2014 szeptember 20, Olár Péter kerékpáros emléktúra - Etyeki-dombság

Elmúlt a nyár, vége van már a nyaralási időszaknak. Megjött az ősz, elkezdődött a szőlő szüretelése. Ez idő tájt kerül sor az utolsó kerekezésünkre, mely hagyományosan a volt turistatársunk emlékére kiírt Olár Péter emléktúra. Az útvonal Százhalombattáról az Etyeki-dombságba vezet. A túrát megelőzően az időjárás nem volt éppen ideális, az éves átlagot meghaladóan sok eső esett. Izgultunk, hogy a földutak milyen állapotban lesznek, hiszen az útvonalunk egy része ilyen utakon vezet. Nagy szerencsénkre keddtől már nem esett, a földutak tűrhető állapotba kerültek. A túra napon is ideális viszonyok között, napsütésben kerekezhettünk.

Útvonal: Százhalombatta - Tárnok - Pusztazámor - Gyúró - Etyek - Biatorbágy - Sóskút - Tárnok - Érd - Százhalombatta
Túratáv: 70km (ebből 40km aszfaltos út)
Emelkedő: 250m
Minősítő pontszám: 30+20+2,5+1,3=54 pont

Nyolc órakor találkoztunk Százhalombatta központjában. Mindenki pontosan megjelent, csak azok nem jöttek el, akik egyébként is csak bizonytalanul jelezték részvételüket. Nyolcan indultunk el a központból, majd az Erőműnél levő körforgalomnál még 3 fő csatlakozott hozzánk. Százhalombattát az erőmű mellett haladó Csenterics úton hagytuk el, majd nem sokkal később kereszteztük a 6-os főutat. Innen már földúton haladtunk tovább. Az elmúlt napok csapadéka nem tűnt el teljesen, jókora tócsákat kellet kerülgetnünk. Átértünk Érdre, de itt leszakadt tőlünk az egyik túratársunk. Tárnokon, a Baltás kocsmánál hiába vártuk társunkat, Ő Sóskútra kerekezett. Telefonon tisztáztuk a helyzetet, javasoltuk neki, hogy menjen Pusztazámorra, majd ott fogunk újra találkozni. Tárnokot az M7-es autópályát keresztezve hagytuk magunk mögött. Elhagytuk a Pusztazámori Regionális Hulladéklerakót, majd Pusztazámor központjában levő haranglábnál tartottunk egy rövid pihenőt. Ahogyan megbeszéltük, már várt ránk a Sóskútról jövő társunk. Alig hogy elindultunk, meredek kapaszkodón jutottunk el a temetőhöz. Megálltunk, meglátogattuk a temetőben álló románkori eredetű Remeteséget. Szerencsénk volt, épp itt tartózkodott éppen a gondnok, így sikerült bemenni a kis templomba. Az emeleti helyiségekben kis kiállítás tekinthető meg a település és a remeteség történetéről. A Remeteség mellett harangláb, valamint kálvária látható. A kálvária stációit gyerekrajzok alapján készített tűzzománc képek díszítik.

A Remeteséget elhagyva Gyúróra indultunk, elhaladtuk a repülőtér mellett, majd szőlő ültetvények között kerekeztünk. Mindenki leszállt a kerékpárjáról megkóstolni a szőlőt. Itt még nem szüreteltek, de a szőlőfürtökön látszódott az országos lisztharmatfertőzés, nagyon sok fürt el volt rohadva. A dombtetőn levő keresztnél nagy nyüzsgésre figyeltünk föl, éppen a gépekkel szüretelő etyeki gazdákkal futottunk össze. Három nagy szőlőkombájn dolgozott az ültetvényekben, a tulajdonosuk lelkesen magyarázott a gépekről, érdekes információkkal látott el bennünket. Miután kinézelődtük magunkat, tovább haladtunk Etyek felé. A mandulasornál megálltunk egy kis csemegézésre. Nemsokára feltűnt a Korda Filmstúdió impozáns épülete, majd kiértünk az Alcsút felé vezető aszfaltútra. Etyekre beérve megálltuk a település felett álló kilátótoronynál. Sajnos nagyon párás volt a levegő, csak a közvetlen közeli tájakat láttuk. Még a Százhalombattai Erőmű kéményei sem tűntek fel a láthatáron. A kilátótól legurultunk a település központjába. A Magyar-kútnál megvártuk az utolsó emberünket, a település fő utcáján elkerekeztünk a Kattra pincészethez. Itt is folyt a szüret, jöttek-mentek az emberek, hozták a szőlőt. Ennek ellenére a régóta ismert házigazdánk szakított ránk egy kis időt. Nem maradt el a borkóstolás sem. Megebédeltünk, kipihentük a fáradalmakat.

A pihenő után Biatorbágy felé vettük az irányt. Felkapaszkodtunk a Biai-erdőben kanyargó aszfaltúton, majd Sóskúton összevártuk a csapatot. Sóskút központjából a műúton tekertünk el Érdig, Tárnok érintésével. Érden kétfelé vált a csapat, hárman a legrövidebb úton mentek vissza Százhalombattára. A többiek Érd központján keresztül Ófaluba tekertek. A mai napon mulatság volt az Érdi pincesoron, műsorral egybekötve. Megnéztük a kirakodóvásárt, majd a római úton feltoltuk kerékpárjainkat a lősz dombra. Kellemes napsütésben kerekeztünk tovább a földúton. A Régészeti parktól már csak néhány kilométer volt hátra, hogy hazaérjünk.

A 11 fős csapat nem bánta meg, hogy eljött a mai kerekezésre. Az időjárásra nem lehetett panaszunk. A letekert teljes kör 72 km lett, mely után jól esett a pihenés. Páran a megszokott kerékpáros csapatból ezen a napon Dobogókőn voltak, az MTSZ által szervezett Természetjárók Napján. Elkísérték szakosztályvezetőnket, aki az ünnepélyen vette át az MTSZ Természetjárás fejlesztéséért Bronz fokozat kitüntetést. Tavaszig szüneteltetjük a kerékpáros túráinkat, maradnak a hátralévő gyalogos túrák. Jövőre a Csepel-szigeti kerékpártúrával fogjuk megnyitni a szezont.

Résztvevők: Szabó Zsolt, Sefcsik Zsuzsa, Geréd Jutka, Wlukovszki Sándor, Borbás István, Bagotai István, Bagotai Istvánné, Keresztényi István, Keresztényi Péter, Keresztényi Dani, Gergely Lajos.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Szabó Zsolt (SzZs) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

Szabó Zsolt
túravezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu