2017 február 17, Szakosztály évzáró/évnyitó - Százhalombatta

A december 11-i Mikulástúrát követően - kéthónapos szünet után - február 17-én találkozott ismét egymással a szakosztály nagyobbik része. A szokásos évzáró-évnyitóra jöttünk össze pénteken Százhalombatta Óvárosának Közösségi Házában. 56-an voltak kíváncsiak a 2016-os év beszámolójára, az idei évre tervezett túrákra. A 16 órára meghirdetett találkozó előtt fél órával már nyolcan a Közösségi Házban voltunk, hogy elkészítsük a zsíros kenyereket, megterítsük az asztalokat. A tagok süteményeket és üdítőket is hoztak, ezek is az asztalra kerültek. A szakosztályvezető kezdte el az évértékelést és ismertette az idei év túráit.

Megemlékezett a jutalomtúráról, mely a szlovák túrák után másodszor is Erdélybe vezetett. 10 év után megint a Radnai-havasokat jártuk be. Nagyon jó időt fogtunk ki, most a Gutin Kakastaréját is megnézhettük, nem úgy, mint 10 éve. A Nagy-Pietroszra is sokan feljutottunk, pár társunknak a könnyei is kicsordultak, nem gondolták magukról, hogy erre képesek. A Szakosztály pénzügyi helyzete kiegyensúlyozott, annak ellenére, hogy a MOL Központi Üzemi Tanácsával megszakadt a korábbi jó kapcsolatunk, innen már támogatás nem várható. A stabil pénzügyi helyzetünk annak is köszönhető, hogy átlagban a meghirdetett túrákon nagyobb volt a részvétel a korábbi évekhez képest. A tagdíjainkat idén sem fogjuk emelni, marad az évek óta megszokott összeg. A 2017 évi túraterv már látható a honlapon, szétküldtük a túratársaknak. A teljes 2017-es év megtervezésre került, most már csak teljesíteni szükséges! A jutalomtúra célja Erdély, Csomád, Hargita környéke. Itt is voltunk már korábban, a szállásunk Bálványosfürdőn volt. Sokunknak nosztalgiája van, a vendéglátóink annak idején mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Reméljük, idén is így lesz. A jelentkezések megkezdődtek, kb. 40-en tudunk részt venni majd a nyári jutalomtúrán.

A szakosztályvezető ezután rátért az egyéni teljesítmények értékelésére. A megelőző évhez képest átlagban ismét emelkedett a megtett táv, a szint, az elért minősítő pontok száma. Az átlagos legyalogolt táv 179 km, a megtett szint 5605 m, a megszerzett minősítő pontok száma 442 volt. A szakosztályi túrákon egyébként 110 fő vett részt, az érvényesített tagok száma 98 fő volt. Meg kell jegyezni, hogy ezeket a teljesítményeket a társaság valószínűleg már nem fogja tudni növelni, hiszen a szakosztály átlag életkora is nő viszont utánpótlás sajnos nem igen van. A legtöbb távolságot megtett 10 túratársunk eredménye a következő:

név táv (km) szint (m)
Muskovics András 832 20590
Sefcsik Gergelyné 700 19240
Szabó Zsolt 648 18500
Ferenczy Albertné 626 16860
Geréd Gyárfásné 518 13410
Kovács István (Kovi) 501 12596
Vlukovszki Sándor 495 14374
Kérdy Zoltánné 487 16650
Gajdó Jánosné 459 15630
Kovácsné Takács Mária 451 15570

A szakosztályvezető emléklappal gratulált a fenti eredmények elérőinek, ez évre is hasonló eredményeket kívánt a turistatársaknak. A szakosztályi túrák során megszerzett minősítési pontok száma alapján kissé módosul a fenti sorrend, az alábbiak szerint:

név Elért minősítési
pontok száma
Muskovics András 1713
Sefcsik Gergelyné 1546
Szabó Zsolt 1452
Ferenczy Albertné 1397
Kérdy Zoltánné 1293
Gajdó Jánosné 1217
Kovácsné Takács Mária 1203
Vlukovszki Sándor 1117
Kovács István (Kovi) 1088
Geréd Gyárfásné 1081

Ezután következett az elmúlt évben megszerzett természetbarát minősítések ismertetése. A tagok megszokták már az egyéni túranaplóik vezetését, majdnem mindenki időben leadta. 44 db jelvény került kiosztásra az elmúlt évben, illetve a mai összejövetelen, melyből 1 db kiváló, 2 db érdemes, 7 db arany, 16 db ezüst, és 18 db bronz volt. A 2005-2016 közötti időszakban, a szakosztály 99 tagja szerzett valamilyen természetbarát minősítési fokozatot! Négyen közülük először érték el a bronz fokozatot. Ez nagyon szép eredmény, egyedülálló Pest megyében, de lehet, hogy az országban is! Összesen 360 db jelvénnyel rendelkezünk, hiszen ugyanazt a fokozat többször is teljesíthető. A fokozatok megoszlása a következő:

  • Bronzjelvényes természetjáró: 201 db
  • Ezüstjelvényes természetjáró: 110 db
  • Aranyjelvényes természetjáró: 37 db
  • Érdemes természetjáró: 13 db
  • Kiváló természetjáró: 2 db

Az elmúlt időszak pontgyűjtögetése 43 db minősítést eredményezett, az alábbiak szerint:

Kiváló=
Kiváló
Erdemes
Érdemes
1. dr. Muskovits József 1. Gajdó Jánosné
  2. Kérdy Zoltánné

Arany
Arany
Ezüst
Ezüst
Bronz
Bronz
1. dr. Gombás Vilmos 1. Bagotai Istvánné 1. Tímár Józsefné
2. Kovács István (Kovi) 2. Bagotai István 2. Somodiné Szabó Csilla
3. dr. Muskovits József 3. Tímár Józsefné 3. Mohos Gábor
4. Szeifertné Tóth Erika 4. Kraller Jenőné 4. Mohos Gáborné
5. Ferenczi Nikoletta 5. Muskovics Évi 5. Kovácsné Antunovics Ildi
6. Kucsárné Feledy Mariann 6. dr. Gombás Vilmos 6. Kovács István 2.
7. Vlukovszki Sándor 7. Szilágyi Bea 7. Major Lajos
  8. Győri Endréné 8. Majorné Ferenczi Iréne
  9. Gyenesné Kajtor Éva 9. Juhász Sándor
  10. Kovács István (Kovi) 10. Olár Zsuzsi
  11. Lázár József 11. Vadász György
  12. Cservák Erzsébet 12. Zelenák Erzsébet
  13. Szendefi József 13. dr. Muskovits József
  14. Benyovszky Éva 14. Zálogh Miklós
  15. dr. Muskovits József 15. Kartaly-Fodor Zsuzsa
    16. Szilágyi Bea
    17. Kotálik Sándorné

A találkozó előtt elkészített zsíros kenyerek, az asztalokra elhelyezett sütemények, üdítők is fogytak időközben. Az idei tagdíjak rendezésére is sor került. Gyuri barátunk jóvoltából elkészült a 2016-os év túráinak évkönyve, korlátozott példányszámban. Ezt 1000.- Ft ellenében megvehették a jelenlevők. Következett a vetítés. Felelevenítettük a korábbi jutalomtúrákat. Hét óra körül összepakoltunk, a társaság szétszéledt. Az idei első gyalogos túránk a Budai-hegységbe fog vezetni, Budaörs környékén melegítünk be a további túrákra.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Muskovics András (MA) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu