1979. augusztus 10-20, jutalomtúra - Bulgária


A Szakosztály ötödik jutalomtúrája Bulgáriába vezetett. Rekonstruálva a túrát, megállapítható, hogy szokásosan feszesre sikeredett, hiszen odafelé Algyőn volt az első szálláshely, majd a Vidini kempingben sátraztak másnap a résztvevők. Ezen kívül még a Vranai illetve az Újvidéki kempingben volt sátor felállítás és bontás. Ha jobban belegondolunk, a Jutalomtúra jobbára buszozásból és sátrak felállításáról szólt. Persze ez túlzás! Kajtor Éva jóvoltából rövid jegyzet maradt fenn az első Bulgáriai jutalomtúráról. Előkerült az 1979 évi túra- és versenynapló is. Ebből megtudható, hogy 41 fő vett részt a Jutalomtúrán, a túrák a Vitosa-hegységben, a Rilában és a Pirinben voltak. 96km került elszámolásra a 6 túranapra.

Augusztus 10-én délután 16 órakor indultak el a Dunai Kőolajipari Vállalattól. Algyőn volt az első szálláshely, feltehetően az OKGT egyik vállalati munkás szállójában. Másnap átkeltek a határon Röszkénél. Csak két órát kellett várakozniuk! A Duna mentén haladtak Bulgária felé. Galambóc váránál pihenőt tartottak, megtekintették a nevezetes középkori végvár romjait. A Kazán-szoroson át jutottak el Bulgáriába, a Vidini kempingben volt az első táborozó helyük. Általában 5 órakor volt az ébresztés. Magyarokkal is találkoztak ezen a napon. Kellemetlen hűvös, esős idő volt, este a tábortűznél melegedtek. 13-án a Szófia közelében emelkedő Vitosára (Fekete-csúcs, 2290m) vezetett a túra. Felfelé menet ismét esőben kellett gyalogolniuk. Lefele természetesen csúszott az ösvény, nadrágfék segítségével értek le a kőfolyásokon. Este bográcsozás volt.

14-én a Rilát (Lovna, 1600m) keresték fel. Ismét esős napot fogtak ki. Négy órát tartózkodtak a buszban! 15-én ismét a Rilában túráztak, a Balkán-félsziget legmagasabb csúcsára, a Muszalára (2925m) mentek fel. Defekt is jutott erre a napra, ennek következtében jó későn értek vissza a kempingbe. 16-án kempinget váltottak, a Pirin közelébe költözködtek át. Ma is volt eső, lassan hozzászokott a társaság, hogy minden nap elázik. A Rilai kolostort látogatták meg, majd Blagoevgradban bevásároltak, pótolták az elfogyott élelmiszereket. Hideg éjszaka után, 15-én került sor a Pirin legmagasabb csúcsának, a Vihrennek (2914m) megmászására. A csúcsfotón látszik, hogy ezen a napon sem volt gatyarohasztó hőség. 16-án átköltöztek Vranába, természetesen esőben. Ezt a napot Szófia megismerésére használták fel.

19-én hazaindultak. Szófia, Dimitrovgrád, Niš, Belgrád érintésével jutottak el Újvidékre, melynek kempingjében töltötték el az éjszakát. Kétórai városnézésre Belgrádban megálltak, jobbára csak a várat lehet bejárni ennyi idő alatt. 20-án kivételesen 1/27-kor volt az ébresztő. Rövid városnézés és bevásárlás után elindultak hazafelé. Szerencsésen megérkeztek, sem eső, sem defekt nem volt ezen a napon. Összességében elmondható, hogy nem voltak szerencsések, sokat esett az eső, sokszor kellett sátrat bontani, felállítani.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Buzánszky Éva (BÉ), Fülöp József (FJ), Kajtor Éva (KÉ), Szabó István (SzI), Zelenák Erzsébet (ZE) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu