2018 február 19, Szakosztály évzáró/évnyitó - Százhalombatta

A több mint két hónapos szünet után február 19-én találkozott a szakosztály egy része, hogy elbeszélgessen az elmúlt év eseményeiről, felkészüljön az idei programokra. A megszokott évzáró-évnyitóra jöttünk össze hétfőn Százhalombattán, az Óváros Közösségi Házában. Hatvanan jöttünk össze. A 16 órára meghirdetett találkozó előtt fél órával már jó páran készülődtünk, asztalokat terítettünk, a zsíros, hagymás kenyereket kentük. A hölgy turista tagok süteményekkel tették gazdagabbá a kínálatot. A szakosztályvezető kezdte el az évértékelést.

Megemlékezett a 2017 évi túrákról, kiemelten a jutalomtúráról, mely ismét Erdélyben került megszervezésre. Nosztalgia jutalomtúra volt, hiszen 2006-ban már jártunk Bálványosfürdőn. Nem láttuk már a korábban ketrecben tartott medvét, a környezetvédők elszállítatták emberibb körülmények közé. A Gyilkos-tavat, a Békás-szorost, a Nagy-Mohost, a Buffogó-lápot és a környék nevezetességeit jó volt ismét látni. Nem maradt ki a kopjafákkal teli Madarasi-Hargita sem. Az első nap esős volt, ezért megváltoztattuk a programunkat. Városnézéssel töltöttük el ezt a napot, megnéztük Korondot, Farkaslakát, Szejkefürdőt, Székelyudvarhelyet. A többi napon már kedvező időjárási viszonyok mellett gyalogolhattunk. A Szakosztály pénzügyi helyzete kiegyensúlyozott, annak ellenére, hogy már harmadik éve megcsappantak a támogatóink. Szerencsénkre a túrákon résztvevők száma tovább emelkedett, ez valamelyest ellensúlyozta a kiesett támogatásokat. Tagdíjainkat nem szükséges emelni, maradnak a korábbi díjak. A 2018 évi túraterv már elérhető a honlapunkon, az e-mail-lel rendelkező túratársaink már ezúton is megkapták az év első két túrakiírásával együtt. A 2018-as év megtervezésre került, most már csak gyalogolnunk és kerekeznünk kell! Tovább folytatjuk nosztalgia jutalomtúra sorozatunkat, ismét Erdélyt céloztuk meg. Négyfalu panziósaival vettük fel a kapcsolatot. Itt 2010-ben voltunk, a Kárpát forduló hegyeit jártuk be. Most is hasonló túrák lesznek a Csukásban, a Nagy-kő-havason, a Bucsecsben. Szép emlékeink vannak az itteni vendéglátásról! A jelentkezések megkezdődtek az előzetes túrakiírás alapján, kb. 35-40-en tudunk részt venni majd a nyári jutalomtúrán.

Az egyéni teljesítmények értékelése sem maradt el. Nagyjából az előző évi teljesítményt ismételte meg a szakosztály. Az átlagos legyalogolt táv 160 km/fő, a megtett átlagos szint 4868 m/fő, a megszerzett minősítő pontok száma 358 pont/fő volt. A szakosztályi túrákon egyébként 123 fő vett részt, az érvényesített tagok száma 103 fő volt. A legtöbb távolságot megtett 12 túratársunk eredménye a következő:

név táv (km) szint (m)
Szabó Zsolt 654 18250
Muskovics András 635 17550
Ferenczy Albertné 632 17550
Sefcsik Gergelyné 567 15450
Vlukovszki Sándor 539 16490
Kérdy Zoltánné 536 16220
Geréd Gyárfásné 535 14940
Tímár Józsefné 485 14570
Mándi Sándor 461 14760
Kovácsné Takács Mária 459 14350
Kutasi Zsuzsa 438 13300
Gajdó Jánosné 437 13130

A szakosztályvezető emléklappal és egy sport szelettel gratulált a fenti eredmények elérőinek. 2018-ra is hasonló eredményeket kívánt a turistatársaknak. A szakosztályi túrák során megszerzett minősítési pontok száma alapján kissé módosul a fenti sorrend, az alábbiak szerint:

név Elért minősítési
pontok száma
Szabó Zsolt 1432
Muskovics András 1388
Ferenczi Albertné 1384
Sefcsik Gergelyné 1239
Vlukovszki Sándor 1212
Kérdy Zoltánné 1202
Geréd Gyárfásné 1185
Tímár Józsefné 1091
Mándi Sándor 1057
Kovácsné Takács Mária 1045
Kutasi Zsuzsa 988
Gajdó Jánosné 987

Ezután ismertette az elmúlt évben megszerzett természetbarát minősítések megszerzőit. A többség vezeti az egyéni túranaplóját. 39-en értek el valamilyen fokozatot 2017-ben, 3 db kiválót, 1 db érdemest, 6 db aranyat, 10 db ezüstöt, és 18 db bronzot érdemeltünk ki. 2005-2018 közötti időszakban, a szakosztály 102 tagja szerzett valamilyen természetbarát minősítési fokozatot! Összesen 393 db jelvénnyel rendelkezünk, hiszen ugyanazt a fokozat többször is teljesíthető. A fokozatok megoszlása a következő:

  • Bronzjelvényes természetjáró: 218 db
  • Ezüstjelvényes természetjáró: 119 db
  • Aranyjelvényes természetjáró: 38 db
  • Érdemes természetjáró: 14 db
  • Kiváló természetjáró: 4 db

Az elmúlt időszak pontgyűjtögetése 39 db minősítést eredményezett, az alábbiak szerint:

Kiváló
Kiváló
Érdemes
Érdemes
Arany
Arany
Ezüst
Ezüst
Bronz
Bronz
dr. Muskovits József Gyenes István Vlukovszki Sándor Keresztényi Istvánné Szabó Zsolt
Muskovics András   Győri Endréné Kovácsné Varga Valéria Olár Zsuzsi
Szabó Zsolt   Tímár Józsefné Kévés Katalin Kraller Jenőné
    Lázár József Kévés Katalin Gyenesné Kajtor Éva
    dr. Muskovits József Kotálik Sándorné dr. Muskovits József
    Ferenczi Nikoletta Bagotai István † Mohos Gábor
      Papp Tibor Mohos Gáborné
      dr. Muskovits József Vadász György
      Kartaly-Fodor Zsuzsa Kovács István 2.
      Mándi Sándor Szabó Csilla
        Kartaly Béla
        Kartaly Béla
        Szendefi József
        Major Lajos
        Major Lajosné
        Zelenák Erzsébet
        Mándi Sándor
        Papp Tibor

A találkozó előtt elkészített zsíros kenyerek, az asztalokra elhelyezett sütemények, italok jó ütemben fogytak. Az idei tagdíjak rendezésére is sor került. Gyuri barátunk jóvoltából ismételten elkészült a szakosztályi 2017-es évkönyve. Sőt idén még szponzort is talált a kinyomtatásra, így a befolyó pénz a szakosztály pénztárát gazdagítja. A vetítés a beszámoló alatt is folyamatos volt, rengeteg múltat idéző fényképünk van már. Levetítettük a 2010-es jutalomtúra képeit, hogy aki nem volt velünk annak idején, az tudja, mire számíthat majd júliusban. Szerencsénkre idén nem részesültünk a zumba örömeiből, de így is hét óra körül összepakoltunk, a társaság szétszéledt. Az idei első gyalogos túránk a Budai-hegységbe fog vezetni szombaton, Budaörs környékén fogunk gyalogolni. Az előrejelzések szerint igazi téli túrára számíthatunk.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Muskovics András (MA) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2018 természetbarátok.hu