2022 július 31-07, Bakony környéki kerekezés - Balaton-felvidék

-Beszámoló-


2022 augusztus 7. vasárnap, Balatonfűzfő-Balatonfőkajár

A tegnapi napon tulajdonképpen befejeződött a kerékpáros túrasorozatunk, társasság nagy része már a szombati napon hazautazott, csak páran, a "kemény mag" maradt itt vasárnapra. A szállásunkat 11 óráig kellett elhagynunk. Ilyenkor kicsit körbe szoktuk járni azt a várost, mely egy hétig az otthonunk volt, pótolni szoktuk az elmaradt múzeum látogatásokat, a város látnivalóit is jobbára ilyenkor kerestük fel. Ez alakalommal másképp alakult a helyzet, mivel az étkezésünk a város központjában volt, igy majd minden este a városban sétálhattunk. Veszprémben is vannak Kolodko Mihály gerillaszobrász miniszobrai, ezeket felkerestük. A vár és környéke lényegében zárva van, a jövőre tervezett Európa Kulturális Fővárosa program miatti felújítások végett. Mindenhol állványok, daruk vannak a várban és a környékén. Mivel a múzeumok is többségében nem látogathatóak, így kitaláltuk, hogy a városi programok helyett inkább hazafelé több helyen megállunk, érintünk pár olyan helyet, mely be volt tervezve, csak a rövidítések miatt, a túra során kimaradtak.

Veszprémet 10 óra körül hagytuk el. Az első megállóhelyünk Balatonfűzfő Mámai templomromja volt. Többször is elbicikliztük mellette, de az idő szűkére való tekintettel egyszer sem álltunk meg. Máma falu feltehetően már a honfoglalás idején is létezett. A tatárjárás idején, 1242-ben ezt a települést is feldúlták, a temploma is elpusztult. A mai romtemplom keletkezési idejét a régészek a XIII. századra teszik. 1296-ban már állt Máma Szent László tiszteletére emelt, kelet-nyugat tájolású, négyzet alapú, egyhajós, egyenes szentélyzáródású temploma. A Balaton-felvidékre jellemző, kis, falusi középkori templom típus. A romok látványosak, a főfalak és a szentély egészen jól túlélte az elmúlt viharos évszázadokat.

A következő megállót Balatonfőkajárra terveztük, hogy meglátogassuk az itteni magán Retro Múzeumot. Nemsokkal azután, hogy elhagytuk a Mámai templomromot, azt vettük észre, hogy meglepően megnőtt a sokaság, az út mellett egyre több régi veterán jármú gyűlt össze. A Sirály sétányon sorakoztak a járművek, belecsöppentünk a most rendezett, 2022 évi Veterán Jármű Kiállításra, Találkozóra. Ha már így történt, természetesen megálltunk, hogy körbe nézzünk. Volt csemege bőven, kezdve a régi motoroktól, személygépkocsiktól, teherautókból, buszokból, de régi mezőgazdasági gépeket és működő masinákat is fel lehetett fedezni a gépek között. Fantasztikus volt a kavalkád! Nem csoda, hogy közel két órát töltöttünk el a nézelődéssel. De tovább kellett mennünk, ma még a Retró Múzeumot is megszerettük volna nézni.

A következő megálló a Bala-Toni Retro Múzeum volt Balatonfőkajáron. Tegnap kellett volna tulajdonképpen errefelé kerekeznünk, de a túra rövidítése miatt kimaradt. Részemről nagyon sajnáltam volna, ha nem jutunk el ide. Hazafelé menet pótoltuk az elmaradást. Maga a múzeum egy régi kocsma épületből lett kialakítva, magán gyűjteményként működik. Már az ajtón való belépéskor feltűnt az itt felhalmozott tárgyak sokasága, pillanatok alatt olyan tárgyakon akadt meg az ember szeme, amihez emlékei füzödnek, régi tévék, bakelit lemezek, konyhai ezközök és még nagyon sok tárgy ezen felül. A hajdani jegyváltás is emlékéket idéz fel, a buszjegyet, villamosjegyet lyukasztóban kellett érvényesíteni. Tovább haladva csak forgattuk a fejünket, az egyik szobában régi TV reklámok mentek, fényképezőgépek társaságában, majd egy újabb szobában játékok sorakoztak, a kerékpárok mellett. Az udvaron újabb látnivalók voltak elhelyezve, régi járművek, és egy lakókocsi. Annyi minden van itt, hogy sokkal több időt is eltölthettünk volna, de sajna haza is kellett érnünk a mai napon.

Ezzel a nappal végleg befejeződött, lezárásra került a nagy nyári kerékpáros programunk. Hogy jövőre folytatjuk-e a nyári egyhetes kerékpáros programunkat, az majd kiderül. Remélhetőleg igen! Leközelebbi kerékpáros túra szeptember 10-én lesz, amikor az Olár Péter emléktúrára kerül sor az Etyeki-dombságban. Előtte pedig szeptember 2-án szakosztályi találkozóra kerül sor Százhalombattán, a Régészeti Parkban.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Szabó Zsolt (SzZs) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

Szabó Zsolt
túravezető



© 2006-2024 természetbarátok.hu