2018 április 14, Kerékpártúra - Csepel-sziget

Megjött a tavasz, sőt majdnem a nyár is beköszöntött. Néhány héttel ezelőtt még hó volt, hideg volt az idő, most pedig visszavonhatatlanul megjött a jó idő. Minden egyszerre virágzik, mintha a természet is beszeretné hozni az elhúzódott tél minden lemaradását. Régen volt ennyire kellemes idő a kerekezéshez, mint most. A jelentkezéseken is látszott az időjárás kedvezőre fordulása. Míg a múlt héten még csak ketten voltunk, a héten felpörögtek az eseményék és nemsokára 15 volt a jelentkezők száma. Maradt a korábbi években megszokott évkezdő program, mely az alábbi volt:

Útvonal: Százhalombatta - Tököl - Szigetújfalu - Majosháza - Ráckeve - Szigetszentmárton - Szigetcsép - Szigetmajor - Tököl - Százhalombatta
Túratáv: 53 km (ebből 15 km földút)
Emelkedő: 115m
Minősítő pontszám: 15+19+2,3=36 pont

Az indulás reggel 8 órára volt megbeszélve az Ebatta elé. Többen említették, hogy az Óvárosi komphoz mennek le. A biztonság kedvéért elmentem az Ebattához, de rajtam kívül nem jött ide senki. Kis várakozás után én is elindultam a komphoz. Páran már várakoztak, lassan gyűlt a csapat. Közben, amíg nőtt a létszám, a kompossal elintéztem, hogy kedvezményt kapjunk. 50%-ot sikerült kapnunk! 15-en jöttünk össze a komp indulásáig. Ekkora kerékpáros csapatot még könnyen át lehet látni és egyben tartani.

A komppal áthajóztunk Tökölre, ami nem is volt olyan egyszerű, mert a maximális 6 gépkocsiból 5 volt a kompon, így a maradék 1 kocsi helyére voltunk kénytelenek a kerékpárokkal bezsúfolódni. Tökölt elérve a parton rendeztük sorainkat. A település római katolikus templománál megálltunk egy rövid időre, majd a főúton Szigetújfalu felé vettük az irányt. Elhaladunk a Büntetés Végrehajtási Intézet mellett, majd az Anna-kápolnánál felmentünk a gátra. Az út hosszan vezet a gáton. Az átlagosnál több volt a személygépkocsi, de ez nem okozott különösebb problémát. Szigetújfalut elérve, a központba megálltunk egy kis pihenőre, majd folytattuk az utunkat Ráckeve felé. Az utolsó néhány kilométerem már elég rossz állapotú volt az út, így kénytelenek voltunk kicsit rázósabb körülmények között beérni Ráckevére.

A település Fő utcáján egyből a piac felé vettük az irányt, ahol a szép idő miatt meglehetősen sokan voltak. A kerékpárok lerakása is kihívás volt! Mivel elég hamar ide értünk, több mint egy óra állt rendelkezésére mindenkinek, hogy alaposan körbe nézzen. Voltak, akik sörözni mentek, mások fagyiztak, vagy a lángossütőnél álltak meg. Tavaly óta a parton új csónak kikötési lehetőséget létesítettek, ahonnan jó képet lehetett készíteni a vízimalomról és az Árpád hídról. A pihenő után visszafordultunk Százhalombatta felé. Folytattuk az utunkat, a települést a HÉV állomásánál hagytuk el. A nyaralók felé mentünk, sok fa volt virágba borulva. Majdnem minden telken szorgoskodtak az emberek. A sok parkoló autó kissé nehezítette a kerekezésünket, de jó minőségű aszfaltúton robogtunk Szigetszentmárton felé. A település cukrászdájánál megálltunk, itt frissítettük fel magunkat. Majd tovább indultunk Tököl felé. Érintetünk Szigetcsépet, majd beértünk Tökölre. Kitekertünk a komphoz. Jó időt kerekezett a csapat, mert a 14 órás kompot elértük. Így Százhalombattára is korábban érkeztünk vissza. Szalonnasütéssel fejeztük be az évnyitó bicajozásunkat.

Aki eljött, az egy kellemes, napfényes szombati napot tölthetett el velünk. Sokaknak ez volt az első nagyobb kerekezése ebben az évben, így páran megküzdöttek a kerekezéssel. Ettől függetlenül senki sem panaszkodott, igazán kellemes volt a mai nap. Legközelebb június. 2-án a Balatonhoz megyünk kerekezni, ahol a kis-kört fogjuk megtenni.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Szabó Zsolt (SzZs) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

A túrát teljesítők névsora

Szabó Zsolt
túravezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu