2017 augusztus 26, Országos kéken - Bükk

A nyári időszak lezárásaként került sor erre a bükki túrára. Az Országos Kék Túra egyik szakaszának bejárását céloztuk meg. Sokan még nyaralással töltik el az idejüket, de így is elég szép számmal jöttünk össze a mai túrára. 36-an gyűltünk össze a reggeli indulásra. Korábban mindösszesen 4 fő vonta vissza a jelentkezését. Reggel hat órakor indult autóbuszunk Százhalombattáról az Ebatta előtti buszmegállóból. Tárnok, Érd, Budapest, Kosztolányi Dezső tér érintésével lett komplett a csapat. Jó idő mutatkozott a mai napra. Az M3-as autópályán haladtunk a kiindulási pontunk felé. Hatvan magasságában álltunk meg egy rövid pihenőre. Bánkútra, a kiindulási pontunkra elég későn, csak 1050-kor értünk fel. Ez már előrevetítette, hogy a mai napon későn fogunk hazaérni. A hosszútúrán kívül természetesen rövidebb is került meghirdetésre. Ebből a két túrából lehetett választani:

Útvonal: Bánkút (890m, ) – Verebec-vár-bérc (635m, ) – Dédesvár (565m, ) – Mályinka (290m, ) – Dédestapolcsány (210m, ) – Lázbérci Víztározó (206m, ) – Uppony (210m, )
Túratáv: 20km
Emelkedő: 260m
Minősítő pontszám: 30+5,2=35 pont

Alternatív útvonal: Dédestapolcsány (210m, ) – Lázbérci Víztározó (206m, ) – Uppony (210m, )
Túratáv: 7km
Emelkedő: 100m
Minősítő pontszám: 10,5+2=0 pont

A leszállás után lementünk bélyegezni a Síházhoz. Az OKT útvonala erre vezet, útba esik a Síház. A rövidtúrásaink is velünk tartottak, már aki bélyegezni szeretett volna. Ők viszont ezután visszaszálltak az autóbuszra, majd lementek Dédestapolcsányba. Ők ott kezdték meg a túrájukat. Tíz percbe tellett a bélyegzési procedúra, majd elindultunk lefelé. Nem sokkal később kereszteztük azt az aszfalt utat, melyen autóbuszunk feljött Bánkútra. Vásárhely-kőről szép panorámánk volt Bánkútra, valamint észak felé a síkságra. Az utunk folyamatosan lefelé vitt minket. Egy órai gyaloglás után leértünk Kisvár közelébe. Itt egy ismeretlen katona sírja található az út mentén. A csapat nagyobbik része elgyalogolt Dédes várig, majd visszajött, hogy legyalogoljon Mályinkába a kék jelzésen.

A Bükk hegység északi oldalának legjellegzetesebb hegyei Dédesvár, valamint a tőle délre elhelyezkedő Dédesi Kisvár. Ez utóbbi hegyen csak a legutóbbi évek kutatásai igazolták a vár létét. Mindkettőt közrefogja azonban egy sokkal korábbi, késő-bronzkori sáncvár, a Verebec-vár hatalmas sáncrendszere és teraszai. Gyönyörű környezetben, egy 579 méter magas mészkőszirten állnak a Dédesi vár XIV. századi romjai. Köztük a torony 9-10 m-es maradványa és egy víztároló medence látható. Jelenleg Magyarország feltáratlan várai közé tartozik. Nevét egy Dedus nevű várjobbágytól kapta és a Dédes faluban lakókat is Dedus nembelieknek nevezték. Ernye bán építette fel a várat a XIII. században, a tatárjárás után. Első említése 1254-ből való. A várat 1567. április 1-jén kezdte el ostromolni a török sereg, Hasszán temesvári basa vezetésével. A várat Bárius István várnagy védte, akit még Perényi Gábor tett meg posztjára várnaggyá. Noha 15 napig bámulatos ellenállással sikerült védeni a várat az óriási túlerővel szemben, a fogyatkozó készletek mellett egyetlen esély maradt, a menekülés. Bárius várnagy a megmaradt puskaport a vártorony alá hordatta össze, majd a vár elhagyása után egy hosszú kanóc segítségével a betörő törökökre robbantotta az építményt, amely 400 török katona sírjává vált. Hasszán basa bosszúból a vár megmaradt részét is leromboltatta, és innentől kezdve egészen napjainkig a Dédesi vár romvárként van nyilvántartva. A vár egy bástyájának sarokfalai még láthatók, falmaradványok tűnnek elő a bokrok közül. Ezek állapota igencsak leromlott. A várrom a XX. század közepén végzett minimális állagmegóváson túl eredeti állapotában várja sorsát.

1225-kor értünk fel Dédesvár romjaihoz. A csekély romok közül korlátozott a kilátás, viszont a romok alatti szikláról pompás a panoráma Bánkút felé, a Várvölgyre és Mályinkára. Azért egy negyedórát eltöltöttünk itt. Visszamentünk a kék jelzésig, majd elkezdtünk ereszkedni. Páran még napok elmúltával is emlegették az ereszkedést. Végül is Bánkúttól Mályinkáig majd 800 méter szintet kell leadni! Kemény lemenetel volt! Elhaladtunk a Vár-forrás mellett, majd 1405-kor elértük a nem régen épített kilátót. Erről a helyről kilátó nélkül is szép rálátás van Mályinkára. A település központjában, ahol a református templom és a harangláb található, 1425-kor voltunk. Az OKT-s bélyegző templom alatti Sanyi kocsmában található. A szomjasabbak egy sör kíséretében pecsételtek a füzetükbe. De volt jégkrém is! Kb. 3 kilométert aszfalton kellett gyalogolnunk a következő településig, Dédestapolcsányig. Visszanézve, Dédesvár és Kisvár kúpjai voltak láthatóak, mögöttük pedig a Bükk vonulata. 1530-kor érkeztünk meg Dédestapolcsányba. A település szélén a Serényi kastély látható. Serényi Ödön lakott benne utolsó tulajdonosként, aki 1961-ben hunyt el, a sírja a dédestapolcsányi temetőben található. Az épület később pedagógus üdülőként, majd szociális otthonként működött, jelenleg magántulajdonban van. A kastélyt közel 5 hektáros park veszi körül. A kastélyhoz vezető utat gesztenyefák szegélyezik. A közeli sziklák sok kis barlangot rejtenek magukban. A kastély melletti szikláról kitűnő panoráma nyílik a Bükk-hegység felé. A kastélyépület 3 szintes, földszint, emelet és beépítetlen tetőtérből tevődik össze. Két bejárattal rendelkezik. Földszinti bejárata északi, míg az emelet bejárata nyugati tájolású. Természetesen nem látogatható, ami a magyar viszonyokat ismerve nem meglepő.

Vagy 40 percet kellett gyalogolnunk, amíg átértünk a falun, és elértük a Lázbérci Víztározót. A Víztározót 1975-ben nyilvánították Természetvédelmi Területté. 3634 hektár terület került levédésre a Víztározó mentén. Elsődleges célja az ivóvízbázis védelme. Az üledékes és vulkáni kőzetekből felépülő hegység számos földtani és felszínalaktani értéket rejt. A leglátványosabb az Upponyi-szoros, amely hazánk egyik legnagyobb méretű és leglátványosabb szurdokszerű völgyszakasza. Egy alig néhány kilométeres túra során megismerkedhetünk a szilurtól a karbon időszakig tartó, mintegy 140 millió éves időintervallum őskörnyezetével, ami nemcsak hazai, hanem kárpát-medencei viszonylatban is egyedülálló. A szoros karsztosodásra hajlamos mészkövében 25 barlangot tartanak nyilván. Az Upponyi-szoros délies kitettségű forró sziklagyepeiben mediterrán elterjedésű fajok élnek, míg az északias, hideg gyepekben, törmeléklejtő- és szurdokerdőkben a hűvös hegyvidékekre jellemző fajközösség jött létre. Ilyen kis területen létrejött óriási változatosság hazánkban kevés helyen figyelhető meg. A hegység tölgyeseiben él a fokozottan védett magyar fésűsbagoly és a védett tölgyfaszender. A Csernely-patakban jellemző halfaj a fokozottan védett petényi márna. A ragadozó madarak közül fészkel a fokozottan védett fekete gólya, békászósas, kígyászölyv és darázsölyv. Az Upponyi-szoros sziklagyepeiben táplálkozik a bajszos sármány, míg a hűs bükkösökben a kékgalamb és a feketeharkály költ. A Csernely-patak és tározó fokozottan védett ragadozója a vidra.

Háromnegyed órát sétáltunk a Víztározó mellett. Sokan horgásztak, a víz közkedvelt a horgászok körében. 1720-kor értük el az Upponyi-szoros bejáratát. A szorosom 25 perc alatt végig tudtunk sétálni. Szép a szoros, a magas mészkő sziklafalaival. Mivel eléggé késésben voltunk nem maradt időnk egy kis kitérőt tenni Dedevár romjaihoz. 1745-kor érte el az utolsó csoportunk Uppony italboltját, ahol az OKT bélyegzőjét beszerezhettük. 18 órakor elindultunk hazafelé. Ismét jó későn értünk haza a nagy távolság miatt. Legközelebb Aggtelek környékére fogunk elutazni, hogy az Uppony, Bódvaszilas közötti Országos Kék Túra útvonalát is megismerjük.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek dr. Gombás Vilmos (GV), Muskovics András (MA), Szabó Zsolt (SzZs) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

A túrát teljesítők névsora

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu