2015 október 3, Szarvasbőgés - Gerecse
Az egy héttel ezelőtti Vadálló-kövek túra után nagyon bizakodóak voltunk, hogy egy darabig nem kell esőben túráznunk egész nap. Az előrejelzések is kedvezőek voltak, igazi vénasszonyok nyarát jósoltak szombatra. Most sem tévedtek! Túlságosan nagy nem volt az érdeklődés a túra iránt, 43 jelezték szándékukat, hogy eljönnek az Országos Kék Túra egy szakaszát bejárni. Mindössze hárman gondolták meg magukat, így szombaton a buszon 40-en jöttünk össze. Hatkor indultunk el Százhalombattáról, az Ebatta kocsma elől. Érden és Tárnokon lett teljes a túracsapat. Zsámbékon, Bajnán keresztül értük el Bajótot, a hosszútúrások indulási pontját. A buszon odafelé megegyezés született egy harmadik túra lehetőségről is. Öten a kistúrások közül OKT-s pecsétet akartak beszerezni a Bánya-hegyi vadászháznál, Ők a Vízválasztónál nem mentek át a piros jelzésre, hanem a nagytúrásoknak kijelölt úton gyalogoltak le Héregre. Az eredeti két túralehetőség:
Útvonal: Bajót (145m,
) - Öreg-kő (374m, ) - Péliföldszentkereszt (160m, 
) - Vaskapu (340m, ) - Marót-hegy (385m, ) - Pusztamarót (340m, ) - Vízválasztó (390m, ) - Bánya-hegyi vh. (440m, ) - Héreg (205m, 
) Túratáv: 23km
Emelkedő: 800m
Minősítő pontszám: 34,5+16=51 pont
Alternatív útvonal: Péliföldszentkereszt (160m,
) - Vaskapu (340m, ) - Marót-hegy (385m, ) - Pusztamarót (340m, ) - Vízválasztó (390m, ) - Héreg (205m, 
) Túratáv: 15km
Emelkedő: 500m
Minősítő pontszám: 22,5+10=33 pont
A középtúrások az alábbiak szerint tölthetik ki az egyéni túranaplójukat:
Útvonal: Péliföldszentkereszt (160m,
) - Vaskapu (340m, ) - Marót-hegy (385m, ) - Pusztamarót (340m, ) - Vízválasztó (390m, ) - Bánya-hegyi vh. (440m, ) - Héreg (205m, ) Túratáv: 19km
Emelkedő: 650m
Minősítő pontszám: 28,5+13=42 pont
740-kor már leszálltunk a buszról Bajóton egy kis téren, szemben a Milleneumi Gyűjteménnyel. A kis kövezett téren Magyarok Nagyasszonya, Keresztelő Szent János szobra látható, mögötte pedig a világháborús emlékmű. 25-en kezdtük el a nagytúrát, pár perc alatt a római katolikus templomnál voltunk. A templomot Bajóti Simon ispán a XIII. század elején építette, majd később gótikus stílusban bővítették. Keresztély Ágost esztergomi érsek újjáépítette 1725 körül. A mai alakját 1771-ben nyerte el. Műemléki védelem alatt áll, legutóbb 1994-ben újították fel. A templomot körbejártuk, különösen a tornya őrzött meg valamit a régi korból. Úgy tartják, hogy a tornyot valamikor a Bajóti vár részeként építették meg. Hamar elhagytuk a település utolsó épületét, elindultunk felfelé az Öreg-kőre. Az Öreg-kő egy 375 méter magas hegy Bajót közelében. A hegy természetvédelmi terület, dachsteini mészkőből áll. Jellemzője a dolomitos sziklagyep, egyedül itt fordul elő a fürtvirágzatú szirti ternye, meg más ritka növények, például a rozsdabarna pikkelyharaszt, magyar gurgolya és a sziklai perje. Az Öreg-kő keleti sziklafalában a Jankovich és a Baits-barlangban őskori maradványokat, köztük az ősember sollutréei és magdaléni kultúrájának számos ritka- és érdekes emlékét találták. Ezen két barlangon kívül még két zsombolyt is számon tartanak a hegyen. Mi most éppen ezekhez a barlangokhoz igyekeztünk a kék barlangjelzésen.
820-kor már a barlangok alatti pihenőhelynél voltunk. A meredek kapaszkodót feljebb a betonlépcsők elviselhetővé tették. Először a jobboldali I. sz. zsombolyhoz mentünk fel. A lejárat a balesetveszély miatt lezárásra került. Visszatérve a másik lépcsőn a Baits és a Jankovich barlangokhoz lehet feljutni. Különösen a második látványos a beszakadt kürtőjével. Négykézláb fel lehet jutni a sziklatetőre, páratlanul szép kilátás kárpótol a fáradalmakért. Innen fantasztikus kilátás tárul elénk, észak-északnyugat felé egy sziklafal húzódik, háttérben a Duna vonalával, kelet felé a Nagy-Gete, északkelet felé a kanyargó Duna az esztergomi bazilikával. Olyan, mintha madártávlatból látnánk a környező hegyeket. A sziklafal kedvelt sziklamászó iskola. Mintegy félórát töltöttünk el a barlangok környékén, majd tovább indultunk Péliföldszentkereszt felé. Egy darabig erdőben, majd egy nagy legelőn, hosszan egy kerítés mentén jutottunk el Péliföldszentkereszt közelébe. Lourdes-i barlangot és a forrásokat 920-kor értük el.
Péliföldszentkereszt nevét először a Tatárjárás után említik az oklevelek. A török időkben lakatlanná vált a település. Barkóczy Ferenc hercegprímás kolostort építtetett a nazarénusok, akik 1763 és 1770 között működtek itt. Őket követően a pálosokat próbálták letelepíteni 1866-ban, majd 1903 és 1906 között. A kegyhelyet 1913-ban Don Bosco Szalézi Társasága vette át. 1950-ben a rendet feloszlatták, az épületeket államosították. Vájárképző iskola és kollégium működött a falai között 1950 és 1981 között. Az emeletes zarándokházból fogház lett, az ide zártakat a szénbányában dolgoztatták. A manzárdos teológia épület a helyi Termelőszövetkezet vadászháza lett. 1992-től kezdve fokozatosan visszaköltözött a szalézi rend, most is Ők üzemeltetik a helyet. A rend kis büfét is üzemeltet. Megálltunk pecsételni, OKT-s pecsételőhely Péliföldszentkereszt, valamint kávézni. Több mint 40 percet töltöttünk itt el. 1000 órakor tovább gyalogoltunk a következő célpontunk, Pusztamarót felé, még igen csak a túra elején tartottunk. Kb. 8 km volt ez a szakasz. 1km aszfalt után balra fordultunk a Domonkos-hegy felé. Visszapillantva búcsút vettünk a Bajóti Öreg-kőtől, a távoli Nagy-Getétől. Az erdőben először felfelé, majd a Bajót, Bajna közötti műútig lefelé mentünk. A műúton csak pár száz métert kellett haladni, rövidesen jobbra tértünk le a Vaskapu felé. Hosszan követtük a villanyvezeték nyiladékát a hullámos terepen, de többnyire azért felfelé kellett mennünk. Pár helyről a Kecske-kői bánya látszódott. A Vaskapunál egy mély völgyet kell kikerülni. A Marót-hegyet jobbról kerültük meg. 12 után pár perccel értük el Pusztamarótot, mely szintén OKT-s pecsételőhely.
Gerecse lábánál a XIII. században feltűnő Marót falu eredetileg a Tardos nemzetségbeli Maróti nemeseké, a XIV. században a Bajóti családé lett, majd királyi tulajdonba került, végül Zsigmond király 1388-ban az esztergomi érsekségnek adományozta, az ő birtokukban maradt egészen a XX. századig. A település az 1526. augusztus 29-én bekövetkezett mohácsi csatavesztés után vált a történelmünk jelentős és tragikus emlékű helyszínévé. Buda várának szeptember 12-i elfoglalása után a török csapatok végigpusztították a Dunántúl északi részét. Marót falu térségében sok menekült, köztük a mohácsi csatából visszatért katonák és a dunántúli megyék civil lakosai sáncolták el itt magukat. A szekérvárral megerősített település három napon át védekezett hősiesen a törökökkel szemben, akiknek egyik vezére is elesett az itteni csatában. A törökök végül a Budáról hozott ágyúkkal törték meg a magyarok ellenállását 1526. szeptember 15-én. A végsőkig kitartó védekezők közül egyes források szerint 20 ezren haltak meg és sokan kerültek török rabságba is. Az elkeseredett harcok egyik név szerint is ismert hőse Dobozi Mihály, Fejér megyei kisnemes volt. A legenda szerint Dobozi feleségét, Farmos Ilonát a lovára kapva menekült az üldöző törökök elől. Amikor a ló a teher alatt roskadozni kezdett, az asszony könyörgött neki, hogy ölje meg őt, nehogy a török kezére kerüljön. Amikor az üldözők már majdnem utolérték őket, a nő hirtelen leugrott a lóról, a férje teljesítette kérését, nem akarta elhagyni őt, inkább keresztüldöfte kardjával, ő pedig az utolsó erejéig küzdött a túlerő ellen és hősként esett el. A település az 1526. augusztus 29-én bekövetkezett mohácsi csatavesztés után vált a történelmünk jelentős és tragikus emlékű helyszínévé. Buda várának szeptember 12-i elfoglalása után a török csapatok végigpusztították a Dunántúl északi részét. Marót falu térségében sok menekült, köztük a mohácsi csatából visszatért katonák és a dunántúli megyék civil lakosai sáncolták el itt magukat. A szekérvárral megerősített település három napon át védekezett hősiesen a törökökkel szemben, akiknek egyik vezére is elesett az itteni csatározásban. A törökök végül a Budáról hozott ágyúkkal törték meg a magyarok ellenállását 1526. szeptember 15-én. A végsőkig kitartó védekezők közötti kegyetlen vérengzésben egyes források szerint 20 ezren, a korabeli leírások szerint 25 ezren haltak meg és sokan kerültek török rabságba is. Ennek a tragédiának állít emléket a fertőhomoki Kovács György szobrászművész által készített emlékmű.
Az ebédidőt itt töltöttük, mintegy 40 percet pihentünk itt a kellemes környezetben a település hajdani temetője mellett elhelyezett asztaloknál. 1245-kor mentünk tovább az OKT jelzésén. Jó félórát kellett gyalogolnunk, hogy elérjük a következő pecsételőhelyet, a volt hercegprímási üdülőnél. Felkapaszkodtunk a Gerecse oldalába, menetközben szép mészkőszikla kibúvásokat lehet látni. Bal oldalt, egy sziklába vésett fülkébe Kovács Mihálynak állított valaki emléket. 1320-kor értünk el a térképeken Üdülőnek nevezett kastélyhoz, mely eredetileg Serédi Juszticián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek kastélya volt. Fábián Gábor építész tervei alapján 1935-ben épült az érseki pihenőhely és nyaraló. 1945 után a fővárosi tanács tulajdonába került az épületet és gyermeküdülő üzemelt benne, majd a rendszerváltás után visszakapta az egyház. Az OKT-s bélyegző a kerítésen található meg. Tovább menve valamikor a Sandl-hárs volt látható, de ez a kislevelű hárs matuzsálem már az enyészeté lett. Baloldalt egy másik idős kislevelű hárson feszület látható. Az OKT jelzés a Gerecse oldalában, jó félkört leírva, nagyjából szintben éri el a Bánya-hegyi erdészházat.
A vadászház már az enyészeté, az előtte levő hatalmas tölggyel együtt. A vandálok eléggé szétverték már az erdészházat. Az OKT-s pecsét egy másik méretes tölgyfa törzsére van kihelyezve a tisztáson. Negyedórára megálltunk, hogy összevárjuk a csapatot. Itt ért be bennünket Laci barátunk, aki önállósította magát, a kék háromszögjelzésen felment a 633 m magas Gerecse csúcsra. Következett a befejező 4 km-es szakasz. Elhaladtunk a Tardosi Vörösmárvány bánya mellett, majd a Halyagos-hegy előtt balra, a zöld jelzésre tértünk át. Igen meredek, csúszós utón ereszkedtünk le a hegyről. Páran földet fogtak ezen a meredek szakaszon! Héregen pechünk volt, a buszunk a település túlsó oldalán várt ránk, így végig kellett gyalogolnunk a fő utcán. Takaros falu, tulajdonképpen nem bántuk meg a sétát. Letelepedtünk a sportpálya mellett levő étterembe. Volt étel, sütemény, ital, lehetett választani. 1630-kor indultunk hazafelé. Kellemes volt a túra, az időjárás kárpótolt Bennünket az előző heti fiaskóért. Legközelebb a Pilisben fogunk túrázni, október 17-én, remélhetőleg szép túraidőben.
|
|
|
Muskovics András
szakosztályvezető