senki nem haladt el előttünk, magunknak tapostuk ki az utat. 1135-kor értük el azt a kereszteződést, ahol a piros jelzésünk összefut a Péliföldszentkereszt felől jövő Országos Kék jelzéssel. Rövidesen feltűnt a Nagy-Gerecse tömbje. Párás volt a levegő, de még így is láttuk, hogy a tetején milyen fehér az erdő a zúzmarától és a hótól. Közel jártunk már Pusztamaróthoz, ahová 1145-kor értünk be. Itt rövid pihenőt tartottunk. Van aki megebédelt, persze csak állva, hűvös volt még mindig, a szellő is fújdogált.

Pusztamarót elnéptelenedett település a Gerecsében. Nevezetes csata volt itt 1526-ban. A mohácsi csatavesztés és Buda bevétele után a megmaradt magyar fősereg és az ország déli részéből menekülők a hadászatilag megfelelőnek tűnő völgyben szekérvárakkal elsáncolták magukat. A török sereg, miután felfedezte a menekülők táborát, a Budáról hozatott ágyúk segítségével ostrom alá vette, majd háromnapi öldöklő küzdelem után megtörte a magyarok ellenállását. Egyes források az áldozatok számát 20-25 ezer főre becsülik! Itt játszódik Dobozi Mihály és feleségének, Farmos Ilonának szomorú története, az alábbiak szerint:

"Emlegetik Dobozi Mihály kiváló vitézségét és híres tettét. Amikor ugyanis a maga mögé ültetett és őt szorosan átölelő feleségét, a ló gyorsaságában bízva, biztos helyre akarta vinni, de mégsem tudott elmenekülni, miután feleségét előbb leszúrta, hogy az ellenség kezére ne kerüljön, ő a sűrű ellenség közé vágtatott, s őt is ugyanúgy lemészárolták...."

(Részlet Istvánffy Miklós nádori helytartó "A magyarok története" című munkájából)

1945 után a sváb anyanyelvű lakosság kitelepítésre került. Helyükre bányászokat telepítettek be, kik lassanként elhagyták otthonaikat, beköltöztek a közeli Tatabánya vagy Oroszlány lakótelepeinek egyikébe. A falu az 1970-es években néptelenedett el végleg, emlékét temetője őrzi. A temető mellett megtaláltuk az OKT bélyegzőjét, itt ezzel kell pecsételni a KDP-s füzetbe. A második bélyegző is megvan, a Sólyomszem Büfé falára helyezték fel.

1220-kor az utolsó ember is tovább indult. Még hátra volt a második szakasz. Együtt haladtunk a Vízválasztóig az OKT jelzéssel. Itt mi balra kanyarodtunk a piroson. A Gerecse aljában, a Kajmát-tetőn vezetett az út 1¼ órán keresztül többnyire déli irányban, míg el nem értük a Király-kúti rétet. Nem unatkoztunk közben, az erdei részek irtásokkal váltogatták egymást. A farakásokat is belepte a hó. Nem nagyon jártak előttünk, a napfényben csillogott a hó. Jobb kézre sokszor láthattuk a Nagy-Gerecse fehér tetejét, az adótoronnyal. A Király-kúti rétet 1335-kor érte el az utolsó emberünk. A réten gyerekek szánkóztak, örültek a megkésett télnek. 1350-kor Héreg szélső házainál voltunk. Páran letértek a Fő utcáról, útba ejtették a Diófa Sörözőt. Itt szerezték be a Héregi pecsétet. Nekik volt szerencséjük! A falu Fő utcájának kiszélesedésénél látható a település római katolikus egyhajós temploma. Korábbi templom felhasználásával építtette gróf Esterházy Imre esztergomi érsek 1737-ben. 1825-ben Rudnay Sándor érsek bővíttette Packh János tervei alapján. Ekkor épült a szentély, a sekrestye és a torony. Rudnay Sándor érsek faragott címere látható a bejárat felett. A templom előtt látható a II. vh-ús emlékmű. Rövid szemlélődés után a többség elgyalogolt a falu túlsó végére. A leírás szerint, a református templom utáni Y kanyarban elhelyezett KDP-s táblánál kellett volna lennie a bélyegzőnek! Ezt viszont ellopták, amint negyed órai téblábolás után elmondta egy helyi ember! Nem volt mit tennünk, készítettünk pár igazoló fényképet és megkértük a Diófa Sörözőben maradt társainkat, hozzanak több pecsétet utánunk.

Héreget 1415-kor aszfaltúton hagytuk el. Kb. 400 méter után jobbra kanyarodtunk egy Krisztus keresztnél, mezőgazdasági földútra. Sajnos időközben olvadni kezdett a talaj, a hó, az út nagyon csúszóssá vált. Errefelé már alig volt nyoma a hónak. Ez nem hiányzott a túra végére! Hiába láttuk Héreg széléről a végállomást, az aszfaltút helyett egy nagy kerülővel közelítettünk Tarjánhoz. A falu központjába, a római katolikus templomhoz 1535-kor érkeztünk meg. Az itteni KDP-s pecsét a közeli Fekete Kő vendéglő falán található a szokásos fém dobozban. A Vendéglő egyébként zárva volt. Bepecsételtünk a füzetünkbe, majd összegyűjtöttük a társainkat. Meglepetésünkre a rövid túrásaink nagyobb része utánunk érkezett meg a buszhoz. Összegezve a mai túránkat, az utolsó pár kilométertől eltekintve igen szép téli körülmények között, kedvező időjárási viszonyok közepette gyalogolhattunk a mai napon. Három hét múlva folytatjuk a Közép-Dunántúli Piros útvonal bejárását a Gerecse hegységben, remélhetőleg már tavaszias időjárás lesz. Tarjánból fogunk elgyalogolni Óbarokig.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek dr. Gombás Vilmos (GV), József László (JL), Muskovics András (MA), Szabó Zsolt (SzZs) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

A túrát teljesítők névsora

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2018 természetbarátok.hu